Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden általa jött létre, és nála nélkül semmi sem jött létre, ami lett.
Benne volt az élet, és az élet az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogta fel.
Született egy Istentől küldött ember, János volt a neve. Tanúbizonyságul jött, hogy tanúskodjék a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (jött), hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az igazi világosság megérkezett már a világba, amely beragyog minden embert.
A világban volt, a világ általa lett, de a világ nem értette meg őt. Saját tulajdonába jött, saját tulajdonai azonban nem fogadták be.
Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek; akik az ő nevében bíznak. Akik nem a vérből, nem a test akaratából, sem a férfi vágyából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és sátrat vert közöttünk, és néztük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett róla, és hangosan kiáltotta, mondván:
- Ő az, akiről beszéltem. Utánam érkezik, előttem született, mert előbb volt nálam.
Az ő teljességéből merítettünk mi mind kegyelemből kegyelmet. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által érkezett el. Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő részletesen elmondta.

Sátrat vert közöttünk

Kezdetben minden csak Istenben létezett. Kívüle semmi nem volt.
Mi az a 'minden', ami Istenben létezett, mielőtt bármit teremtett volna? Az Ige. A Logosz. Ami azt jelenti, hogy...
Szó. A beszéd minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás, üzenet, utasítás, parancs.
Írás. Ami lerögzít és elbeszél. Aminek témája, tárgya és mondanivalója van.
Felelősség; számítás és számadás. Figyelembevétel.
Ok és cél.
Mindez maga az Ige. Maga az Élet. A minden létező fölött ragyogó Világosság.

Isten semmit nem zár magába, és semmit nem titkol el. Sőt azt akarja, hogy minden dolognak, a saját létezésünknek is; az értelme, az oka és a célja felragyogjon előttünk. Azt akarja, hogy átjárjon bennünket a világosság, ami fölöttünk is fénylik; hogy Ő felelősséggel, mindent figyelembe véve teremtett minket.
Jézusban sátrat vert közöttünk - jószándékkal és őszinteséggel. Nincs szükségünk semmi másra, csak a Belé vetett bizalomra ahhoz, hogy választ kapjunk a kérdéseinkre; vagy megtudjuk, merre kell mennünk; hogy értelmet nyerjen bármi, ami velünk, vagy körülöttünk történik.
Isten nem dobott ki minket a világba! Isten velünk jött, és sátrat vert közöttünk.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa jött létre, és nélküle semmi sem lett, ami létezik. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben ragyog, de a sötétség nem értette meg azt.
Született egy Istentől küldött ember, János volt a neve.
Tanúbizonyságul érkezett, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
Az igazi világosság eljött a világba, hogy megvilágosítson minden embert. A világban volt, és a világ általa jött létre, de a világ nem értette meg őt. Saját tulajdonába jött, de saját tulajdona nem fogadta be.
De azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik az ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfi vágyából, hanem Istentől születtek.
Az Ige testté lett, és közöttünk vert sátrat.
És mi megláttuk dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve van kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett róla, és hangosan kiáltva mondta: ,,Ő az, akiről beszéltem; aki utánam érkezik, de előttem jött létre, mert előbb volt, mint én.''
Az ő teljességéből kaptunk mindnyájan kegyelemből kegyelmet.
Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által érkezett meg. Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő részletesen elmagyarázta.

Megérkezett a kegyelem

Jézus Krisztus hozta el. És minden ember, aki megérti és befogadja Jézus Krisztust, lehetőséget és jogot kap arra, hogy Isten gazdagságából merítsen.
Isten atyai szeretete törvényt; vagyis szabályokat és rendet adott a világnak. Isten anyai szeretete pedig kegyelmet és igazságot.
Az 'igaz'-ság azt jelenti, hogy valaki őszinte és valósághű. Egész lényében.
A 'kegyelem' szó jelentése pedig: öröm, élvezet, gyönyör, báj, kedvezés, szívesség, jóindulat, kivételezés, hála, elismerés, jutalom, viszonzás.
Ilyen az Isten. És igaz, hogy még nem láttuk Őt, de elhihetjük Jézusnak, mert Jézus az Atya keblén van, tehát belelát a szívébe.
Nekünk pedig részletesen elmagyarázta, amit látott.

Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy megismertesse velünk az Isten jóságát. És belemerítsen minket. Mint egy fürdőbe.
Ha az Övé vagyunk, elvehetünk a gazdagságából bármit!

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden általa jött létre, és nála nélkül semmi sem jött létre, ami lett.
Benne volt az élet, és az élet az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogta fel.
Született egy Istentől küldött ember, János volt a neve.
Bizonyságul jött, hogy tanúskodjék a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (jött), hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az igazi világosság megérkezett már a világba, amely beragyog minden embert.
A világban volt, a világ általa lett, de a világ nem értette meg őt. Saját tulajdonába jött, saját tulajdonai azonban nem fogadták be.
Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek; akik az ő nevében bíznak. Akik nem vérből, nem a test akaratából, sem a férfi vágyából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és sátrat vert közöttünk, és néztük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett róla, és hangosan kiáltotta, mondván:
- Ő az, akiről beszéltem. Utánam érkezik, előttem született, mert előbb volt nálam.
Az ő teljességéből merítettünk mi mind kegyelemből kegyelmet. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által érkezett el. Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő részletesen elmondta.

Hatalmat adott

Ha az apostolok történeteit olvassuk, akkor azt látjuk, hogy ők valóban hatalommal cselekedtek. Hatalommal hirdették az Isten szavát, hatalommal térítették az embereket, hatalommal gyógyítottak, hatalmat vettek a gonosz lelkek fölött.
Hatalommal, vagyis eredményesen.
Hová lett ez a hatalom? Mi miért hosszas könyörgésekkel ostromoljuk Istent? Miért törődünk bele a kudarcokba, és a vereségekbe?
Nekünk nincsenek családtagjaink és barátaink, akiknek szüksége lenne megtérésre? Nincsenek betegeink, akikért aggódunk? Nincsenek elintézésre váró ügyeink?
De igen, vannak, csak mi:
- vagy nem hiszünk abban, hogy hatalmunk van;
- vagy hiszünk ugyan benne, de nem merjük gyakorolni;
- vagy nem tudjuk, mire van hatalmunk.
Pedig egyértelmű: arra, hogy ne rabszolgaként, hanem a Király gyermekeinek kijáró jogok (és kötelességek) szerint éljük az életünket. Hogy ne csupán természetes síkon, hanem természetfeletti módon is tudjunk tevékenykedni.
Óriási különbség van a szolgai lét és a gyermeki élet között!
 
Szolgai lét:
- fogva tartott a körülményeitől,
- van, ami elérhetetlen számára,
- képességeit csak természetes úton tudja kamatoztatni,
- nincs felhatalmazva semmire,
- nincs tekintélye,
- nincsenek jogai,
- nincs hivatala, csak munkája.
 
Gyermeki élet:
- szabad a körülményeitől,
- nincs, amit ne tudna elérni,
- képességei túlmutatnak a természetes élet határain,
- felhatalmazást kaphat bármire,
- tekintélye van,
- jogai vannak,
- hivatala, elhívása van valamire.
 
A hatalom szabadságot, képességet, lehetőséget, és valamire való jogot jelent.
Pál apostol írja az efezusi közösségnek: "Mert nem vér és test ellen van nekünk küzdelmünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötét világ kormányzói ellen, és az égi magasságok gonosz szellemei ellen."
Ef 6,12
Ha ezek az erők jelen vannak a világban - márpedig jelen vannak!,- akkor nagy luxus elpazarolni Isten gyerekeinek hatalmát! Ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Hogyan fogjunk hozzá a hatalom gyakorlásához?
Először is: erősítsük meg magunkban a királyi gyermekség érzését!
Amíg csak kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, dühöt, vagy esetleg beletörődést érzünk, addig nem lesz változás körülöttünk. Az sem lesz túl hosszú életű vagy hatékony, ha emberi erőfeszítéseket teszünk.
Ha már azt érezzük, hogy módunkban áll változtatni dolgokon; és nincs, amit Isten jóváhagyásával el ne tudnánk érni, akkor kezdünk belenőni a gyermekségbe.
Másodszor: kutassuk fel a képességeinket!
Mert Isten talentumokat adott nekünk, és Ő ezekre épít. Ezeket fejleszti különlegesekké. Ezek által ad elhívást. Jogot. Tekintélyt.
Harmadszor: gyakoroljunk!
Először csak kis dolgokban gyakoroljuk azt, amire felhatalmazást érzünk. Aki kis dolgokban hűséges, arra Isten nagyot fog bízni.
Negyedszer: tanuljunk a győzelmekből és a kudarcokból!
Így jövünk rá, hogy mikor mit kell tennünk. Így tapasztaljuk meg Isten támogatását és a Lélek vezetéséről is így szerzünk ismereteket.

Nem leszünk egyik napról a másikra világrengető erő, vagy hatalom birtokosai. De ha törekszünk és vágyunk rá, akkor eljuthatunk, megérkezhetünk az Isten-gyermekség állapotába.
Amivel együtt megszerezhetjük a képességet és a jogot is arra, hogy hathatósan küzdjünk önmagunkért és azokért, akik a segítségünket kérik.

Lett egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.
Tanúskodni jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.

Ez János tanúsága, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: - Ki vagy te?
Ő megvallotta, és nem tagadta, megvallotta: - Nem én vagyok a Messiás.
Erre megkérdezték tőle: - Ki vagy tehát? Illés vagy?
Azt válaszolta: - Nem vagyok.
- A próféta vagy?
Azt felelte: - Nem.
Akkor azt mondták neki: - Akkor ki vagy? Hogy választ adjunk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?
Ő azt felelte: - Én kiáltó szó vagyok a pusztában. "Egyengessétek az Úr útját!", ahogyan Izaiás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusok közül voltak. Megkérdezték őt: - Miért merítesz be hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, és nem is a próféta?
János ezt válaszolta nekik: - Én vízbe merítek, de közöttetek áll, akit ti nem láttok. Aki utánam érkezik. Akinek én nem vagyok méltó megoldani a sarujának szíját sem.
Ez Betániában történt, túl a Jordánon, ahol János bemerített.

Kiáltó szó vagyok a pusztában

Izgalmas napnak nézünk elébe! Mert ez a történet minden erejével arra ösztönöz, hogy feltegyük magunknak a kérdést: - És én... ki vagyok?
Lettem, mert Isten akarta, hogy legyek. Ha ismerem Őt, és tudom, hogy Ő a világosság, akkor erről vallomással tartozom a világnak. Hiteles vallomás meg csak akkor törhet elő belőlem, ha azt is tudom, hogy ki vagyok én.

Van, amikor azt gondoljuk: - Én egy senki vagyok.
Istenhez képest ez igaz, de egyébként nem! Ez a gondolat csak egy kísértés, vagy az önbecsülés hiányából fakad. De az is lehet, hogy ezzel az alázatosnak tűnő mondattal akarjuk elhárítani magunkról a felelősséget. Mert ha senki vagyok, nem is várható el tőlem semmi.
De Isten "valakit" teremtett!
Van, amikor azt gondoljuk: - Csak ennyi, vagy annyi vagyok.
Szerénységnek tűnik, pedig lustaság. Kényelmes megoldása annak, hogy ne kelljen kutatnom a bennem rejlő lehetőségek után. Valóban, fárasztó dolog kibontakoztatni a képességeinket.
De Isten növekedésre hív!
Van, amikor azt gondoljuk magunkról: - Mindent meg tudok tenni.
Ez meg nem igaz. Nagyon tehetségesek lehetünk... valamiben. Egy vagy két dologban. Vagy kéz, vagy láb vagyunk. Egyszerre nem lehetünk mindkettő!
Mert Isten terve az: hogy kiegészítsük egymást.

Amikor a világban való helyünket, és szerepünket keressük, akkor előfordul, hogy önkéntelenül is összehasonlítjuk magunkat másokkal.
Lehet, hogy jó lenne másokhoz hasonlítani! Mert akkor utánozhatnánk őket, vagy versenyezhetnénk velük. De nem hasonlítunk másokhoz! Még akkor sem, ha ugyanazt a feladatot végezzük! Legfeljebb felnézhetünk rájuk és tanulhatunk tőlük. Ahogy János Izaiástól. De önismeretet csak a saját tapasztalatainkból szerezhetünk.
Istennek elég alkotókedve és kreativitása van ahhoz, hogy egyedi, és mindenki mástól különböző személyiséggel ajándékozzon meg minket.
Én: "én" vagyok. Egyedi és megismételhetetlen. A feladatom is az.

János így határozta meg önmagát:
- Kiáltó szó vagyok a pusztában. Aki egyengeti az Úr útját.
És te - ki vagy?

Ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: - Ki vagy te?
Ő elismerte, és nem tagadta, hanem megvallotta: - Nem én vagyok a Felkent.
Megkérdezték tőle: - Kicsoda tehát? Illés vagy?
Kijelentette: - Nem vagyok.
- Próféta vagy te?
Azt felelte: - Nem.
Azt mondták neki: - Akkor ki vagy? Hogy válaszolhassunk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?
Ő azt felelte: - Kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úr útját! Ahogy Izaiás próféta parancsolta.
A küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért kérdőre vonták: - Miért merítesz be tehát, ha nem vagy a Felkent, sem Illés, sem próféta?
János ezt felelte nekik: - Én vízzel merítek be, de közöttetek áll, akit ti nem láttok. Ő az, aki utánam jön, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani sem.
Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

Egyenesítsd ki az utamat!

Az Úr útja egyenes. Csak bennünk nem az. És mivel a saját látásunk szerint tudunk csak menni; görbe utakon járunk. Kanyargós utakon. Isten pedig időről időre szól hozzánk: - Egyenesítsd ki az utadat!
Ami persze az Ő útja is, hiszen ezen az úton járunk együtt - Vele.

Két érdekes történelmi esemény jutott eszembe.
Az egyik a zsidók vándorlása az Egyiptomból való szabadulás után. Néhány heti utat negyven év alatt tettek meg, amíg elérték Kánaánt. Közben keserves próbákat kellett kiállaniuk, sokat tapasztaltak, de sokat is gyötrődtek.
Sivatagon, hegyeken át vezetett az útjuk. De ott kapták Istentől a 10 parancsot.

A másik az Izaiás által emlegetett út.
Amikor Izrael fiai hűtlenek lettek az Úrhoz, akkor Isten megengedte, hogy a népet - megvakított királyával együtt -, Babilonba hurcolják.
Bár gazdag és szép ország volt, a zsidók mégis zokogtak Babilon folyóinál. Ötven évig szenvedtek.
Aztán leáldozott Babilon napja, mert a perzsák meghódították a hatalmas országot, királyuk pedig elengedte a zsidókat. Útjuk zord hegyeken, sivatagokon át vezetett vissza hazájukba. De szabadok lettek, és újra felépíthették Jeruzsálemet, és a templomot.

A puszta: víz nélküli, magányos, elhagyatott hely.
Mindegyikünkben van ilyen.
Az egyikünké olyan, mint a szikla. Kemény, súlyos, nehezen megközelíthető. Szinte lehetetlen utat vágni az oldalába.
De Isten jól ismeri ezt a helyet. A legnagyobb sziklát fogja kiválasztani, hogy találkozzon azzal, aki elindul fölfelé. Nem kéri, hogy az illető lépcsőket vágjon, vagy elhordja a hegyet. Csak annyit kér, hogy másszon föl rájuk, és ne adja fel.

A másikunk szíve homoksivatag. Ahol minden változik, ha fúj a szél. Nyomok sincsenek, ami után menni lehetne.
De Isten ezt a helyet is ismeri. Egy jól látható pontot fog kiválasztani, hogy megjelölje az irányt annak, aki ki akar keveredni belőle. Nem kéri, hogy az illető fújja el a homokot, vagy állítsa el a szelet. Csak azt kéri, hogy a célra nézzen. És mindig lépjen tovább.

Mindkét út a szabadság felé vezet.

Másnap (János) látta, hogy Jézus közeledik hozzá, és így szólt: - Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!
Ő az, akiről mondtam: utánam jön egy férfi, aki előttem lett, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de, hogy megismertessem Izraellel, azért jöttem én, aki vízbe merítek alá.
János tanúságot tett, mondván: - Láttam a Lelket leereszkedni az égből, mint egy galambot, és rajta időzött. Én nem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízbe merítsek be, azt mondta nekem: - Akire látod a Lelket leereszkedni és rajta időzni, ő az, aki Szentlélekbe merít be.
Én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ő az Isten Fia.

Leereszkedett rá a Lélek és rajta is időzött

Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk egy érdekes történetet. Pál apostol az egyik útja során Efezusba érkezett, és talált ott néhány zsidókeresztény férfit és nőt. Néhány nap után egyszer csak megkérdezte tőlük: - Megkaptátok ti a Szentlelket?
Nos, kiderült, hogy nem is hallottak még Róla!*
Mi lett gyanús Pálnak? Miért kérdezte meg ezektől az emberektől, hogy találkoztak-e már Isten Lelkével?
Azért, mert nem látszott az életükön.

Akire leereszkedik a Lélek, és rajta is időzik, annak ez meglátszik az életén. Mert ott és akkor, valami megváltozik benne.
Próbáld ki! Ha legközelebb döntened kell valamiben, kérd a Lelket, hogy segítsen! Ha világosan látod, mit kell tenned, és meg is nyugodtál, akkor biztos lehetsz benne, hogy Ő időzött veled.
Ha legközelebb szomorú leszel, kérj Tőle vigasztalást! Nem telik bele öt perc, és nyoma sem marad a szomorúságodnak! Egyszer lemértem az időt. :) Helyette olyan érzésed lesz, mintha átölelne Valaki.
Ha erőtlennek érzed magadat, kérj Tőle erőt! Nemsokára erő fog eltölteni. Ha bántanak, kérj Tőle védelmet; ha félsz, bátorítást; ha nyugtalan vagy, harmóniát.
A Lélek várja, hogy hívjuk őt! Szeret velünk időzni! A neve is azt jelenti, hogy vigasztaló, éltető lehelet, szél, fuvallat, tűz és erő.

Kinek nincsen Rá szüksége? Ki boldogul mindezek nélkül, egyedül?
---------------------------------------------------
* Apcsel 19,1-7