Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.
Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Szétbontotta a tekercset, s épp azon a helyen, ahol ez volt írva:
,Az Úr Lelke van rajtam,
azért kent föl engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.
Elküldött, hogy hirdessem
a foglyoknak a szabadulást,
a vakoknak a látást,
hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat
és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét'
Összetekerte az írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. S elkezdte beszédét: - Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.
A remény üzenete
Jézus ígérete nekünk szól. Akkor támaszkodhatunk rá leginkább, amikor szerencsétlennek, megkínzottnak, nyomorultnak érezzük magunkat. Amikor darabokra törik az életünk. Amikor homályban tapogatózunk, és vergődve keressük a kiutat. Amikor a bűneink meggyengítenek és földre sújtanak minket. Amikor elkeseredünk, és oly távolinak érezzük az Istent!
Ez a REMÉNY szava ma hozzád! Jézus üzenete. Isten nincs távol. Isten közel van. Ott áll melletted. Amikor kiáltasz hozzá, egész bensője megremeg. Mert nem viselheti el egyetlen gyermekének pusztulását sem!
Szólítsd hát szüntelen! Szólítsd a Lelket, mert megvigasztal téged! Szólítsd Jézust, aki megszabadít a bilincseidtől! Szólítsd teljes erődből az Atyát, aki képes egy egész világegyetemet mozgósítani érted!
Csak ne add fel! Szólítsd Őt szüntelen!
Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy pap, a neve Zakariás, Ábia papi osztályából, és az ő felesége Áron leányai közül, akit Erzsébetnek hívtak. Mindketten igazak voltak Isten szemében, kifogástalanul jártak az Úr minden parancsában és rendeletében. De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet meddő volt, és mindketten előhaladott korban voltak.
Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében szolgálatot végzett az Isten előtt, és a papi rend szokása szerint sorsvetés útján rá került a sor, bement az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be, miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában.
Neki pedig megjelent az Úr angyala, és megállt a füstölő oltár jobb oldalán. Láttára megrettent Zakariás és félelem szállta meg őt. Az angyal ezt mondta neki:
- Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömödre és ujjongásodra lesz teneked, és sokan örülnek majd születésén.
Mert nagy lesz az Úr szemében, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel.
Izrael fiai közül sokakat odafordít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És az Ő színe előtt fog járni, Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekeikhez térítse, és az engedetleneket az igazak érzületére, hogy alkalmas népet készítsen az Úrnak.
Zakariás ezt mondta az angyalnak:
- Miről tudhatom ezt? Hiszen én öreg ember vagyok, és a feleségem is előrehaladott korú.
Az angyal ezt felelte neki:
- Én Gábriel vagyok, az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örvendetes hírt meghozzam neked.
De lám, megnémulsz, és nem szólhatsz addig a napig, amikor ezek megtörténnek, mivel nem hittél szavaimnak, melyek beteljesednek a maguk idején.
A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy a templomban időzik. Amikor pedig kijött, nem tudott hozzájuk beszélni, és megértették, hogy látomást látott a templomban, csak integetett nekik és néma maradt.
Amikor leteltek szolgálatának napjai, elment haza. E napok után pedig fogant méhében Erzsébet, az ő felesége, s elrejtőzött öt hónapig, mondván:
- Így cselekedett velem az Úr a napokban, melyekben gondja volt rám, hogy elvegye szégyenemet az emberek között.
A lehetetlenségek Istene
Sok történet szól arról a Bibliában, hogy egy ember szélsőséges helyzetbe kerül, ahonnét nincs kiút. Egy nap azonban, teljesen váratlanul, amikor már a csüggedésen is túl van, Isten lehajol hozzá, és megoldja a problémáját.
A mai történet is ilyen.
Megismerhetjük belőle - Isten néhány lényeges, nagyon lényeges tulajdonságát!
Mert Ő ma is ugyanaz, mint régen.
- Isten néha engedi a végső határig elmenni a problémáinkat.
Egészen addig, amíg már visszafordíthatatlannak látszanak.
- Nagyon értékeli, ha fájdalmas tapasztalataink után is mellette maradunk.
- Lehet, hogy mi már a könyörgést is abbahagytuk, de Ő még mindig szívén viseli, amit kértünk tőle.
- Minden lehetetlent el tud intézni, minden visszafordíthatatlant vissza tud fordítani. Mégpedig úgy, hogy az valamennyi érintett számára a lehető legjobb legyen.
- Gondja van ránk.
Elhisszük-e mindezt a saját életünkre nézve?
Főbb előnyök a hagyományos webfejlesztő programokkal szemben:
* Minimalista, igazán könnyen használható felület
* Mobilbarát, a legújabb webhely blokkok és technikák már az alapprogramban is
* Ingyenes mind kereskedelmi, mind non-profit felhasználáshoz
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, melynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfinak volt eljegyezve. A szűz neve pedig Mária.
Bement hozzá az angyal, és így szólt:
- Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!
Ő zavarba jött ezektől a szavaktól, és latolgatta, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal pedig ezt mondta neki:
- Ne félj, Mária! Mert kegyelmet találtál Istennél. Nézd, fogansz méhedben és fiút szülsz, és Jézusnak nevezed. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és királyságának nem lesz vége.
Mária ezt mondta az angyalnak:
- Hogyan lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?
Az angyal így felelt:
- A Szentlélek átjár téged, és a Magasságbeli ereje beárnyékol téged.
Ezért a szülöttedet is szentnek hívják, az Isten Fiának.
Lám, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit meddőnek neveztek. Mert nem lehetetlen Istennél semmi sem.
Mária pedig ezt mondta:
- Lám, az Úr szolgálója. Történjen a te beszéded szerint.
És elment tőle az angyal.
Nem lehetetlen az Istennél semmi sem
Vajmi keveset tudunk arról, hogyan élte Mária az életét. De néhány tulajdonságára azért következtethetünk ebből a történetből.
Egészen biztosan mély hite volt; mert másképp nem ismerte volna fel, hogy valami természetfeletti esemény történik, és egy angyal lép be hozzá.
Egészen biztos, hogy alázatos volt; mert meghökkentették Gábriel szavai: hogy őt Isten valamiért a kegyelmébe fogadta.
Egészen biztos, hogy Isten színe előtt járt; másképp nem üzente volna neki az Úr, hogy Ő is vele van, bensőséges egyetértésben.
Mit mond nekünk ez a történet?
Mint már annyiszor, ma is valami nagyon fontosat - Istenről.
A mély hit, az egyszerű szív, az Úr színe előtt való járás: előzmények.
Megelőzik Isten ajándékait.
Nem vagyunk tökéletesek. De ha igyekszünk a fenti tulajdonságok szerint élni, akkor Isten minket is a kegyelmébe fogad.
A 'kegyelmébe fogad' azt jelenti, hogy örömét leli bennünk, és élvezi a jelenlétünket. Gyönyörködik a szívünkben, és bájosnak talál minket.
Viszonzásul kedvezményeket tesz nekünk, sőt!, kivételez is! Furcsa ezt mondani, de valamilyen módon kifejezi a háláját, a jóindulatát, az elismerését, és szívességet tesz nekünk. Még olyan dolgokban is, amit valójában el sem tudunk képzelni!
Mielőtt tehát bármit is kérnénk Tőle, térjünk vissza a boldogságba, amit a Vele való együttlét jelent. Akkor már nem is kell kérnünk... hiszen Ő ismeri a szívünk vágyait.
Akkor egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy "megrohan" bennünket, átjár, megérkezik hozzánk a Lelke. Átfolyik rajtunk, betölt teljesen.
Ereje pedig természetfeletti befolyással vesz körül.
Isten elképzelhetetlen meglepetéseket tartogat számunkra!
Nem lehetetlen nála semmi sem.
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, melynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfinak volt eljegyezve. A szűz neve pedig Mária.
Bement hozzá az angyal, és így szólt:
- Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!
Ő zavarba jött ezektől a szavaktól, és latolgatta, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal pedig ezt mondta neki: - Ne félj, Mária! Mert kegyelmet találtál Istennél. Nézd, fogansz méhedben és fiút szülsz, és Jézusnak nevezed. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és királyságának nem lesz vége.
Mária ezt mondta az angyalnak: - Hogyan lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?
Az angyal így felelt: - A Szentlélek átjár téged, és a Magasságbeli ereje beárnyékol téged.
Ezért a szülöttedet is szentnek hívják, az Isten Fiának.
Lám, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit meddőnek neveztek. Mert nem lehetetlen Istennél semmi sem.
Mária pedig ezt mondta:
- Lám, az Úr szolgálója. Történjen a te beszéded szerint.
És elment tőle az angyal.
Nem lehet elrontani
Az angyal ezt mondja Máriának:
- A Szentlélek átjár téged, és a Magasságbeli ereje beárnyékol téged.
Ezért a szülöttedet is szentnek hívják, az Isten Fiának.
Távol álljon tőlem, hogy kisebbítsem Isten megismételhetetlen ajándékát, amit Máriának adott, vagy kettejük különleges kapcsolatát! Mégis, ezeknek a szavaknak ritka értékes mondanivalója van a mi számunkra is. Mert örök szavak ezek. Mindörökre érvényesek. Sok nehéz helyzetben megvigasztalhatnak minket.
Hiszen Isten sohasem változik. Sohasem változtatja meg az embernek tett ígéreteit.
Ezt az ígéretet így fordíthatnánk le a magunk számára: ami Istennel indul, az Istennel is végződik. Ha valamit Istennel kezdünk el, az Vele is fog befejeződni.
Akármi történik is közben - az irányítás az Ő kezében marad.
Isten nem felejti el, ha valamire az áldását adta!
Lehet, hogy mi változunk és megváltoztatjuk az utunkat, vagy az elképzeléseinket; de Isten a régi "nyomvonalról" nem felejtkezik el! Mert Ő hűséges: nem tudja megtagadni önmagát.
Tehetünk kerülőket, tévedhetünk, értetlenkedhetünk, megkockáztatom: még bűnöket is követhetünk el; Ő egyenesen halad tovább. Legfeljebb megvár bennünket. És ha várakozik, azt sem tétlenül teszi. Az az idő is értékes számára. Mert ott, és akkor valami nagyon fontosat tanít meg nekünk.
Nem szabad elkeserednünk, ha hibázunk, vagy rosszul teszünk valamit, vagy emberi szempontból kudarcot vallunk valamiben. Persze, bánt bennünket, és tanulsága is van számunkra, de semmi nem történt, ami Istent megakadályozná abban, hogy a kezét továbbra is fölöttünk tartsa!
Istent nem csapja be a "pillanat". Ő az "egész"-et nézi!
Egyetlen esetben követhetünk el végzetes hibát. Ha tudatosan és szándékosan szembefordulunk Vele. De melyikünk tenné ezt, ha egyszer már megismerte Őt?
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt eljegyezve. A szűz neve meg Mária.
Bement hozzá az angyal, és így szólt: - Örülj, kegyelemben részesített! Az Úr veled van.
Az pedig látván összezavarodott a beszédén, és tanakodott, hogy milyen köszöntés ez.
Mondta neki az angyal: - Ne félj, Mária, mert kivételes kegyelemre találtál Istennél.
Lám, fogansz a te méhedben és fiút szülsz, és Jézusnak nevezed. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának hívják; és neki adja az Úr Isten Dávidnak, az ő atyjának trónját.
És uralkodik Jákob házán mindörökké, és királyságának vége nem lészen.
Szólt pedig Mária az angyalhoz: - Hogyan lesz ez, miután én férfit nem ismerek?
Az angyal ezt felelte neki: - A Szent Lélek jár át téged, és a Magasságbeli ereje árnyékoz be téged; ezért aki születik is; Szentnek hívják, az Isten Fiának. Lám Erzsébet, a rokonod is fiat fogant öregkorában, és már a hatodik hónapban van az, akit meddőnek hívtak!
Mert az Istennél semmi nem lehetetlen.
Mondá pedig Mária
- Lám, az Úr szolgálója, legyen nekem a te beszéded szerint.
És eltávozott tőle az angyal.
Milyen köszöntés ez???
Bizonyára nagyon szép dolgokat lehet mondani erről a szakaszról, hiszen a világtörténelem különleges, egyszeri és megismételhetetlen eseményéről szól; de amíg fordítottam a szöveget, sorozatos döbbenettel olvastam egyes szavak eredeti jelentését - hát inkább ezeken gondolkodtam.
Meg azon, hogy milyen megrendítő hatással lenne az életünkre nézve, ha elhinnénk, hogy Isten tervei a legvadabb álmainkat is felülmúlják néha.
Ha valamennyire is ismerjük a Bibliát, akkor tudjuk, hogy nagyon sok embert kegyelemben részesített az Isten. Vagyis megajándékozott.
Jó volt ez Istennek, és jó volt az embernek is.
Ma is sok embert kegyelemben részesít, csak - vagy mi nem hisszük el, vagy az, aki kapja.
Lehet, hogy azért, mert olyan furcsa módon szokott ránk köszönni az Isten! Nem beszélve arról, hogy elég furcsa események is következhetnek a köszönés után.
És ezt még különleges kegyelemnek nevezi!
Mondhatnánk:
- Azt hiszi, jót tesz velünk, pedig a legnagyobb bajba sodor.
Nem nagyon szoktunk mi kérni az ilyen különleges kegyelmekből!
Pedig valójában: azok.
A mai Ige a következőket üzeni nekünk:
1. Ha legközelebb nem várt események történnek az életünkben, gondoljunk arra: hátha az Isten köszönt.
2. Nem baj, ha összezavarodunk, mindenkivel így történne, de azért: töprengjünk el a dolgok fölött.
3. Szabad visszaköszönni; vagyis kérdezgetni Istent.
- Ilyenkor biztosít arról, hogy a Lélek ereje megérkezik hozzánk.
- Mutatni fog olyan személyt vagy eseményt, ami bátorít, vagy növeli bennünk a hitet.
4. Az első sokk után a leglehetetlenebb helyzetben is érdemes: "megadni magunkat", és bízni abban, hogy - továbbra is - különleges módon velünk lesz az Isten.
Ez szinte az egyetlen útja annak, hogy Isten megváltoztathassa az életünket, vagy rajtunk keresztül sok más emberét.
Az angyal időről időre visszatér majd és vezet bennünket, csak nem szabad megfeledkeznünk róla!
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott:
- Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.
Felujjong a magzat
Mint mindnyájan, te is Isten magzata vagy. Méhének szülötte.
Ahogy a legtöbb szülő, Ő is nagyon szép életet szánt neked. Azt szeretné, ha elégedetten, békében telnének a napjaid, ha megvalósítanád az álmaidat, és boldog lennél.
Te azonban gyakran nem így érzel. Beleveted magadat a hétköznapok küzdelmeibe, mert azt gondolod, hogy akkor majd egyszer megnyugszol. Isten ezt üzeni ma neked:
Itt vagyok veled. Felismersz engem? Tudod, ki vagyok?
Látom a félelmeidet és a fájdalmaidat. Hogy belefáradtál a terheidbe. Hagyj el mindent, ami a szívedet nyomja, és gyere hozzám! Ne gondolj arra, mennyi mindent várnak tőled, vagy mit kellene tenned. Csak gyere!
Hadd öleljelek át.
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott:
- Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!
De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.
Mária erre így szólt:
- Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben.
Mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát.
Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék,
mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve.
Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik.
Hatalmas dolgokat művelt karja erejével.
Szétszórta a gondolataiban kevélykedőket.
Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt.
Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat.
Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról,
amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.
És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.
Áldott vagy te az asszonyok között
Isten, a Mindenható, egy törékeny kislány gondjaira bízta Önmagát. Ettől a kislánytól függött a világegyetem sorsa.
Mária készséges szívéből és önfeláldozó szeretetéből született meg az a magzat, akiben Isten közel jöhetett hozzánk.
Aki felnőve beteljesíthette a Magasságbeli terveit.
Az Ő terve pedig nem más, mint hogy az ember is közel kerülhessen Őhozzá.
Akihez Isten közel kerül, abban megrendül a lélek. Felujjong a benne szunnyadó élet.
Minden nő Mária hivatását kapta a szívébe. Arra született, hogy életet adjon. Bármi áron. Bárkinek, akinek szüksége van rá. Ebben találja meg a kiteljesedését. Ettől érzi boldognak magát.
Isten vele osztotta meg a teremtő erő titkát. Ő az, aki lehet, hogy nem érti, de a lelke mélyén megsejti Isten terveit. Befogadja és magában hordozza. A húsából és a véréből növeli.
A nő szeretete képes arra, hogy világra hozza az Embert. Számára semmi áldozat nem sok. Őt nem riasztja vissza a szenvedés. Neki mindent megér, ha láthatja, hogy új élet születik.
Minden nő, aki szívébe fogadja az Istent - a Magasságbeli szövetségesévé válik.
Kettejük rejtett élete bőséges gyümölcsöt terem.
Mert Isten jelenléte által a terméketlen termékennyé válik.
Akihez közel kerül, abban megrendül a lélek. Előtör belőle az öröm és mozgásba lendül a szunnyadó élet.
Ma nem csak Máriának, hanem neked is szól az üzenet: 'Áldott vagy te az asszonyok között.'
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: - Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!
De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. Boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.
Mária erre így szólt:
- Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben,
mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát.
Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék,
mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve.
Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik.
Hatalmas dolgokat művelt karja erejével,
szétszórta a gondolataiban kevélykedőket.
Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt.
Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat.
Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról,
amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.
És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.
Be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked
Ma a katolikus egyház Máriát ünnepli. Minden joggal. Mert ennek a fiatal zsidó lánynak a hite és a bátorsága örök időre példát mutat nekünk.
Gondolom, nem kell ecsetelni a történetét, mégis hadd említsek meg néhány dolgot az ő belső útjáról. Talán jó lesz arra, hogy valamelyik részét magunkra vonatkoztassuk.
1. Isten - a megkérdezése nélkül! - életveszélynek teszi ki, amikor rábízza Jézus születését. Máriának meg sem fordul a fejében, hogy tiltakozzon ez ellen.
2. Nem vár semmilyen bizonyítékra, hanem szívében a puszta ígérettel azonnal egy olyan emberhez megy, aki támogatni tudja őt, mert a saját életében már megtapasztalta Isten működését.
3. Erzsébethez érve, szinte már az ajtóban megkapja a megerősítést.
4. Felszabadul, és kitörő örömmel hálát ad Istennek a történtekért.
5. Van aranytartaléka; mert úgy ismeri az Írásokat, mint a tenyerét. Minden szó, amit mond, a zsoltárokból és a prófétáktól vett idézet.
6. Amikor eljön az ideje, hazatér, és szembenéz a hétköznapokkal, pedig a neheze még ezután következik.
7. Mindvégig, minden helyzetben lázadozás nélkül elfogadja, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy Isten akarja, pedig emberi szempontból történhetnének egyszerűbben is.
Isten tervében van olyan dolog, mely nélküled (vagy nélkülem) nem teljesedik be.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy választottak vagyunk, és Ő számít ránk.
Jézus sorsát Máriára bízta. Országa és Királysága sorsát pedig ránk. Még ha csak egy kis részben is. Építsük fel azt a kis részt! Nem múlik máson, mint a hitünkön.
Kérd Istent, hogy szüntelen erősítsen meg téged sajátos feladatoddal kapcsolatban!
Küldjön hozzád egy angyalt, aki azt mondja: - Ne félj!
És embert, aki szavak nélkül is megért és melléd áll.
Adja szívedbe az ígéret szavát, és bátorítson, amikor az Igét olvasod. Ez biztos pont, amire támaszkodhatsz.
És hidd! Erősen hidd, hogy be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked!
Mária így szólt:
Magasztalja az én lelkem az Urat, és ujjong az én szívem
megváltó Istenemben.
Mert rátekintett szolgálója alázatosságára.
Lám, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék.
Mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.
Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik.
Hatalmas dolgokat cselekedett karja erejével,
szétszórta a szívük szándékában gőgösöket.
Hatalmasokat ledöntött a trónról, és felemelte a megalázottakat.
Éhezőket betöltött jó dolgokkal, és gazdagokat elküldött üresen.
Segítségére sietett Izraelnek, az ő szolgájának,
nem felejtette el irgalmát.
Ahogyan megmondta atyáinknak; Ábrahámnak és utódainak mindörökre.
Mária vele maradt három hónapig, azután visszatért házába.
Már az ígéretkor hálát adjatok
Gyönyörű himnusz Máriáé. Gyönyörű Isten-dicséret. Nem olvashatunk ennél szebbet! Van egy érdekessége is! Az, hogy nem akkor fakadt fel Mária szívéből, amikor Jézus megszületett, hanem akkor, amikor még friss volt az ígéret. Néhány napja kapta csak Mária. Semmi jele nem lehetett annak, hogy az angyal igazat beszélt.
Tele van az Ószövetség Isten ígéreteivel. Ezek az ígéretek azoknak szólnak, akik akkor éltek. Csordultig vannak az Evangéliumok Jézus ígéreteivel. Nekünk szólnak! Néha külön személyre szabott ígéreteket is kapunk Istentől. Imában, érzésben, gondolatban...
Ma rendkívüli dolgot tanulhatunk meg Máriától!
Úgy kell hinnünk Isten ígéreteiben, ahogyan ő tette. Az első pillanattól fogva. Az Isten ígéreteiben való hit azt jelenti, hogy kitörő örömmel üdvözlöm az Isten tervét. Nem "majd akkor, ha megszületik"; hanem miután elhangzott.
Teljes szívünkkel és lelkünkkel, minden ízünkkel és porcikánkkal rá kell "feküdnünk" Isten ígéreteire. Egész bensőnkben éreznünk kell, hogy azzal az ígérettel valami örökre megváltozott. Mert Isten különleges módon belépett az életünkbe. Adott időben és helyen, egy bizonyos élethelyzetben.
Nem a körülményekre kell tekintenünk. Nem szabad a körülményekre tekintenünk!
Mária elég rossz körülmények közé került Isten ígérete után. Az élete volt a tét. József bizalma volt a tét. Egyiket sem tudta befolyásolni! De Isten minden körülményt nagyon jól elrendezett.
Isten sohasem hazudik. Ha megígér valamit, az úgy lesz. Lehet, hogy kilenc hónap múlva, de úgy lesz. Abban a kilenc hónapban pedig az a dolgunk, hogy életben tartsuk az ígéretet. Az a dolgunk, hogy Istenre tekintsünk. Nincs más dolgunk, csak az, hogy ha rágondolunk, örüljünk neki.
Ha elfog bennünket a kétely, hogy miért pont velünk cselekedne valami rendkívülit az Isten, akkor mondjuk azt, amit Mária: - Nem vagyok rá méltó, fogalmam sincs... de Neki így tetszett. Ha elnehezedne a szívünk, akkor idézzük fel magunkban azokat az időket, amikor megtapasztaltuk már az Ő jóságát. Ez megerősít bennünket.
Nem lehet úgy Isten ígéreteiben hinni, hogy közben hideg marad a szívünk. Csak úgy, hogy átforrósodik, és kitör belőle a hálaadás és a dicséret.
Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy nagy irgalmat tett vele az Úr, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezzék el.
Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: - Nem, hanem János legyen a neve. Mire ezt mondták neki: - De hiszen senki sincs a te rokonságodban, akit így hívnának.
Ekkor intettek az apjának, hogy minek akarja neveztetni. Ő írótáblát kért, és ezt írta rá:
János az ő neve.
Mindenki csodálkozott.
Egyszerre megnyílt Zakariás szája és nyelve, és beszélni kezdett, és áldotta az Istent. Félelem szállta meg a körülöttük lakókat, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. Akik hallották, szívükbe vésték, és így szóltak: - Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Úr keze volt vele.
A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt addig a napig, amíg szolgálatba nem lépett Izraelért.
Eljön az ideje
Ha valaki fogant - eljön az ideje, hogy szüljön.
Ha Isten ígért valamit - eljön az ideje, amikor az megvalósul.
Ha kéréssel fordultunk Hozzá - eljön az ideje, hogy meghallgassa azt.
Az idő számunkra: napok egymásutánja. Telik, múlik. Néha könnyen, néha nehezen. Úgy is mondhatnánk, az idő számunkra: mennyiség.
Isten számára azonban: minőség. Alkalom és lehetőség. Lehetőség arra, hogy a "káosz"-ból "kozmoszt" teremtsen. Az összevisszaságból rendet; a ziláltságból harmóniát; a hiányból kiteljesedést. Mégpedig: bennünk!
Istennél ez nem csak lehetőség; hanem cél is! Hiszen Benne áll fenn a világ, Benne létezünk mi is. Akarna-e, mást, mint hogy mindez RENDBEN legyen?
Amikor úgy tűnik, hogy semmi nem történik abban a dologban, amit kértünk Istentől, vagy amit ígért nekünk, akkor sokat segít, ha arra gondolunk: amíg mi várunk, Ő tevékenykedik. Csak nem látjuk, hogy mit, és hogyan. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy felkészüljünk a befogadásra. Ezért az is igaz: Isten várakozik, hogy mi készen legyünk.
Amikor pedig eljön a megfelelő idő, az alkalmas pillanat, az elrendelt idő, és összeérnek a szálak; akkor összesűrűsödik minden, és elérkezik a döntő óra, a születés ideje. Akkor láthatóvá lesz, ami rejtve volt, ami addig csak növekedett.
Ha kérünk valamit Istentől, akkor nem az a lényeg, hogy minden nap elmondjuk neki ugyanazt. Hanem az, hogy elrendezzük saját magunkat. Ebben három kérdés segíthet:
1. Ki vagyok, hol a helyem az Isten Rendjében?
2. Dolgozom-e azon, hogy a helyemre kerüljek? Vagy ha ott vagyok: betöltöm-e azt a helyet?
3. Meg tudom-e pontosan fogalmazni, mi az, amire igazán vágyom? (Nem pusztán az eszemmel, nem az illendőség szerint, nem különféle elvárások alapján; hanem legbensőbb érzéseim szerint!!!)
Nyugodj meg! Ha jó dolgot kértél Tőle - ugyanazt akarod, amit Ő.
Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy nagy irgalmat tett vele az Úr, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezzék el.
Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: - Nem, hanem János legyen a neve. Mire ezt mondták neki: - De hiszen senki sincs a te rokonságodban, akit így hívnának.
Ekkor intettek az apjának, hogy minek akarja neveztetni. Ő írótáblát kért, és ezt írta rá: János az ő neve. Mindenki csodálkozott.
Egyszerre megnyílt Zakariás szája és nyelve, és beszélni kezdett, és áldotta az Istent. Félelem szállta meg a körülöttük lakókat, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. Akik hallották, szívükbe vésték, és így szóltak: - Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Úr keze volt vele.
A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt addig a napig, amíg szolgálatba nem lépett Izraelért.
János a neve
Mindig megindít, ha azt olvasom a Bibliában, hogy Isten nevet ad valakinek.
A zsidó szülők olyan nevet adtak gyermeküknek, melyről azt gondolták, hogy leginkább jellemezni fogja őt, és kifejezi a személyiségét. Ahányszor csak megszólították, létének értelmét juttatták eszébe. (Hogy én mennyire irigykedem!)
Erzsébet neve például azt jelenti: "Istenem az eskü". Zakariásé pedig: "az Úr megemlékezik".
Ez utóbbi éppen jó lett volna Jánosnak is - az emberek szerint. De Isten mást gondolt. Ő azt mondta; "Isten megkegyelmez" lesz a neve.
Valóban, János ifjúkorától minden áldott nap arra készült, és arra tette fel az életét, hogy belekiáltsa a világba: Isten megkegyelmez az embernek, aki Hozzá tér.
Isten nem úgy lát téged, ahogyan mások. Talán nem is úgy, ahogyan te saját magadat. Ő a lehetőséget látja benned. A nagyszerű képességeidet. A szíved tisztaságát és a jóságot. A lényegedet.
Sohase engedd, hogy az emberek azt mondják: ez vagy; vagy: az vagy! Arra törekedj, hogy megértsd és kibontsd magadban azt a nevet, amit Isten adott neked.
Lehet, hogy ez a név egészen hétköznapi. Például: 'jó anya', 'szerető férj', 'önfeláldozó barát', 'igaz ember', 'tisztességes', 'hitben élő', stb... De téged boldoggá fog tenni! Mert benne - egészen önmagad leszel.
Apja pedig, Zakariás, betelt Szentlélekkel és így jövendölt:
Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét.
A szabadulás szarvát (erejét) támasztotta nekünk, Dávidnak, az ő szolgájának házában, amint megmondta szentjeinek ajkával, ősidőktől fogva prófétái által.
Megmentett minket ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket, hogy irgalmasságot cselekedjen atyáinkkal, és megemlékezzen szent szövetségéről, az esküről, melyet Ábrahám atyánknak esküdött.
Hogy megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
Téged pedig gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni: mert az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját, és népét az üdvösség ismeretére tanítsd, bűneik bocsánatára.
Istenünk mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságból felkelő, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek, s hogy lépteinket a békesség útjára igazítsa.
Az atyai áldás
Zakariás a kisfia születésekor egy próféciát mondott az újszülött fölött. Áldás volt ez a prófécia a javából! Egészen biztos, hogy később még sokszor elismételték Jánosnak, és az is biztos, hogy apja szavai segítették őt.
Ez az áldás ma arra hív bennünket, hogy mi is áldást mondjunk a gyermekeink fölött.
Talán nem olyan különlegesek, mint János, nincs rendkívüli hivatásuk, de számunkra az ő életük a legfontosabb a világon. Azt szeretnénk, hogy boldogok legyenek, és Isten színe előtt járják az útjukat.
Nem az aggódásnak, nem a féltésnek, nem a kritikának; hanem csak az áldásnak van gyógyító ereje!
Az áldás bátorít. Az áldás megbocsát. Elrejt Isten szárnyai alá. Az áldás pártfogásba vesz, és boldoguláshoz segít.
Ha megáldod a gyermekedet, kimondod róla az Igazságot, hogy ő jó, és képes a teljes életre. Ekkor csodálatos dolog történik! Istentől jövő erők szabadulnak fel benne, és a Lélek életre kelti.
Mert az áldás mennyei Atyánk erős, bátorító hangja.
Mi pedig, amikor megáldunk valakit, akkor Isten hangjának vagyunk a közvetítői és az eszközei. Az áldással érvényt szerzünk Isten szavának.
Menjünk ma be a "belső szobánkba"! És gondolatban áldjuk meg a gyermekeinket, az unokáinkat, vagy azokat, akiknek gondját viseljük. Mondjuk el, hogy Isten szereti őket, ezért jó és teljes életet szánt nekik. Mondjuk el azt is, amit mi kívánunk számukra.
Hogy a valóban jó és teljes élet minden erejével fel tudjon szabadulni bennük.
Elmentek tehát (a pásztorok) sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. És ránézvén elmondták, amit a gyermekről hallottak.
Mindnyájan akik hallották, elcsodálkoztak azon, amit a pásztorok beszéltek. Mária pedig minden mondást megőrzött, és szívében forgatta azokat.
A pásztorok pedig visszatértek, magasztalva és dicsérve Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak, ahogy megmondták nekik.
Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy a kisgyermeket körülmetéljék, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében.
Hol tartasz?
Isten folyamatosan beszél az emberhez, és folyamatosan cselekszik az életében. Mégis vannak pillantok, órák, napok, melyek fordulópontot jelentenek számunkra. Vagy azért, mert jelentősebbek a többinél, vagy mert akkor kész a szívünk valami egészen új befogadására.
Istennel való NAGY TALÁLKOZÁSKÉNT éljük meg ezeket a fordulópontokat.
A mai Ige arra bátorít, hogy egy kicsit elgondolkodjunk ezen.
Isten minden ígérete, és a mi kéréseink is, Jézus Krisztus által valósulnak meg. Minden út őfelé tart, és rajta keresztül vezet.
Kihez hasonlítasz? És hol tartasz személyes utadon?
Máriához... ha mindig, minden körülmény ellenére hiszel abban, hogy számodra Isten ígérete, vagy áldása kézzelfogható, gondozásra váró valósággá születik.
Keresd a barlangot, ahol védve vagy, és egyedül lehetsz!
Józsefhez... ha Isten mellé álltál egy jó ügyért. Vagy Isten állított valaki mellé, akinek szüksége van rád. Sok csodának leszel részese. Figyelj az angyal szavára, amit nem az értelmedbe, hanem a szívedbe ír! Megmondja, merre kell menned.
Pásztorhoz... Ha úgy érzed, hogy a te életedben semmi nem változik, csak nyűvöd a hétköznapokat, ráadásul gyakran éjszaka van, akkor emeld fel a fejedet! A változások akkor kezdődnek, amikor felfelé nézel. Ne félj! Aki vágyakozik, az kap is. Aki készen áll arra, hogy felfelé tekintsen, az észre fogja venni a megszokott mellett a rendkívüli alkalmakat is. Vagy a hétköznapiban a rendkívülit. Maradj a helyeden addig, amíg Isten megérkezik!
Amikor pedig beteltek (Mária) tisztulásának napjai Mózes törvénye szerint, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve'', és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát''.
Volt pedig Jeruzsálemben egy ember, akinek Simeon volt a neve, és ez az ember igaz és istenfélő volt, várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt őbenne.
A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. A Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek, akkor karjaiba vette őt, és áldotta az Istent és így szólt:
- Most bocsátod el Uram a te szolgádat, beszéded szerint békességben, mert látták szemeim a te áldozatodat (a megmenekülésért), melyet készítettél minden nép szeme láttára. Fénynek a pogány nemzetek megvilágosítására, és népednek, Izraelnek dicsőségére.
Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott.
Megáldotta őket Simeon, anyjának, Máriának pedig ezt mondta:
- Lám, ő elhelyeztetett sokak összeomlására és felébredésére Izraelben. Jel lesz, akivel szembeszállnak. Sőt, a te lelkedet is tőr járja át, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalóvá legyenek.
Szólj Simeon!
A mai Igével kapcsolatban az jutott eszembe, hogy milyen zajos a világ. Milyen sokféle hang szólal meg benne. Mindenféle beszédek, tanácsok, vélemények, követelések, kiáltások, sóhajok, üres vagy telt szavak, elhaló lélegzetek... és még több, és még több hang: iszonyú hangzavar van a világban.
Melyik hangra kell odafigyelnünk? Melyik az, amelyikre nem kell, vagy nem szabad?
Hozzátehetjük-e a magunk hangját? Vagy nem érdemes?
Hadd legyen ebben a kérdésben ma egy agg öregember a tanítónk!
Simeonról csak egyetlen egyszer olvasunk a Szentírásban. De a szavai, amiket akkor mondott, máig fennmaradtak. Három dolgot tudunk meg róla. Igaz, és istenfélő ember volt, cselekedeteiben pedig a Lélek vezette.
A Simeon név azt jelenti: aki meghallja az Istent. Ő meghallotta - és továbbadta a Szót. A szívéből beszélt a szája.
A világban zaj van. De van egy tiszta hang is. Az Istené.
Amivel teremt. Amivel az emberi szívekben valami egészen újat tud teremteni.
De ehhez néha szüksége van Simeonokra. Isten ma is keresi a Simeonokat. Nem a jeruzsálemi templomban, hanem ott, ahol élünk. Ott tudunk jó szót szólni. Ott tudunk áldani és bátorítani. Megerősíteni másokat, és reményt adni nekik. Építeni a szíveket.
Isten hív. Téged, és engem. Szólj, Simeon!
Amikor pedig beteltek (Mária) tisztulásának napjai Mózes törvénye szerint, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve'', és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát''.
Volt pedig Jeruzsálemben egy ember, akinek Simeon volt a neve, és ez az ember igaz és istenfélő volt, várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt őbenne.
A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. A Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek, akkor karjaiba vette őt, és áldotta az Istent és így szólt:
- Most bocsátod el Uram a te szolgádat, beszéded szerint békességben, mert látták szemeim a te üdvösségedet (= áldozatodat a megmenekülésért), melyet készítettél minden nép szeme láttára. Világosságnak a pogány népek megvilágosodására, és népednek, Izraelnek dicsőségére.
Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott.
Megáldotta őket Simeon, anyjának, Máriának pedig ezt mondta:
- Lám, ő sokak összeomlására és felébredésére lesz Izraelben; és jel lesz, akivel szembeszállnak. Sőt, a te lelkedet is kétélű kard járja át - hogy sok szív gondolatai nyilvánvalóvá legyenek.
Volt egy prófétanő, Anna, Fanuel leánya, Áser törzséből.
Nagyon előrehaladt már napjaiban (mivel szüzessége után hét évig élt férjével, nyolcvannégy éves özvegy volt), aki nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindenkinek, akik Jeruzsálemben a megváltást várták.
Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe.
A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.
Mutassátok be az Úrnak!
Mária és József példát ad nekünk a mai napon. Felvitték Jézust Jeruzsálembe, és bemutatták az Úrnak. Vagyis felajánlották neki. Azért, hogy Istennek legyen szentelve, és áldott életet éljen.
A mi gyermekeinknek is szükségük van arra, hogy bemutassuk őket az Úrnak. Minden másnál jobban szükségük van arra, hogy Isten kezébe helyezzük őket.
Bemutatni valakit az Úrnak azt jelenti, hogy nem egyedül hordozzuk őt. Hanem Isten elé vezetjük. Odaállítjuk az Ő színe elé, úgy, ahogy van. Ha nagyon akarjuk, még védőbeszédet is mondhatunk fölötte.
Aztán átadjuk, áttesszük az Atya karjaiba. Azzal a bizalommal, hogy Neki sokkal több lehetősége van arra, hogy segítse a gyermekünk életét, és gondoskodjon róla, mint nekünk. Ettől kezdve az Atya szabad kezet kap, hogy szeretetben cselekedjék.
Hidd el! Egy világot fog megmozgatni a gyermekedért!
Amikor pedig beteltek (Mária) tisztulásának napjai Mózes törvénye szerint, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve'', és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát''.
Volt pedig Jeruzsálemben egy ember, akinek Simeon volt a neve, és ez az ember igaz és istenfélő volt, várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt őbenne.
A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. A Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek, akkor karjaiba vette őt, és áldotta az Istent és így szólt:
- Most bocsátod el Uram a te szolgádat, beszéded szerint békességben, mert látták szemeim a te üdvösségedet (= áldozatodat a megmenekülésért), melyet készítettél minden nép szeme láttára. Világosságnak a pogány népek megvilágosodására, és népednek, Izraelnek dicsőségére.
Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott.
Megáldotta őket Simeon, anyjának, Máriának pedig ezt mondta:
- Lám, ő sokak összeomlására és felébredésére lesz Izraelben; és jel lesz, akivel szembeszállnak. Sőt, a te lelkedet is kétélű kard járja át - hogy sok szív gondolatai nyilvánvalóvá legyenek.
Volt egy prófétanő, Anna, Fanuel leánya, Áser törzséből.
Nagyon előrehaladt már napjaiban (mivel szüzessége után hét évig élt férjével, nyolcvannégy éves özvegy volt), aki nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindenkinek, akik Jeruzsálemben a megváltást várták.
Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe.
A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.
Két galamb a megmenekülésünkért?
Sohasem tűnt még fel ilyen élesen Simeon imájában ez a mondat: "látták szemeim a te üdvösségedet". Az üdvösség szó szerint azt jelenti: áldozat a megmenekülésért.
Sokszor vagyunk bajban, nehéz helyzetben az életünk folyamán. Ilyenkor Istenhez kiáltunk, mert szeretnénk, ha segítene. Sok bűnt elkövetünk, és ilyenkor megint csak Istenhez kiáltunk, mert szeretnénk, ha megbocsátana.
Kapaszkodunk felfelé, mindenféle módon igyekszünk elérni Őt, könyörgünk, ígéreteket teszünk, vagy próbálunk megváltozni.
Két galambot adunk a megmenekülésünkért. Ennyink van. Ez a mi áldozatunk.
Amikor bajban van egy ember, egy nemzet, vagy az egész világ, akkor Isten is odaadja a maga áldozatát. A megmenekülésünkért.
Önmagából adja, azt adja, ami szíve közepén van. Megtestesíti a szeretetét, és nekünk ajándékozza. Úgy, hogy megértsük. Hogy valódi segítség legyen számunkra.
Ahhoz pedig, hogy ezt megtegye, nincsen szüksége a galambjainkra.
A hitünkre van szüksége, és a bizalmunkra.
Kétezer évvel ezelőtt Mária és József hitére és bizalmára volt szüksége. Ma a tiédre, és az enyémre. Olyan szívre van szüksége, melynek legfőbb tulajdonsága, hogy hűséges marad. Olyan szívre van szüksége, mely nem törődik a lehetetlennel, legyőzi a kísértéseket, és minden nehézséggel szembeszáll.
Istennek gigantikus tervei vannak a megmenekülésünkért. Lehet, hogy ebből mi még csak egy öklömnyi 'gyermeket' látunk, és néhány ígéretet. De jel lesz! Világosság és dicsőség a népek előtt.
Ne félj! Isten már készíti a maga áldozatát.
Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át -- hogy kiderüljenek sok szív gondolatai."
Hogy kiderüljenek a szív gondolatai
Kiskundorozsmán élt régen egy idős szerzetes nővér, akit néha meglátogattam.
Victoria nővérnek hívták. Ez a név nagyon jól illett hozzá, mert amilyen kicsi volt termetre, olyan kitartó az élet küzdelmeiben. Azt is el lehet róla mondani, hogy 'Győztesként' halt meg.
Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni, mert sokat mesélt az életéről.
Végigélt két háborút, egy kitelepítést, a rendje feloszlatását, megaláztatásokat, útkeresést, nélkülözést, magányt és fájdalmat.
Mivel betegápoló volt, idős korában is a falu szegényeiért, és betegeiért dolgozott.
Ő szokta mondani, hogy ha nem sikerült neki valami az életben, vagy szenvedés érte, akkor felnézett az égre, s így szólt: - Tudom, hogy próba ez, Uram. Csak próba.
Victoria nővér leleplezte Istent.
A világosság mindig leleplez valamit. Megszünteti a sötétséget, a homályt, és feltárja azt, ami addig rejtve volt.
Jézus azért jött, leleplezzen...
Egész földi élete erről szólt.
Felfedte Istent, hogy megismerjük a mennyei Atya igazi arcát és a szívét.
Leleplezte a gonosz munkálkodását a világban.
Magát a világot is leleplezte, mert rámutatott arra, ami jó és értékes benne, és arra is, ami eltorzult, értéktelen vagy helytelen.
Nyilvánvalóvá tette az utat, amelyen járnunk kell, hogy örök értékekhez jussunk, és hogy mi magunk is világossággá lehessünk mások számára.
Végül pedig - és talán ez a legfontosabb -, feltárta az emberek előtt: saját szívük gondolatait!
Előtte egyetlen ember szíve sincs rejtve. Nem is maga miatt tárja fel a szív gondolatait, hanem a szív tulajdonosa miatt. Hogy felismerjük, mi lakik bennünk.
A szív gondolatai akkor lesznek leginkább nyilvánvalóvá, ha az embert kísértés vagy megpróbáltatás éri. Mert a szív olyan, mint az arany. Drágább minden kincsnél, de tűzben kell tisztítani. Sőt! Ötvözni is más fémekkel, hogy keményebb legyen!
Ha legközelebb megpróbáltatás ér bennünket, jussanak eszünkbe Victoria nővér szavai: - Próba ez, Uram. Csak próba.
Ha helytállunk, megkérdezhetjük majd Istent: - Növeltük-e a karátszámot, Uram?
Volt egy prófétanő, Anna, Fanuel leánya, Áser törzséből.
Nagyon előrehaladt már napjaiban (mivel szüzessége után hét évig élt férjével, nyolcvannégy éves özvegy volt), aki nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.
Ő is odajött ugyanabban az órában, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindenkinek, akik Jeruzsálemben a megváltást várták.
Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe.
A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.
Természetfeletti szolgálat
Anna éjjel-nappal böjtölt és imádkozott. Önszántából tette. Senki nem kényszerítette rá. Miért? Mert ezt tekintette a szolgálatának.
Nem volt már feleség, feltehetően nem volt anya, és valószínűleg rokonai sem voltak. Isten mindettől megfosztotta. Lehetett volna megkeseredett ember is! Hiszen üres volt a keze.
De ő tudott valamit, ami értelmet adott az életének, és amit ma mi is megtanulhatunk.
Azt, hogy Isten nem azért vesz ki a kezünkből fontos dolgokat, lehetőségeket, vagy embereket, hogy szomorúak maradjunk utána. Hanem azért, hogy szabaddá váljunk - valami egészen másra.
Annának mindkét keze szabad volt. És a szíve is. Ezért Isten új feladatot bízhatott rá.
Maga mellé vette, a színe elé állította, és világméretűvé terjesztette a hatáskörét.
Nagy szavak? Nem. Ez a valóság.
Ha fizikai szinten dolgozunk, akkor a fizikai világban érünk el eredményeket. Ez is nagyon fontos! De ha a Természetfelettivel dolgozunk, akkor Vele is érünk el eredményeket. Ez pedig felülír minden fizikai valóságot, mert fölötte áll.
Azt hiszem, a mai Ige azoknak szól, akik úgy érzik, hogy Isten mindentől megfosztotta őket. Először ez biztosan nagyon szomorú valóság. De ha mindkét kezüket magasba emelik, Isten őket fogja felemelni.
Olyanokká válnak, mint Anna. Hatékony közbenjárókká, prófétákká, és Isten csodás tetteinek első kézből való hírnökeivé.
A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére.
Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint.
Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között.
Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein.
Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: - Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.
Ő pedig ezt felelte nekik: - Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?
De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.
Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.
Gyökeret és szárnyakat adj
Úgy gondolom, ez a történet a családról szól. Az anyai és apai feladatokról. A kapcsolatokról.
A gyermek olyan, mint a fa. Elsősorban gyökerekre van szüksége. Gyökeret abban a közegben tud fejleszteni, melyben biztonságban érzi magát. Amelyik megtartja, de nem kőkemény.
Szüksége van erős törzsre. Erkölcsi tartásra, elvekre, eszményekre, hitre.
Akkor nő magasra, ha anyja felvállalja a mindent adó szeretet, apja pedig a nyesegetés és az útmutatás feladatát, vagyis a vezetést. Úgy, ahogyan azt a gyermek egyénisége megkívánja.
Így egészségesen fejlődik, és - talán furcsát mondok - szárnyakat növeszt. Kialakul benne a tudat, hogy: - Fontos vagyok! Küldetésem van ebben a világban. Tudom, ki vagyok.
Lehet, hogy úgy érzed, neked nincsenek gyökereid, és az egész életed olyan, mintha a levegőben lógnál. Nem tudsz megkapaszkodni, nem segít, nem gondoskodik rólad senki sem. Te sem tudsz jól gondoskodni másokról, mert a szíved tele van félelemmel.
Lehet, hogy nem szerettek úgy, ahogyan szükséged lett volna rá. Soha nem látták meg benned a 'különlegeset'. Nem mutattak utat. Nem tudod, merre indulj, hogy boldog legyél.
Lehet, hogy úgy gondolod, neked nincsenek szárnyaid. Talán belefáradtál a próbálkozásokba és csak egy hétköznapi 'csirkének' érzed magadat.
Isten ezt üzeni neked:
A fiam vagy. Ma adtam neked életet.
Én, én magam vagyok a te vigasztalód!
Miért is félnél hát halandó embertől?
Ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű.
Elfeledkeztél az Úrról, alkotódról,
Aki kiterjesztette az eget és megvetette a föld alapjait?
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, Heródes pedig Galilea negyedes fejedelme, Fülöp, a testvére Itúrea és Trachonitisz tartomány negyedes fejedelme, és Lizániász Abilína negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok alatt, elhangzott az Úr igéje Jánoshoz, Zakariás fiához, a pusztában.
S ő elment a Jordán egész környékére, hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, amint írva van Izajás próféta beszédeinek könyvében:
,A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Minden völgyet betöltenek, minden hegyet és halmot elhordanak; ami görbe, egyenes lesz, a göröngyös pedig sima úttá, és meglátja minden test Isten üdvösségét'.
Élet a pusztában
Isten néha megengedi, hogy kietlen sivatagnak érezzük az életünket. Néha maga visz ki bennünket a pusztába. Nem azért, hogy kínozzon, hanem hogy a szívünkre beszéljen! Ott csak Ő van, és mi - egyedül.
A pusztában előbb-utóbb szembe kell néznünk igazi vágyainkkal, bűneinkkel, gondolkodásmódunkkal. Azzal a kérdéssel: - Ki is vagyok én valójában? Mit akarok kezdeni az életemmel? Jó úton haladok-e?
A puszta: lehetőség arra, hogy visszatérjünk eredeti önmagunkhoz, és Isten elé boruljunk. Lehetőség arra, hogy meglássuk azt a gyönyörűséges elképzelést, amit Ő megálmodott rólunk.
Mi gyakran menekülni akarunk sivatagainkból, mert nem merünk magunkba nézni, mégkevésbé Isten szemébe. Így nem is tudjuk felfedezni a változás lehetőségeit! Ugyanígy kétségbe esünk, ha szeretteinket látjuk szenvedni a pusztaságban. Mindenképpen segíteni akarunk rajtuk, mert megszakad a szívünk nyomorúságuk láttán.
Ez az Ige azt üzeni ma nekünk:
Ne félj! Veled vagyok a sivatagban is, nem veszel el. Rajtad nyugszik a szemem. Kivezetlek és új életet adok neked. Boldogabb és teljesebb életet.
Ne aggódj azok miatt se, akiket szeretsz! Úgy tűnhet, sohasem ér véget pusztai vándorlásuk, vagy tévelygésük a sivatagban. De emlékezz! Van, akinek meg kell járnia a tékozló fiú útját, míg visszatér Hozzám. Van, akit nekem kell megkeresnem, akárcsak az elveszett bárányt. De bízz Bennem! Sohasem hagyom elveszni őket. Nem mondok le róluk. Az Atyjuk vagyok. Ahogy a tiéd is.
Ekkor megkérdezte őt a tömeg: - Mit cselekedjünk tehát?
Ő ezt felelte nekik: - Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen.
Odajöttek a vámosok is, hogy megkeresztelkedjenek, és megkérdezték tőle: - Mester! Mit cselekedjünk?
Ő ezt válaszolta nekik: - Semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek.
Megkérdezték őt a katonák is: - Hát mi mit cselekedjünk?
Azt mondta nekik: - Senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.
A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: - Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van, és megtisztítja szérűjét. A búzát összegyűjti a magtárába, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.
Még sok egyébre is intette, tanította a népet.
Mit tegyünk?
János válaszai egyszerűek és világosak. A "Mit kell tennünk?" kérdésre mindenki a saját életlehetőségei között találja meg a feleletet. Egyszerűen azt kell tennünk, amit a szívünk és a lelkiismeretünk diktál. Például: önzetlenül törődni azokkal, akik hozzánk tartoznak. Becsületes munkát végezni. Saját érdekeink keresése mellett mások érdekeit is figyelembe venni és tiszteletben tartani. Elégedetlenkedés és zúgolódás helyett megbékélni.
Ezek az alapkövetelmények. A megvalósítás felelőssége a miénk. De tudnunk kell, hogy csak 'aki kicsiben hűséges, arra fog Isten nagyobb dolgokat bízni'! Magyarul: az tud továbblépni, aki elindult.
Jó úton jársz, ha eljutottál már odáig, hogy feltedd magadnak a kérdést: - Mit tegyek? Mit tegyek a mostani helyzetemben, ebben a problémában? Ne félj, csak maradj nyitott, Isten a szívedbe adja a választ!
Légy bátor, amikor meg kell valósítanod! Ő a megfelelő időben segítségedre siet, nagy erővel. Belemerít szeretetébe, vezetni fog és megtisztít téged minden felesleges dologtól. Ledönti benned a falakat, melyek megakadályoztak abban, hogy szabad legyél.
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Felkent. Ezért János így szólt hozzájuk: - Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.
Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett, és imádkozott; megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: ,Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm'.
Prófétául rendeltelek
Ki volt János? Próféta. Olyan ember, aki szerette Istent. Elkötelezte magát neki. Tette, amiről úgy érezte, hogy tennie kell. 'Közeli ismeretsége' volt a bűnbánattal és a megtéréssel. Ezért ezt hirdette. Ha kérdezték, megmondta, mit kell tenni. Egyértelműen és tisztán. Nem kereste az emberek kedvét, nem akart nekik megfelelni. Szabad maradt. Nem 'ájult el' a gondolattól, hogy sztár lehetne.
Ismerte a határait. Tudta, hogy van, amire egyedül Isten képes. Tisztelte Jézust, helyet készített neki. Szolgálta Őt. Amikor Jézus megérkezett, ő háttérbe vonult.
A börtönben mély válságot élt át. Nem titkolta, nem szépítgette. Engedte, hogy kiszakadjon belőle - Jézus felé!
Isten téged is prófétául rendelt. Azon a helyen, ahol élsz. Nem kell hozzá szuperhősnek lenned. Csak 'helytálló' embernek. Aki szereti Istent, és elkötelezte magát Neki. Olyan vagy, mint bárki más. Néha boldog, néha boldogtalan. Valamiben mégis mindenki mástól különbözöl. Valahol a szíved mélyén van egy hely, ahol megjártad már a mélységeket. Örömeid és szenvedéseid által sajátos ismereted van Istenről. Ez a te különleges kincsed. Amit átadhatsz.
Isten olyan embert küld hozzád, akinek éppen erre a kincsre van szüksége. Ha megérkezik, légy egyszerű és igaz. Ne akarj megfelelni az elvárásainak. Ha a határaidhoz érkezel, állj meg! Mutass Jézusra! Bízz benne, hogy Ő teljességre visz minden ügyet. Nincs más dolgod, mint hogy imádkozz. Az ima nem szó, hanem a lélek sóhaja. Ami megnyitja az egeket.
Lehet, hogy eljön az idő, amikor harcolnod kell a hitedért. Ne szégyelld. Csak ostromold Istent és várd a válaszát!
Jézus pedig visszatért a Lélek erejével Galileába, és híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette.
Elment Názáretbe, ahol felnevelkedett. És bement - szokása szerint - szombaton a zsinagógába, és felállt olvasni. Odaadták neki Izaiás próféta könyvét. Kigöngyölve a tekercset, arra a helyre talált, ahol ez van írva:
,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent fel engem,
hogy jó hírt mondjak a nincsteleneknek,
elküldött engem,
hogy hirdessem a foglyoknak a szabadon bocsátást,
a vakoknak a látást,
hogy elküldjem az összetörteket szabadon,
hogy hirdessem az Úr kedves idejét''.
Összetekerte a tekercset, odaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: - Ma beteljesedett ez az Írás a ti fületek hallatára.
Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak kedves beszédén, amelyek szájából jöttek, és mondák: - Nem József fia ez?
Az Úr kedves ideje
Isten kedves ideje az az óra, vagy perc, amikor rájövünk, hogy nincstelen a szívünk. Üres a lelkünk. Vagy annak egy része. Hogy nélkülözünk valamit, amire szükségünk lenne, amitől értelmet, lendületet nyerne az életünk. Amitől olyanná válna, mint a folyó víz. Mert eddig csak álló víz volt. Nem volt beleáramlás, és nem volt kiáramlása sem. Legfeljebb az iszapot rakta le valahol. Vagy a naptól és az esőtől függött.
Azért kedves idő ez az Úrnak, mert akkor végre megnyílik a fülünk, és képesek leszünk meghallani a jó hírt, hogy nála megvan az, ami nekünk annyira hiányzik. Ha kérdezzük, el is mondja. Ha pedig befogadjuk, egyszerre telve lesz a szívünk, gazdagnak érezzük magunkat, és már van miért élnünk.
Ez Istennek örömöt okoz.
Isten kedves ideje az az óra, vagy perc, amikor rájövünk, hogy a szokásainkban, vagy a bűneinkben olyanok vagyunk, mint a rabok. Csak egyféleképpen tudunk viselkedni. Mindig ugyanúgy. Akkor is, ha nem akarjuk. Akkor is, ha ez elkeserít bennünket.
Azért kedves idő ez az Úrnak, mert végre megengedjük, hogy belépjen a börtöncellánkba, a bezártságunkba, az elkülönültségünk magányába. Végre odatartjuk neki összekötözött kezünket, és megmutatjuk bilincseinket is. Végre elmondhatja, és mi elhisszük, hogy odakint tágasabb a világ. A cella ajtaja pedig nyitva van.
Ha megengedjük, hogy eloldozzon minket, ha kitörünk és elindulunk a szabadság felé...
Nos, ez Istennek örömöt okoz.
Isten további kedves ideje, ha eljön az a perc, vagy az az óra, amikor elkezdünk vágyni azután, hogy valamiféle dologban látókká legyünk. Amikor vágyni kezdünk arra, hogy eltűnjön belőlünk a homály. Mint a köd, felszálljon a szemünk elöl; és mi olyat lássunk, amit még sohasem. Ha készen állunk arra, hogy új világ táruljon fel előttünk...
Igen, Istennek ez örömöt okoz.
Ahogy az is, hogy ha összetört, vagy lesújtott bennünket valami, ami miatt már járni sem tudunk, mert olyan, mint egy béklyó; ami miatt sem maradni, sem továbblépni nincs erőnk; sem elbírni, sem növekedni nem vagyunk képesek; sem megbocsátani, sem bocsánatot nyerni nem bírunk; akkor segítsen.
Akkor levegye lábunkról a béklyót, hogy újra járhassunk - immár szabadon. Örömmel küld el arról a helyről, ahol megrekedtünk.
Ez! Igen, EZ Isten kedves ideje!
Amikor Názáretbe érkezett, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva:
"Az Úr Lelke van rajtam.
Azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.
Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást,
a vakoknak a látást,
hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat,
és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. S elkezdte beszédét: - Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.
Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. - De hát nem József fia ez? – kérdezgették.
Így szólt hát hozzájuk: - Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!
Majd így folytatta:
- Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában.
S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz.
Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.
Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt köztük és eltávozott.
Názáretiek a szakadék szélén
Azt hiszem, igazából nem a názáretieknek szól a mai Ige - ők úgysem értenék - hanem azoknak, akik prófétának lettek kijelölve.
De nekik: remek üzenet!
1. Ha úgy érzed, hogy Isten kiválasztott egy feladatra, légy bátor és vidd azt végbe!
2. Ne törődj vele, ha mások lekicsinyelnek.
3. Ne törődj vele, ha irigykednek rád, vagy elutasítanak.
4. Nyugodj bele, hogy nem mindenkihez szól a küldetésed.
5. Ahol nem fogadnak el, ott ne erőlködj, ne bizonygass, lépj tovább!
Nem vagy különb Jézusnál. Miért bánnának veled másképp? Te tudod, hogy Isten mit bízott rád; teljesítsd! Ő választott ki, és ez elég.
Menj tovább! Biztos utad van. Nem te táncolsz a szakadék szélén!!!
Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: - Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.
Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: - Nem József fia ez?
Ő ezt felelte nekik: - Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: ,Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.'
Majd így folytatta: - Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.
Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.
Nem József fia ez?
Szíven ütött ez az Ige. Talán azért, mert mostanában túl gyakran járok a názáreti zsinagógában. Ülünk ott néhányan... Talán te is.
Ismerjük Jézust. Szeretjük. Velünk is tett már csodát. Ha van időnk, követjük Őt. De jobb, ha eljön hozzánk.
Hát, most itt van...
Igen, időnként fogja magát, és belép abba a szűk kis világba, ahol élünk. Meglátogatja az elképzeléseinket, a terveinket, a szokásainkat. Nincsen semmi baj, amíg udvariasan viselkedik. A probléma akkor kezdődik, amikor személyeskedni kezd. Amikor túl mélyre ás. Amikor újfajta megismerésre hív. Amikor feszegeti a határokat.
Ez a történet - Találkozás. Találkozás az élő Istennel.
Azzal az Istennel, aki néha új módon mutatkozik be nekünk. Talán félelmetesen új módon. Ha beleegyezünk ebbe a találkozásba, nekünk is meg kell változnunk! Soha többé nem lehetünk ugyanazok, akik addig voltunk. Ez pedig kockázatos, nagyon. Két ok miatt is.
Az egyik: hogy ismeretlen területre kell lépnünk. A másik: nem tudjuk pontosan; mi, és hogyan fog történni. Addig pedig minden bizonytalan! Ez hatalmas félelemmel tölt el minket.
Pedig amit Jézus kínál, gyógyulás lehet. Szabadulás. Megismerés. Benne való teljesebb élet. De, hogy tud-e csodát tenni, az rajtunk is múlik.
Ezt mondta:
- Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem elfogadott a maga hazájában.
Igazságban mondom nektek, hogy sok özvegyasszony volt Illés napjaiban Izraelben, amikor három évre és hat hónapra bezárult az ég, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön, de azok közül egyikhez sem küldték Illést; hanem a szidoni Száreptába, az özvegyasszonyhoz.
Sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg; hanem a szíriai Námán.
Ezeket hallva a zsinagógában mindenki tele lett haraggal.
Felkeltek, kiűzték őt a városból, és felvitték annak a hegynek az ormára, amelyen a városuk épült, azért, hogy letaszítsák.
De ő áthaladt közöttük és elment.
Názáretben
Próféta az a személy, aki Isten nevében szól és cselekszik.
Isten szája és tolmácsa. Az, aki Isten helyett beszél. Az üzeneteket látomásban kapja. Ezek vonatkozhatnak a múltra, a jelenre és a jövőre is.
Küldetése és feladata alapján a próféta: Isten szolgája, pásztor, őr, őrszem, vizsgáló. Isten embere, aki az Ő indítására, és vezetése szerint cselekszik.
Minden esetben Isten választja ki őt.
A mai történet, és az, amit Jézus mond, igen érdekes. Mert semmiféle tanítása nincsen. Pusztán tényt állapít meg: egy próféta sem elfogadott a maga hazájában.
Gondolkodjunk el ezen!
Isten a prófétákat általában valamilyen krízishelyzetben küldi.
A krízishelyzet azt jelenti, hogy olyan problémával nézünk szembe, melyet sem elkerülni, sem a szokásos módszerekkel megoldani nem lehetséges.
Ilyen helyzetben volt a száreptai özvegyasszony és a szír Námán. Ők azért fogadták el viszonylag könnyen a prófétai utasításokat, mert az életük múlott rajta.
A názáretiek nem érezték, hogy az életük múlna azon, hogy hallgatnak-e Jézusra!
Mi ugyanígy vagyunk.
Semmilyen prófétára, gyakran még Jézusra sem hallgatunk addig,
- amíg nem tudatosul bennünk eléggé, hogy bajban vagyunk,
- amíg elodázhatjuk egy probléma megoldását,
- amíg ki nem fogyunk az elkerülési hadműveletekből.
Nyilván ezt a magatartást valamivel indokolni kell. Ezért kitalálunk valamit. Ami igaz lehet ugyan, csak nem a probléma lényegére vonatkozik. Ebben is legalább olyan ügyesek vagyunk, mint a názáretiek.
Eddig a tények.
Ha valamit mégis meg akarnánk tanulni ebből a történetből, akkor talán a következőt lehetne: nem érdemes azzal vesződni, hogy a saját hegyeinken ráncigáljuk Jézust. Úgy áthalad a problémáink fölött, mintha ott se lennénk!
Csak akkor áll szóba velünk ismét, ha hajlandók vagyunk kilépni abból a 'városból', amit magunknak építettünk. Akkor segít, ha utána megyünk és elfogadjuk a megoldásait.
Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombatonként tanította őket.
Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt.
Volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki fennhangon kiáltozott, mondván: - Jaj, mi közünk hozzád názáreti Jézus? Jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!
Jézus rendre utasította őt, mondván: - Elhallgass és menj ki belőle!
Erre az ördög középre dobta az embert, kiment belőle, és nem ártott neki semmit.
Mindenki megdöbbent, és egymás közt azt kérdezgették: - Miféle beszéd ez? Milyen dolog az, hogy ilyen nagy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy azok kimennek?
Híre elterjedt az egész környéken.
Engedd, hogy Jézus harcoljon érted!
Úgy tűnik, hogy a problémáink jobban ismerik Jézust, mint mi magunk!
Mi gyakran csak szenvedünk a problémáinktól, vagy szakadásig harcolunk ellenük, de nem megyünk semmire. Mindkét esetben ugyanúgy folytatódnak a dolgok.
Jézusnak ma nagyon értékes üzenete van számunkra! Életmentő üzenete:
- Engedd, hogy megütközzek a problémáiddal!
Azután felállt és a zsinagógából Simon házába ment.
Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig fölötte állva megdorgálta a lázat, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik.
Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, ő pedig egyenként rájuk tette a kezét és meggyógyította őket.
Sokakból pedig ördögök is kimentek kiáltozva, s ezt mondták: 'Te vagy az Isten Fia.'
De ő megdorgálta őket és nem hagyta fecsegni, mert felismerték, hogy ő a Krisztus.
Amikor felkelt a nap, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult.
A tömegek azonban felkutatták. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: - Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert azért küldettem.
Engedd, hogy Jézus harcoljon helyetted!
Ha megértenénk a mai Igét, sok félelem és felesleges aggódás eltűnne belőlünk, olyan erőteljes Jézus üzenete!
Szeretném egyszerre elmondani, de nem tudom, ezért kénytelen vagyok nyersebb megoldáshoz folyamodni, és külön-külön feltárni egy-egy mondat értelmét.
Remélem, így is átjut ahhoz, akihez kell.
Jézus fölötte áll a bajoknak és a betegségeknek.
A magyar szöveget olvasva úgy tűnik, hogy Jézus Péter anyósa "fölött állt", amikor meggyógyította őt. Pedig a "fölötte áll" kifejezés a betegségre vonatkozik! Jézus a betegség és a bajok fölött állt! És ma is a betegségeink és a bajaink fölött áll! Mert hatalmasabb náluk.
Megdorgálta (a lázat).
A görög szó azt jelenti: rászólt, figyelmeztette, megrótta, megszidta, rendreutasította, megbüntette.
Úgy gondolom, hogy Jézus hozzáállása a problémákhoz és a bajokhoz mind a mai napig nem változott! Ha kétezer éve jogtalannak tekintette a jelenlétüket egy ember életében, akkor ma is.
A gonosz lelkek felismerték Őt.
Felismerték és megijedtek. Mert tudták, hogy nincs esélyük Jézussal szemben!
Mi is megijedünk... de sajnos mi a problémáinktól és a bajainktól ijedünk meg, amelyeket nem tudunk megoldani. Óriásoknak látjuk őket. Legyőzhetetleneknek.
Pedig ha Jézusra tekintenénk, akkor mi is meglátnánk Benne az Isten Fiát, és azonnal tudnánk, hogy a problémáinknak és a bajainknak nincs esélyük Vele szemben!
Jézus arra hív bennünket, hogy ismerjük fel a hatalmát, és engedjük, hogy Ő küzdjön meg a legyőzhetetlennek látszó problémáinkkal.
Ő Isten Fia. A Testvérünk. A Bátyánk. Ha bajunk van, megvéd és segíteni akar. Sőt! Átveszi tőlünk a küzdelmet és győzelemre viszi a harcot!
Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten szavát hallgatni, míg Ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni. A halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat.
Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kicsit beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a népet.
Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: - Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat halat fogni!
Simon ezt felelte neki: - Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.
Így is tett. S annyi halat fogtak, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek a másik hajóban levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is és úgy telerakták mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és e szavakra fakadt: - Menj el tőlem Uram, mert bűnös ember vagyok!
Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak.
De Jézus így szólt Simonhoz: - Ne félj! Ezentúl emberek halásza leszel.
Kivonták a hajóikat a partra, és mindenüket elhagyva követték.
Sok hal van - de ki a halász?
Jézus azt hív meg az Ő szolgálatára, akit akar. Ott és úgy, ahogy akarja. Amikor akarja. Ebbe nekem beleszólásom nincsen.
De az azért érdekel, hogy miből ismerhetem fel az igazi ember-halászokat! Mert nem mindegy, hogy kinek a horgára akadok. Kinek engedem, hogy kifogjon.
No meg az sem mindegy, hogy miért akar valaki kifogni! Hogy Jézusnak adjon, vagy hogy jóllakjon velem?
Ebből a történetből kiderül néhány dolog, ami az ember-halászokat ma is felismerhetővé teszi. Mert nem kell hinni mindenkinek...
Ember-halász az, aki:
1. Ismeri Jézust. Mégpedig tapasztalatból. Nem könyvből olvasott róla, nem másoktól hallotta, amit tud. Már találkoztak - személyesen. Lehet, hogy Jézus csodát is tett az életében.
2. Jézus is ismeri őt. Például azért, mert szállást kapott tőle éjszakára.
3. Látta Jézust dolgozni mások életében. Talán épp a saját hajójából.
4. Kész olyan dolgot is megtenni Jézus kérésére, ami emberi szempontból teljesen logikátlan és ésszerűtlen.
5. Jézus látható módon igazolja az engedelmességét.
6. Lénye legmélyéig átérzi, hogy nem méltó semmiféle megkülönböztetésre, mert bűnös ember.
Ennek a Simon nevű halásznak az életéből én azt látom, hogy Jézus nem a tökéletes embereket hívja meg az Ő szolgálatára. Nem is nagyon találna ilyet.
Nem a hibátlanságot várja el, vagy azt, hogy sohase tévedjenek.
De azt igen, hogy a saját vérükkel írják meg minden szavukat, amit kimondanak.
Ezek után kiment, és meglátta a Lévi nevű vámost ülni a vámnál. Azt mondta neki: - Csatlakozz hozzám!
Az hátrahagyott mindent, felállt és csatlakozott hozzá.
Lévi nagy lakomát készített neki a házában. Volt rengeteg adószedő, és mások is, akik velük heveredtek le /étkezni/.
A farizeusok és az írástudók zúgolódtak a tanítványai ellen, mondván: - Miért esztek és isztok együtt a vámszedőkkel és a bűnösökkel?
És Jézus válaszolt, mondván nekik: - Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, de a nyomorúságosaknak van. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket megtérésre.
Majd Jézus válaszol
Fontos mondanivalója van a mai Igének.
Voltunk, vagyunk és leszünk is olyan helyzetben, amikor egyes emberek kritizálják a viselkedésünket. Nyilván azért, mert ők magukat nálunk igazabbnak, okosabbnak, stb... tartják. Jogot formálnak arra, hogy számon kérjenek bennünket, vagy ítélkezzenek fölöttünk.
Nem számít!
Ha csatlakoztunk Jézushoz, és Őt követjük, Vele vagyunk, akkor nem számít.
Nem kell magyarázkodnunk, nem kell védekeznünk. Még csak válaszolnunk sem.
Jézus majd válaszol helyettünk.
A farizeusok és az írástudók megkérdezték Jézustól: - Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig esznek és isznak?
Ezt válaszolta nekik: - Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg a vőlegény velük van? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek.
És példázatot is mondott nekik: - Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt.
És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad.
És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: jobb az ó.
Régi ruha, új ruha
Nem toldozunk-foltozunk, hanem újra cserélünk - nagyjából ennyi az üzenet.
Lehet, hogy ragaszkodunk régi gondolkodásunkhoz, megszokott lelkületünkhöz, vagy jól bevált életvitelünkhöz, de Jézus azt mondja, hogy van idő, amikor minden jel arra mutat, hogy a régit újra kell cserélni.
Nem tarthatnak vissza bennünket a félelmeink, sem az aggódás, hogy mi lesz gondosan felépített régi életünkkel.
Bár mi szívesebben adnánk hozzá kis adagokban a régihez valami újat, ez nem megy.
A változás napjaiban jobban tesszük, ha kinyitjuk a szívünket az új lehetőségek előtt.
Isten hosszú távon gondolkodik. Annak is eljön majd az ideje, hogy korábbi tanulságaink és tapasztalataink ismét helyet kapjanak az életünkben.
Ha minden jel arra mutat, hogy változtatnod kell valamin, ne félj, mert csak annyi történik, hogy Isten új ruhába öltöztet!
Történt pedig, hogy szombaton, amikor vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették.
A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: - Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?
Jézus ezt felelte: - Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?'
Aztán hozzátette: 'Az Emberfia ura a szombatnak is.
Mitől bűn a bűn?
Ismertem egy missziós atyát, aki a hatvanas években került Pápua Új-Guineába. Amikor hazalátogatott, elmesélte, hogy az első időben egyáltalán nem érezte magát biztonságban a bennszülöttek között, mert néhány törzsnél szokásban volt még a kannibalizmus.
Akkor rémült meg igazán, amikor az egyik törzsfőnök kunyhója előtt egy póznára tűzve meglátta a szomszéd törzsfőnök leányának a fejét.
Ha azzal kezdte volna a térítést, hogy elmagyarázza, milyen iszonyatos dolog megölni a másik embert, lehet, hogy őt is elkezdik felhizlalni.
Bűn? Igen. De ezt; ezek az emberek nem tudták. Mert nem ismerték még Istent.
Az Édenkertben Ádám és Éva ismerte Istent. Ismerték az általa felállított szabályokat is. Amíg betartották ezeket a szabályokat, boldogok voltak. Utána már nem annyira, mert viselniük kellett a cselekedetük következményeit.
Mi volt a bűnük? Az, hogy nem féltek maguk dönteni arról: mi a jó, és mi a rossz.
Isten az emberiség számára tíz pontban foglalta össze az iránymutatásait.
Tíz egyszerű mondat, ami bármilyen élethelyzetben eszünkbe juthat és eligazít. Mert ezek mindegyike a magatartásunkra vonatkozik.
Ha megismerjük Istent, az Ő navigálása jelenti számunkra a kiegyensúlyozott, másokat is tisztelő utat.
Ami ez ellen van, az bűn. Vagy Istent veszem semmibe, vagy a magam kiteljesedését gátolom, vagy a másik emberben okozok kárt.
Jézus felment egy hegyre, és onnét kiáltotta a világba, hogy van nyolc lelki-állapot, amely az ember-szívet boldoggá teszi. Ezek egyike sem külső szabály, hanem jótanács, mely a dolgokhoz való belső hozzáállásunkat érleli.
Nem követünk el semmiféle bűnt, ha úgy gondoljuk, hogy ránk egyik sem vonatkozik. Csak éppen nem leszünk boldogok.
Hosszas úton, de végül eljutottunk a lényegig.
Amikor még nem ismerjük Istent, kusza vágyak tarthatnak fogva minket. Ezek ugyan összezavarják a világ rendjét, és sok kárt okoznak, mégsem ekkor követünk el égbekiáltó bűnöket.
Hanem akkor, amikor már tudjuk, hogy van fölöttünk egy Isten, aki megmondta, hogy mit tehetünk, és mit nem. Ha vesszük a bátorságot, és magunk döntjük el, mi a jó, és mi a rossz, annak következményei vannak.
Jézus azért jött, hogy saját lénye által az Atya karjaiba vonjon minket.
Ma azt tanulhatjuk meg Tőle, hogy a Törvény jó, és megőriz bennünket az úton. Segít tartani az irányt. De van valami, ami néha még a törvényt is felülírja.
Ez pedig a Szeretet.
Míg farizeusi szívünk mindenben hibát keres, addig tanítványi szívünk - szombaton is vidáman tépi a kalászokat.
Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Istenhez való imádkozásban töltötte. Amikor megvirradt, előszólította az ő tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett.
Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett.
Előszólította az ő tanítványait
Az, hogy mi alszunk, amíg Jézus virraszt és megbeszélést tart az Atyával, rendben van.
Az is rendben van, hogy szedett-vedett népség vagyunk, ki innen, ki onnan jött. Az előéletünkről ne ejtsünk most szót.
De azon elgondolkodhatunk, hogy amikor Jézus készen áll a ránk vonatkozó tervével, és kiált utánunk, akkor futunk-e, hogy meghallgassuk; vajon mit akar!
Azon is elgondolkodhatunk, hogy ismerjük-e a nevünket. Mert ha nem, akkor- bármilyen meghívásról legyen is szó - elég nehéz bennünket kiválasztani.
Hogy ezt jobban értsük, elmondanám, hogy a zsidóknál minden névnek jelentése volt. Többnyire az ember természetéről, alaptulajdonságairól árulkodott.
A Simon például 'meghallgatottat' jelent. Az András 'férfiasat', a Jakab 'cselvetőt', a János pedig azt, hogy 'az Úr megkegyelmez'.
Csak érdekességként; a Júdás név jelentése: 'akit dicsérnek', 'akiért hálát adnak'.
Mi tehát a mi alaptermészetünk? Hogyan neveznénk magunkat egy-két szóval a tulajdonságaink alapján? Tisztában vagyunk-e azzal, mi jellemez bennünket?
Azért fontos, hogy ismerjük a saját alapjainkat, mert arra építjük fel a további életünket. Van olyan tulajdonságunk, amit gond nélkül felhasználhatunk; van olyan, amellyel számolnunk kell; és olyan is, amivel jobb lesz vigyázni.
A következő fontos kérdés, hogy adott-e már nekünk Jézus új nevet?
Ami magába foglalja a rólunk szőtt terveit. Az álmait. Az elképzeléseit. A vágyait. Azt, amire szerinte képesek vagyunk.
Mint például Simonnak a Kősziklát, vagy Lévinek (= csatlakozó, ragaszkodó) a Mátét (= az Úr ajándéka).
Netán becenevet adott, mint - jó humorral - Jánosnak és Jakabnak a 'Mennydörgés fiai'-t, minekutána képesek lettek volna felégetni egy egész falut?
Gondolkodjunk el ezeken a kérdéseken!
Vagy ha számunkra nem elég érdekesek, akkor egyszerűen csak adjunk hálát ma Istennek azért, hogy kiválasztott bennünket! Mekkora megtiszteltetés!
Milyen jó, hogy Vele járhatunk! Hogy személyesen ismer minket, törődik velünk, és olyan nevet adott, ami tükrözi a személyiségünket, mégis messze túlmutat rajtunk.
Ezekben a napokban történt, hogy Jézus kiment a hegyre imádkozni.
Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket.
Simont, akit Péternek hívott, testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Alfeus fiát, Jakabot és a Zélótának nevezett Simont, aztán Júdást, Jakab testvérét, és a karióti Júdást, aki később árulója lett.
Aztán lejött velük a hegyről és egy síkságon megállt. Rengeteg tanítvány sereglett oda hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és a szidóni tengermellékről; hogy hallgassák, és meggyógyuljanak, akiket tisztátalan lelkek kínoztak.
Az egész tömeg arra törekedett, hogy megérinthesse, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.
Mi gyújtja lángra a hitedet?
A hit olyan, mint egy kis parázs. Isten beleültette a szívünkbe, és állandóan izzik. Hol jobban, hol kevésbé. Néha hatalmas lángra lobban, és akkor nagy dolgok történnek az életünkben. Ezeket a "nagy dolgokat" nem lehet kikényszeríteni Istentől, vagy előidézni valamilyen praktikával, mert a Jézussal való találkozásból születnek. DE, hogy a hitünk lángra lobbanjon, azért tehetünk - mégpedig nem is keveset!
Ma azok az emberek tanítanak bennünket, akik összesereglettek a síkságon, hogy találkozzanak Jézussal, és változás következzen be az életükben.
Tudjuk, hogy valamennyien messziről érkeztek, és legkevesebb 100 km-t gyalogoltak a helyig. Az is valószínű, hogy egész éjszaka várakoztak, különben nem lehettek volna ott kora reggel, amikor Jézus lejött a hegyről.
Nem mindig kell ilyen hosszú utat megtennünk, hogy találkozzunk Jézussal, és változás álljon be az életünkben, de néha igen.
Megtehetjük önmagunkért, és megtehetjük azokért is, akiket szeretünk.
Nem is mindenki vállalkozik rá! Sokan el sem indulnak, sokan visszafordulnak. Inkább maradnak abban az állapotban, amit megszoktak.
A következő rész azoknak szól, akik kitartanak. Remélem, te is közéjük tartozol!
Mit kell tenned?
Készülj fel!
Vagyis: szedd össze a cókmókot. Csak a legszükségesebbeket.
Mint például a bátorságot, az erőt, és a hit parazsát.
Válassz ki egy vagy két embert, aki támogatni fog az úton.
Vegyél búcsút azoktól, akik lebeszélnének, vagy hátráltatnának téged.
Indulj el!
Nem vaktában, vagy bolyongva! Figyeld a térképet!
Vagyis: kezdj el cselekedni. Akár imával, akár úgy, hogy megteszed,
amit helyesnek látsz.
Közben nagyon figyelj Istenre, mert Ő más ösvényre terelhet!
Nem a céltól térít el, csak egy másik úton megmutat valami lényegeset!
Ilyenkor nagy szükséged lehet arra, hogy felszítsd a hit parazsát.
Ha sötét van, várakozz!
Vagyis: jöhet olyan idő, amikor félni kezdesz, vagy elszáll belőled
a remény. Nem látsz semmit, elfáradsz.
Lehet, hogy kételkedsz is.
Az éjszaka szellemei riogatnak.
Ekkor nem kell mást tenned, csak kitartani! És szorosan, szorosan fogni
a hit parazsát.
Tudnod kell, hogy Jézus nem alszik! Éppen az Atyával beszél.
Bármelyik pillanatban eljöhet.
Nem kell aggódnod, hogy nem veszed Őt észre, mert megáll!
És jelenléte lángra lobbantja azt a kicsi parazsat, amit mindvégig
megőriztél a szívedben!
Érted jött. Cselekedni fog.
Ekkor tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt:
'Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, kik most éheztek, mert jól fogtok lakni.
Boldogok vagytok, kik most sírtok, mert nevetni fogtok.
Boldogok vagytok, ha az emberek gyűlölnek, kirekesztenek és szidalmaznak titeket, és neveteket, mint valami szégyenleteset, elvetik az Emberfia miatt. Örüljetek azon a napon, amikor ez bekövetkezik, és örvendezzetek, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már elvettétek vigaszotokat.
Jaj nektek, kik most jóllaktok, mert éhezni fogtok!
Jaj nektek, kik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Mert atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.'
Boldogok, akik...
Józan ember a legvadabb elképzeléseiben sem tételezné fel, hogy akkor lesz boldog, ha szegény, és éhezik, sír, vagy üldözik!
De akkor hogyan értelmezzük Jézus szavait?
Amit ma elmond nekünk, az négy olyan alapvető tény (mondhatnánk: axióma!), mely mindenkire egyaránt érvényes. Akár hívő, akár hitetlen.
Az első tényt a múlt század neves filozófusa, Erich Fromm így fogalmazta meg: 'Az ember nem a "birtoklás", hanem a "létezés" által lesz boldog.'
Vagyis: nem a zsebünk tartalma, hanem benső életük minősége határozza meg az értékünket.
A második alapvető tény, hogy az igazságra éhező és szomjazó emberek viszik előre a világot. Mert ők nemcsak meglátják azt, ami elégedetlenségre ad okot, hanem erejükhöz mérten tesznek is ellene. A föld sebeinek kötözői ők.
A harmadik tény; hogy az együttérző, másokkal sírni tudó szív, a bajokat is magába fogadó lélek emelkedhet olyan magasságba, hogy gyógyítója legyen felebarátjának.
A negyedik tény. Az üldöztetés senkinek sem öröm. De az, hogy ha valaki elmondhatja magáról, hogy a bajokban is kitartottam, az igen. Mert a gerincesség, a hűség, a megbízhatóság és a szilárd jellem adja meg önbecsülésünk alapját.
Jézus mondásait mai nyelvre lefordítva így foglalhatnánk össze:
- Ne a pillanatra, hanem a maradandóra figyelj!
Ez pedig: a belső gazdagság, a világ bajaira nyitott szív, a másokkal együtt érző lélek, és a kitartó, szilárd jellem.
Higgyük el, Jézus tudja, hogy mit beszél! Azt akarja, hogy valóban boldogok legyünk!
- De nektek mondom, akik hallgattok engem: szeressétek ellenségeiteket, helyesen cselekedjetek azokkal, akik gyűlölnek titeket.
Áldást mondjatok azokra, akik titeket átkoznak, könyörögjetek azokért, akik titeket gyaláznak.
Aki arcodat megüti, engedd neki a másikat is, és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg az alsó ruhádat se.
Mindenkinek pedig, aki kér, annak adj; attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza.
Ahogy akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek velük.
- Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen örömötök van? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.
Ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen örömötök van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, azért, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
- Inkább szeressétek ellenségeiteket; és jót tegyetek; és adjatok kölcsönt, semmire nem számítva; és rengeteg kárpótlásotok lesz, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő jóindulatú a hálátlanokkal és a semmirekellőkkel.
- Váljatok hát könyörületessé, ahogy a ti Atyátok is könyörületes.
Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem ítélnek el; ne nyilvánítsatok bűnösnek senkit, és benneteket sem nyilvánítanak bűnösnek; oldozzatok fel, és benneteket is szabadon bocsátanak. Adjatok, akkor nektek is adnak; kiváló mértéket, megtömöttet és megrázottat, túlcsordulót adnak öletekbe.
Mivel azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.
A kétkarú mérleg titka
Úgy szerkesztette meg Isten a világot, hogy az - egyensúlyra törekszik. Mindenképpen.
Ám, ha körülnézünk, vagy akár magunkba is, nem mindig tudjuk ezt az egyensúlyt felfedezni. Főleg az emberi kapcsolatainkban szenved hiányt.
Úgy tűnik tehát, hogy Istennek van egy mérlege, ami rosszul működik.
De nézzük meg jobban!
Amit mi látunk belőle, az az, hogy ennek a mérlegnek az egyik serpenyőjét lenyomja a gonoszság, az ellenségeskedés, az önzés, a rosszindulat, a hatalomvágy, a hűtlenség, és a többi bűn. Ezért azt érezzük, hogy egyre mélyebbre süllyedünk.
Igen ám, de ha belenézünk a másik serpenyőbe, akkor meglátjuk, hogy ott meg jóság, könyörületesség, nagyvonalúság, önzetlenség, adni tudás, áldó szavak, valamint derék és becsületes cselekedetek vannak.
Olyan emberektől származnak ezek, akik nagyon hasonlítanak Jézusra. Az Atya arcát mintázzák, mert az Ő fiai.
A másik oldallal való szembenállásuk legnagyobb veszélye, hogy a rossz magához hasonlóvá akarja változtatni őket. De ezt semmiképpen nem engedhetik!
Nyomatékukat a személyes életükben valóra váltott ellen-cselekedetek biztosítják.
Így a mérleg nyelve mindig helyreáll.
De elárulom nektek, hogy Isten mérlege mégiscsak rosszul működik!
Mert amíg az egyik oldalon lehúzzák a nemtelen cselekedetek, addig a másik oldalon nem csak egyensúlyban tartják a nemesek, hanem plusz súlyt is adnak neki az öröm diadalkiáltásai. Minden egyes alkalommal, amikor jósággal sikerül legyőzni a gonoszt.
És még egy dolog, ami miatt Isten mérlege igazán rosszul működik.
Ez pedig az, hogy az Ő szeme ott van a jobbik serpenyőn! Mindenre emlékezik.
Ha az emberektől nem, Tőle akkor is visszakapjuk, megtömötten, megrázottan, túlcsorduló mértékkel mérve, amit másoknak adtunk.
Nagyvonalúságért nagyvonalúság jár cserébe.
- Nektek, akik hallgattok, ezt mondom:
Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel.
Akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.
Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is.
Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza.
- Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen elismerésetek van? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen elismerésetek van? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen elismerésetek van? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják.
- Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz.
- Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
- Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el.
- Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.
Királyfiak, királylányok, figyelem!
Amikor ezt az evangéliumi részt olvassuk, gondolom, mindegyikünknek azok az emberek jutnak eszébe, akiket zsigerből nyakon tudna vágni.
Sajnos, ebben meggátol bennünket, hogy jó keresztények vagyunk, akiket arra tanítottak, hogy ne viselkedjenek ilyen alpári módon.
Megoldásként nem marad más lehetőségünk, mint hogy elpanaszoljuk a sérelmeinket valakinek, vagy elvonuljunk egy sarokba, ahol nyalogathatjuk a sebeinket.
A mazochistábbja meg várja a következő pofont...
Jézus azonban nem ilyen megoldásokat tanácsol! Ő ennél sokkal gyakorlatiasabb.
Azt mondja: - CSELEKEDJ!
- OK. De hogyan?
Erre a kérdésre akkor találjuk meg a teljes választ, ha összefüggésében nézzük Jézus tanításait. Röviden:
- ha megbántott valaki, menj oda hozzá, és próbáld meg vele tisztázni a dolgot.
- ha hallgat rád, akkor megoldódott a probléma.
- ha nem érti meg, vagy nem látja be, hogy megbántott, akkor tartsd magad távol tőle. Lelkileg, vagy fizikailag.
Nyilván nem mindig lehetséges távol tartani magunkat a nehéz helyzetektől, vagy a nehéz emberektől. Erre az esetre vonatkoznak Jézus mai szavai. (Ha már megtettük az előzőket!)
- Lehet, hogy fájdalmas érzéseid vannak, de ne azok szerint cselekedj!
Elárulom, ez az ellenjárat törvénye, amit Gyökössy Bandi bácsi, az emberi lelkek kiváló ismerője, így fogalmazott meg: ha rossz kedved van, énekelj! Néhány perc múlva jó kedved lesz. (Kipróbáltam, tényleg működik!) Mert az érzéseink és a cselekedeteink kölcsönhatásban vannak egymással!
Ha ezt Jézus kijelentéseire alkalmazzuk, akkor valahogy így hangzik:
- Ha a Király gyermekeként cselekszel, akkor rövidesen annak is fogod érezni magadat. De fordítva is igaz: ha a Király gyermekének érzed magadat, úgy is viselkedj!
Mi a Magasságbeli gyermekei vagyunk. Nem kell kicsinyeskednünk, mert mindenünk bőségben van. Ha elvesznek tőlünk valamit, sokkal több marad. Ha rossz szemmel néznek ránk, mi az Atya tekintetét látjuk, amely megelégedéssel rajtunk nyugszik.
Viselkedjünk hát úgy, mint a Király fiai és leányai! Akkor azok is leszünk.
Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!
Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak megítélni.
Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni.
Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni.
Adjatok, és adnak majd nektek is: kiváló mértéket, megtömöttet, megrázottat és túlcsordulót adnak majd az öletekbe.
Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.
Legyetek irgalmasok!
Izgalmas! Nagyon izgalmas a mai Evangélium! De csak akkor tudjuk igazán megérteni, ha némi görög nyelvleckét is veszünk. (Bocsánat!) Viszont ha megértjük, már megvalósíthatók Jézus szavai.
Nézzük...
- Legyetek irgalmasok!
Legyetek... Ez a szó nem azt jelenti, hogy most azonnal! Hanem ezt: váljatok azzá, szülessen meg bennetek, jussatok-, érkezzetek el odáig.
Az irgalmas /könyörületes/ magatartás szoros összefüggésben van a szánakozással. Ma úgy mondanánk; az empátiával. Az tud valóban könyörületes lenni, aki a szívét megnyitja a másik ember felé. Aztán - mivel átérzi a helyzetét - könyörületes lesz hozzá.
A következő két mondat egy bírósági üléstermet idéz elénk.
- Ne ítélkezzetek!
A ítélkezés azt jelenti, hogy határozott - és zömében elmarasztaló - véleményünk van valakiről. Magunkban már eldöntöttük, hogy milyennek tartjuk az illetőt.
Ellenérzésünk odáig fajulhat, hogy szeretnénk, ha megbűnhődne azért, mert olyan, amilyen. Mivel azonban előszeretettel kerüljük a személyes konfrontációt, többnyire megelégszünk azzal, ha valaki kimondja: nekünk van igazunk.
- Ne kárhoztassatok senkit!
Így szinte bíróság elé idézzük az illetőt. Ha sikerül meggyőzni magunkat, és esetleg másokat is arról, hogy véleményünk helytálló; megtörtént a bűnössé nyilvánítás, azaz: a kárhoztatás.
Innét már nehéz visszafordítani a szekeret, de nem lehetetlen. A módja pedig:
- Bocsássatok meg!
Mit jelent a megbocsátás? Azt, hogy elengedem a bűnöst. Szabadon engedem, eloldozom. Útjára bocsátom.
Nem mellékes, hogy ezen folyamat közben az én kötelékeim is leoldódnak, és én is szabaddá válok!
Jézus így foglalja össze a nagylelkűségről mondottakat:
- Adjatok, és adnak majd nektek is....
Nem a kezetekbe, nem egy apró kis kosárkába, hanem az öletekbe, hogy csak úgy folyik szerteszét.
Hasonlatot is mondott nekik: - Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?
Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: hanem amikor tökéletes lesz, egészen olyan lesz, mint a mestere.
- Miért nézegeted a szálkát, amely testvéred szemében van, amikor a gerendát pedig, a saját szemedben nem veszed észre? Hogyan mondhatod testvérednek:
'Testvér, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből!' – holott a saját szemedben levő gerendát nem látod?
- Te képmutató! Vesd ki először a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivesd a szálkát testvéred szeméből.
Romboló kapcsolataink
Mindegyikünk harmonikus, lélek-emelő kapcsolatokra vágyik.
A harmonikus és mély kapcsolat olyan, mint az artisták produkciója, akik félelmetes magasságokba repítik egymást, mert kiépítették a kölcsönös bizalom és a tisztelet légkörét.
Mindketten ismerik erősségeiket és gyengeségeiket, tisztában vannak határaikkal és értékeikkel, és arra szövetkeztek, hogy tovább segítsék és építsék egymást.
Közöttük nincsen hierarchia.
Jézus ma azokról a kapcsolatainkról beszél, melyek nem a fenti alapokra épülnek.
- Nem a fenti alapokra épül, ha vak vezet világtalant.
Az építő kapcsolatban mindkét fél a fejlődés és a növekedés irányába halad. Örülnek egymás sikereinek, és bátorítják egymást kudarcaikban. Rácsodálkoznak a saját és a másik belső erejére, kitartására és ez motiválja őket, hogy mindketten tovább növekedjenek. Boldoggá teszi őket a kiteljesedés lehetősége, melyből már megízleltek valamit.
Boldogtalan, vagy zátonyra fut az a kapcsolat, melyben a partnerek nem akarnak növekedni; vagy az egyik fél úgy manipulálja a másikat, hogy az elhiggye, nem lehet több, mint ami.
- Nem a fenti alapokra épül, ha az egyik fél nagyobb akar lenni a másiknál.
Az építő kapcsolatban a felek nem rivalizálnak, hanem elismerik egymás értékeit, és azt, hogy van, amit megtanulhatnak a másiktól.
Köztük nincs hatalmi harc, inkább szerepek, melyekben szégyenkezés nélkül önmaguk lehetnek.
Örömüket és lelki energiájukat az adja, hogy értik és tisztelik partnerük egyéniségét és képességeit. Céljuk pedig, hogy tanuljanak egymástól.
Nagyon boldogtalan az a kapcsolat, amelyből hiányzik az önelfogadás, valamint a másik ember képességeinek tisztelete.
- Nem a fenti alapokra épül az a kapcsolat, melyben az egyik fél a "szálka - gerenda" kényes egyensúlyán lavírozik.
Az építő kapcsolat jellemzője az elfogadás és a szeretet. Nem követelőzik, hanem belát. Nem a másiknak kell megváltoznia, hanem nekem. Nem úgy akar naggyá lenni, hogy lekicsinyli, vagy megszégyeníti a másikat. Nem kritizál, hanem segít és megbocsát.
Biztonságukat lelik egymás irgalmában, és ez - erőt ad nekik a változáshoz.
Egészen biztosan boldogtalan az a kapcsolat, amelyből hiányzik a megbocsátás és az irgalom.
Jézus most arra hívja fel a figyelmünket, hogy vizsgáljuk felül a kapcsolatainkat. És ha kell, változtassunk!
- Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és nem rossz fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a saját gyümölcséről lehet megismerni.
Nem szednek tövisről fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt.
- A jó ember szívének jó kincséből hoz elő jót, és a gonosz ember szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszat, mert a szív bőségéből szól a száj.
- Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! – ha nem teszitek, amiket mondok?
- Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki hozzám jön, hallgatja beszédeimet és azokat megtartja.
Hasonló valamely házépítő emberhez, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot. Mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyó abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta, mert kősziklára épült.
Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki (csak) a földön építette házát, alap nélkül, amelybe beleütközött a folyó, azonnal összeomlott, és nagy romhalmaz lett.
Döntsd el, milyen alapra építesz!
Ez az Ige semmiképpen nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól.
Mert - bármilyen furcsa -, mi hívő emberek is különféle alapokra helyezhetjük az életünket.
1. Cselekedetekre építjük a hitünket, amikor azt gondoljuk, hogy megfelelő tettekkel mindent elintézhetünk, letudhatjuk a kötelezettségeinket Istennel szemben, vagy általuk manipulálhatjuk Őt. A helyes cselekedetek szükségesek, de tiszta szándékból, és nem kívülről, hanem a mélyből kell fakadniuk.
2. Értelemre építjük a hitünket, ha okos gondolatokkal és értelmi belátással közeledünk Istenhez. Ez jó megközelítés, de nem tartós, mert az értelmünk véges, az Isten pedig végtelen. Az elméleteink változhatnak is; tehát nem képeznek szilárd alapot.
3. Érzelmekre is építhetjük a hitünket, de ez a legkevésbé tartós alap, hiszen ez a rész változik bennünk leginkább. Pusztán érzelmekre építeni - homokvár.
Mindhárom esetben védekezünk. Mert nem akarunk, vagy nem merünk mélyebbre ásni.
Az is lehet, hogy még nem vagyunk készek arra, hogy Isten a lényünk legmélyéig megérintsen bennünket.
A lelki/szellemi keresztény sziklára épít. Hagyja, hogy Isten megtalálja benne a szilárd alapot. Amikor megengedjük Neki, hogy csiszolja és átalakítsa - akár fel is robbantsa - szívünk belső magját, védekező szilárdságunkat, akkor kezdünk el igazán hitben, reményben és bizalomban járni.
Ez nem könnyű, sőt!, néha nagyon fájdalmas, és hosszan tartó folyamat. De idővel élesedik a hallásunk, és örömmel tesszük, amit Jézus mond.
Olyanok leszünk, mint a jó fa, amely megérleli a maga gyümölcseit, és áldássá válik az éhező világ számára.
Másnap egy Nain nevű városba ment, és vele ment sok tanítványa, és nagy néptömeg.
Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat hoznak ki, egyetlen fiát egy anyának, aki özvegy volt, és a városból nagy sokaság volt vele.
Meglátván őt az Úr, megszánta, és ezt mondta neki: - Ne sírj!
Majd odament, és megérintette a koporsót, a vivők pedig megálltak.
Ekkor így szólt: - Ifjú! Parancsolom neked: kelj föl!
A halott pedig felült és elkezdett beszélni. Ekkor átadta őt az anyjának.
Mindenkit elfogott a félelem, és magasztalták Istent, mondván: - Hatalmas próféta támadt közöttünk! És: - Az Isten meglátogatta népét!
És elment felőle ez a hír egész Júdeában, és mindenütt a környéken.
Ne temessük el!
Amikor olvasom a Szentírás egy-egy történetét, mindig az jut eszembe:
- Milyen érdekes! Mennyi mindent megtudunk az Istenről!
Arról, hogy milyen Ő. Nem csak az a lényeges, hogy mit tesz, vagy mit mond, hanem mindezek mögött az is, hogy: milyen Ő.
A mai történetet olvasva nem tudok mást mondani Róla, csak azt, hogy nagy szíve van. Hatalmas, érzékeny, meleg szíve. Isten mellkasában hatalmas, érzékeny, meleg szív dobog.
Amikor szétrobban a világ körülöttünk, vagy visszavonhatatlanul megsemmisül benne valami, ami addig az életünket jelentette, akkor kétségbe esünk és azt érezzük, hogy egyedül vagyunk a földön.
A barátaink legfeljebb velünk sírnak, vagy egy idő után azt mondják:
- Mással is megesett már. Temessük el!
De Ő nem!
Ő minden részvétével és szánakozásával ott van velünk, abban a helyzetben. Megállít az úton, és így szól:
- Ne sírj! Ne temess! Ne mondj le róla! Inkább nézd, mivé tudom változtatni ezt a helyzetet én!
Ha legközelebb belefeledkeznénk egy fájdalmunkba, vagy kezdenénk elveszíteni a reményt, jusson eszünkbe Isten mai üzenete! - Állj meg, és figyelj!
Ahol Isten jelen van, ott sohasem a halál beszél utoljára!
- Kihez hasonlítsam ennek a generációnak a tagjait? Kihez hasonlók?
A piacon tanyázó gyerekekhez hasonlítanak, akik egymásnak kiáltanak, s ezt mondják: Fuvoláztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok.
- Mert eljött Alámerítő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik, s azt mondjátok róla, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik és iszik, s azt mondjátok, lám, a falánk és borivó ember, a vámosok és a bűnösök barátja.
A bölcsességet azonban minden gyermeke igazolja.
A bölcsességet -- gyermekei igazolják
A vámosok igen eszes emberek voltak. Az írástudók meg még náluk is eszesebbek.
A vámosok közül voltak néhányan, akik megértették Jézus beszédeit, az írástudók közül senki sem. Mert nem ismerték fel az idők jeleit.
Jézus olyasmit hozott magával, és hordozott, ami meglepte az embereket. Erre a meglepetésre reagálni kellett valahogy. Úgy tűnik, hogy nem kortársai értelmi képességétől függött az, hogy hogyan reagáltak.
Volt, aki elgondolkodott rajta -- belátta, hogy jó és igaz -- és megváltoztatta az életét.
Volt, aki ellenszegült -- mert nem fért bele az elképzeléseibe egy új irányvonal.
Nyilván az előbbiek döntöttek helyesen.
Vajon mi: felismerjük-e az "idők jeleit" az életünkben?
Történnek velünk jó, és történnek velünk rossz dolgok. (Nem csak nagy dolgokra lehet gondolni, hanem hétköznapi apróságokra is.) A jó dolgokat általában zsebre vágjuk. De mit kezdünk a váratlan eseményekkel, a kellemetlen, vagy rossz dolgokkal?
Megakadunk, mint az írástudók? Bejött valami az életükbe, amit nem tudunk kezelni? Valami nem-várt, ami nem fér bele az elképzeléseinkbe? Keresztülhúzza a terveinket? Nem szolgálja a kényelmi zónánkat?
Jézus ma arra tanít, hogy gondolkodjunk el a történéseken. Lehet, hogy az idők jelei!
Jelek arra, hogy változnunk, vagy változtatnunk kell valamin.
A bölcsesség nem attól függ, hogy mennyi ész van a fejünkben! A bölcsesség azt jelenti, hogy észrevesszük az idők jeleit.
Magatartásunk következményei - vagyis a "gyermekek" -, majd igazolják, hogy valóban bölcsesség lakik-e a szívünkben.
Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett.
Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal.
Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: - Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.
Jézus akkor hozzá fordult: - Simon, mondanék neked valamit.
Az kérte: - Mester! Hát mondd el!
- Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?
- Úgy gondolom, az, akinek többet elengedett. – felelte Simon.
- Helyesen feleltél. – mondta neki.
Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: - Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábamat, amióta csak bejött. Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával.
Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.
Aztán így szólt az asszonyhoz: - Bűneid bocsánatot nyernek.
A vendégek összesúgtak: - Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?
De ő ismét az asszonyhoz fordult: - A hited megmentett. Menj békével!
Simon, mondanék neked valamit
Siófokon történt az egyik ismerősömmel - nevezzük Jánosnak -, hogy valamelyik hét végén szórakozni ment a barátaival. Az éjszaka közepén rendőrök razziáztak a bárban, kerestek valakit, és egyszer csak őt kezdték el méregetni. Nem tudta mire vélni a dolgot, de óvatos ember lévén a kijárat felé húzódott. A rendőrök se voltak restek, utána eredtek, amiből másodperceken belül hajtóvadászat alakult ki.
Elöl János, utána a karhatalom, végig az utcán, le a Balaton partjára, ahol már nem nagyon volt hova menni, ezért barátunk bevetette magát a nádasba. Ott megállt, mert úszásra azért nem készült fel, hát utolérték.
Az egyik rendőr megfogta a ruháját és rákérdezett a lényegre:
- Sáros vagy?
János végignézett magán gondolatban és bevallotta:
- Sáros.
Durr két pofon!
Csak ezután érdeklődték meg a nevét...
Amikor elmondta ezt az esetet, a hasunkat fogtuk a nevetéstől. (Akkor már ő is.) Mégsem adomázni akarok a történetével, hanem szemléltetni: milyen az, amikor bíráskodunk valamely embertársunk fölött.
Valami hasonlót teszünk mi is, mint a rendőrök.
Feltételezés alapján vágunk pofon valakit. A semmivel egyenlő, amit tudunk róla. Még a nevét sem ismerjük, mégis megszületik bennünk egy ítélet.
Jézus ismeri a nevünket és mindent tud rólunk. Ítéletet is hozhatna - de nem teszi.
Ma hozzád és hozzám szól:
- .............. (név) mondanék neked valamit...
Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket tisztátalan lelkektől és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes intézőjének a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik vagyonukból szolgálták őt.
Ki hiszi el nekem?
Jézus ma is járja a városokat és a falvakat. Ugyanazt hirdeti, mint régen: Isten jóságát és győzelmét.
Ezen a napon a mi házunk ajtaján kopogtat és azt kérdezi:
- Hiszed-e, hogy ... ( ... veled vagyok? ... megsegítelek? ... meggyógyítalak?)
Amelyikünk elhiszi, annak az élete megváltozik.
Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta.
- Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették.
A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége.
Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották.
De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.
Amikor ezt elmondta, felkiáltott: - Akinek van füle a hallásra, hallja meg!
Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd.
Ő ezt mondta nekik: - Nektek megadatott, hogy az Isten országának titkait értsétek, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: a mag Isten igéje.
Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek.
A sziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak.
A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek.
Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.
A mag, amelyik jó földbe esett
Tudom, hogy nem illik egyik példabeszédet egy másikkal magyarázni, de erről a történetről a következő tanmese jutott eszembe.
Egy ember lement a folyó partjára. Amint ott sétálgatott, talált egy különlegesen szép követ. Megnézegette, majd eltette a tarisznyájába.
Másnap ismét lement a folyó partjára. Kisvártatva arra jött egy vándor, aki éhes volt. Az ember kinyitotta a tarisznyáját és megosztotta vele az ebédjét.
A vándor azonban észrevette a tarisznyában lapuló különleges követ is, és így szólt: - Add nekem azt a követ!
Az ember habozás nélkül nekiadta.
A vándor - örvendezve jószerencséjének - tovább állt. Tudta, hogy a kő olyan értékes, hogy hátralevő életében soha többé nem kell szükséget szenvednie.
Ám néhány nap múlva visszatért az emberhez és ezt mondta:
- Gondolkodtam. Jól tudom, milyen drága ez a kő, de visszaadom, abban a reményben, hogy valami ennél is értékesebbet adsz nekem.
Az ember így válaszolt: - Mi értékesebbet adhatnék neked e kőnél?
- Add nekem azt, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ!
/Ismeretlen szerző/
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Isten titkait leginkább akkor értjük meg, ha elgondolkodunk rajtuk.
- Senki, aki mécsest gyújt, nem takarja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.
Mert nincsen titok, ami nyilvánvalóvá ne lenne, és rejtett dolog, ami ki ne tudódna, és napfényre ne kerülne.
- Figyeljetek hát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.
Isten nem titkolózik
Akkor mondja Jézus ezeket a szavakat, amikor tanítványai megkérdezik tőle, hogy miért szól példabeszédekben az emberekhez.
Jézus válasza magyarul és egyszerűen ennyi: ha hallgatjuk Őt, egyre jobban megértjük, akárhogy is beszél.
Feltéve! Hogy meg akarjuk érteni! A szívünket nekünk kell kinyitni, de Isten semmit nem titkol el!
Eszembe jut erről egy történet, amit olvastam valahol.
Afrikába került egy missziós pap, aki néhány évig tanítgatta a bennszülötteket. Sokan meg is tértek. Egyszer azonban háború tört ki az országban a törzsek között, neki pedig menekülnie kellett.
Siettében csak annyit mondott az embereknek, hogy olvassák az Evangéliumot, és cselekedjenek úgy, ahogy az írja.
Sokáig nem tudott visszatérni, de aztán rendeződtek a körülmények, és ő alig várta, hogy újra találkozzon a falu lakóival. Nem tudta, megjegyeztek-e valamit abból, amire tanította őket.
Amint megérkezett, óriási döbbenettel látta, hogy virágzik a hitélet!
Esténként összegyűltek és énekeltek, imádkoztak. Meggyógyították a betegeiket. Aztán egy nap feltámasztottak egy fiút, akit baleset ért.
Ekkor nem bírta tovább, és megkérdezte a falu főnökétől:
- Amióta én elmentem, járt valaki nálatok, másik missziós pap, aki tanított benneteket?
- Nem. Nem járt nálunk senki.
- Akkor honnét tudjátok, hogy mit kell tennetek?
A főnök így válaszolt:
- Amikor elmentél, te mondtad, hogy olvassuk az Evangéliumot, és tegyünk úgy, ahogy írja.
Nyilvánvalóak az Isten titkai! Nem?
Megérkeztek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak odajutni hozzá a tömeg miatt. Szóltak neki: - Anyád és testvéreid kinn állnak, téged akarnak látni.
Ő azonban ezt felelte nekik: - Az én anyám és testvéreim ezek, akik az Isten beszédét hallgatják és megcselekszik azt.
Tudom, ki vagyok, és mit kell tennem
Az írástudók azt mondták róla, hogy megszállott. A tömeg azt, hogy új próféta támadt Izraelben. Anyja és testvérei azt, hogy megzavarodott. A tisztátalan lelkek pedig, hogy az Isten Fia.
Nagy zűr volt!
Még jó, hogy Jézus pontosan tudta, hogy Ő kicsoda.
Nekünk is tudnunk kell, hogy kik vagyunk.
Éveket vehet el az életünkből, ha meg akarunk felelni mások elvárásainak. De az is, ha a cselekedeteinkkel szüntelen valaki ellen szegülünk.
Ha pedig túlteng bennünk az öntudat, és állandóan érvényesülni akarunk, akkor más emberek életéből veszünk el valamit.
Egyik sem jó, egyik állapotban sem találjuk meg a békességünket.
Akkor találunk önmagunkra és nyerjük el a békességet, ha engedjük, hogy Jézus diktálja a feltételeket.
Halló fül és készséges szív. Ennyi. És máris a helyünkön vagyunk.
Heródes negyedes fejedelem mindenről hallott, ami csak történt, és nagy kétségek gyötörték.
Némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, mások azt, hogy Illés jelent meg, ismét mások pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
Heródes így töprengett: - Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát, akiről ilyeneket hallok?'
És kereste a módját, hogy lássa Őt.
Amikor Isten bekeményít
Nem sok mindent tudunk Heródes Antipasról - legalábbis az evangéliumok alapján -, de amit tudunk, az épp elég ahhoz, hogy megrémüljünk.
Mert azok a rövid történetek, amelyek róla szólnak, olyan ember történetei, aki lefelé halad a lejtőn.
Egyrészt azért, mert az életében egyik bűn maga után vonja a másikat. Az erkölcstelenség a puhányságot és a gyávaságot, egy meggondolatlan ígéret pedig a gyilkosságot.
Másrészt azért, mert elszalaszt néhány lehetőséget.
Esély volt számára Keresztelő János, akivel sokat beszélgetett, mielőtt megölette volna. Ebből a történetből pedig az derül ki, hogy esély volt számára Jézus is, akire annyira kíváncsi volt, hogy még találkozni is szeretett volna Vele.
Miért nem tette? Ezer módja lett volna rá!
Büszkeség? Lustaság? Félelem? Mi volt Heródesben?
Nem akarom túlragozni a témát, de a mai történet lehet, hogy figyelmeztetés néhányunknak.
Arra, hogy igenis vannak elszalasztott lehetőségeink. Bár ezt mindegyikünk tudja a maga életéből, szeretjük azt hinni, hogy nem számít egy elszalasztott, mert számtalan másik áll előttünk.
Ám lehet, hogy az egyik, amit elmulasztunk - az utolsó is egyben.
Mert Heródes története úgy végződik, hogy végül mégis találkozott Jézussal egy tavaszi napon. Pilátus küldte át hozzá. Csak akkor már késő volt. Mert Jézus keresztülnézett rajta és egyetlen szót sem szólt hozzá.
Jó lenne, ha nem várnánk meg ezt a pillanatot!
Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte tőlük: - Kinek tart engem a nép?
Ők ezt felelték: - Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.
Azután megkérdezte tőlük: - Hát ti kinek tartotok engem?
Simon Péter válaszolt: - Az Isten Felkentjének.
Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el.
- Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.
Neked ki vagyok?
Nem úgy általában, hanem ma.
Mert tegnap csak valami mellékszereplő voltam az életedben. Ott hátul az intéznivalók között. Tegnapelőtt remény a fáradtságod mögött. Azelőtt asszisztens az új ötletedhez.
Korábban az, akihez segítségért fordultál. Akinek panaszkodtál.
Példálóztál is velem valakinek. És - elismerem -, sokat beszéltél rólam.
Ma lehetnék esetleg önmagam? Krisztusnak hívnak, az Isten Felkentjének.
Tenyeremen van a világegyetem. Benne minden rezdülés. De én változatlan vagyok. Ha közelebb jönnél, és időznél a jelenlétemben, észrevennéd ezt. Ha mellém telepednél, megismerhetnél engem.
Mit válaszolsz?
Ezt mondta:
- Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék az elöljárók, a főpapok, és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és a harmadik napra fel kell támadnia.
Aztán mindenkihez szólt:
- Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, hordozza az ő keresztjét minden nap és kövessen engem.
Mert aki meg akarja tartani (bebiztosítani) az életét, elveszíti (tönkreteszi) azt; de aki elveszíti az életét énértem, megmenti azt.
Mert mit segít az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de önmagát romlásba viszi, vagy megkárosítja?
Nem a mártíromságról szól
Azt gondoljuk, hogy amikor Jézus a kereszthordozásról beszél, akkor azt sulykolja a fejünkbe, hogy ha keresztények akarunk lenni, akkor legjobb lesz, ha szótlanul viseljük az élet terheit és a különféle megpróbáltatásokat.
Pedig nem ezt mondja.
Nem is az üldözésekről és a vértanúságról tanít.
Hanem a szeretetről és a hűségről. Az elkötelezettségből fakadó kockázatvállalásról.
Csak az Isten iránti mély elkötelezettség és hűséges szeretet vezethet bennünket odáig, ahol már képesek vagyunk elveszíteni az életünket.
Nemrég olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy - minden ellenkező híresztelés ellenére - létezik örök szerelem.
A New Yorki Stony Brook Egyetem kutatói olyan párokkal végeztek kísérletet, akik több, mint 20 éve kötöttek házasságot, és ennyi idő után is szerelmesnek vallották magukat.
Amikor a kísérleti személyeknek párjuk fényképét mutatták, megdöbbenve tapasztalták, hogy agyukban ugyanaz a kémiai reakció jött létre, mint friss házasok esetében.
Az orvosok természetesen kíváncsiak voltak a titok nyitjára, ezért alaposan kikérdezték a párokat. A következőket tudták meg...
A magukat szerelmesnek valló házaspárok:
- kerülték az idegeskedést és az aggódást,
- a legtöbb élményt együtt élték át,
- közös vonásaik: a nagylelkűség, a nyugodtság és a ragaszkodás voltak.
Hát, ez számunkra is nagy tanulsággal jár!
Induljunk ki Jézus példájából.
- Sohasem aggódott a holnap miatt.
- Rendkívül szoros kapcsolatban állt az Atyával.
- Nagylelkű volt, nyugodt, és hűséges.
Örök szeretettel szerette az Atyát. Ez a szeretet egész magatartását meghatározta. Következményeiben is. Mert amikor harcolnia kellett az ellenségeivel - akkor harcolt; amikor azonban nem volt más választása - akkor vértanú lett.
Térjünk át most a saját életünkre!
Nyilván akkor akarjuk követni Jézust, ha megszerettük Őt. Ebben az esetben kapcsolatunk meghatározó eleme a ragaszkodás és a hűség. Kapcsolatunk következménye viszont az, hogy néha szembe kell szállnunk önmagunkkal. Egészen hétköznapi dolgokban.
Pl.:
* fel kell adnunk félelmeinket, és aggódásainkat,
* törekednünk kell arra, hogy életünk történéseit Istennel, és Istenben éljük át,
* amikor pedig szükséges, nagylelkűen és bátran hozzuk meg azokat az áldozatokat, melyek előttünk állnak.
Még mindnyájan álmélkodtak azon, amit tett, amikor így szólt tanítványaihoz:
- Véssétek jól emlékezetetekbe ezeket a szavakat: az Emberfiát az emberek kezébe adják.
De nem értették meg ezt a beszédet, el volt előlük rejtve, hogy ne fogják fel. De megkérdezni mégsem merték.
Emberek kezébe adatott
A Bibliában mindenhol azt olvassuk, hogy Isten kezében van az életünk. Ő gondoskodik rólunk, Ő vezet és irányítja a lépteinket, Ő állítja helyre kisiklott utainkat, és ad nekünk békét. Betölt bennünket Lelkével, hogy erővel és örömmel teljék meg a szívünk.
Jézust is azért küldte, hogy megkeresse és megtartsa, aki elveszett.
A mai Igében viszont fordul egyet a kocka, és nem arról van szó, hogy Isten kezében vagyunk, hanem arról, hogy Isten Fia a mi kezünkben van. Az Emberfiát emberek kezébe adják.
Nem csodálom, hogy nem értették az apostolok! Mi sem értjük, pedig utólag szemléljük az eseményeket. Persze lehet, hogy éppen ez a baj. Mert így azt gondolhatjuk, hogy igen, Jézust 2000 évvel ezelőtt az emberek kezébe adta Isten, de soha többé nem teszi.
Dehogynem.
Csak nézzünk körül. Isten Fia ma is kiszolgáltatott. Ott van az ártatlanok vérében, a szenvedőkben, a megvádoltakban, a megalázottakban, a félrevezetettekben, ott van minden gyötrelemben.
Azt gondoljuk, hogy Ő már megtette a magáét, és kész? Felment a mennybe és boldogan üldögél az Atya jobbján? Nem. Jézus jelen van. Igaz, nem látjuk. Nem is láthatjuk mindaddig, amíg újra el nem jön. De valami módon azért jelen van. Csak nem ismerjük fel.
Miért adja át nekünk Isten a Fiát még ma is? Miért tehetünk vele azt, amit akarunk? Miért szolgáltatja ki, miért bízza ránk?
Miért szeret bennünket ennyire?
Nem tudom a választ.
De ha megérintettek bennünket ezek a kérdések, akkor tegyük fel magunknak mindjárt a következőket is:
- Hogyan bánok én azokkal a "Jézusokkal", akik mellettem élnek? Könnyítek-e a kereszt-hordozásukon néha? Letörlöm-e a verítéküket? Vigasztalom-e őket nehéz útjukon? Adok-e inni nekik? Meddig merem kísérni őket?
Történt pedig, hogy amikor elközelgett a napja, hogy ő felemelkedjen, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, és azok elindulván betértek egy szamaritánus faluba, hogy szállást készítsenek.
De nem fogadták be őt, mivelhogy Jeruzsálembe utazott.
Amikor ezt látták tanítványai: Jakab és János, ezt mondták: - Uram! Akarod-e, hogy parancsoljuk: szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?
De ő visszafordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.
Milyen tűz ég a szívedben?
Isten nagyon jól kitalálta az Evangéliumokat! Mert a történetei által nem kell közvetlenül szembesülnünk a saját gyarlóságainkkal, előbb elolvashatjuk másokét.
Mint például ma is.
Íme, a Mennydörgés fiai!
Nemcsak a családjukat, hanem egy jól menő vállalkozást is elhagytak Jézusért. Jakab nagyon céltudatos és magabiztos ember lehetett. János pedig, mivel még kisfiú volt, mindenben követte őt. Az ő anyjuk kérte Jézustól - nyilván nem a tudtuk nélkül -, hogy ha eljön a Királysága, fiai a jobbján és a balján ülhessenek.
Tisztában voltak azzal, hogy Jézusban eljött Izrael Szabadítója, nekik pedig különleges szerep jutott a küldetésében. Látták, ahogy csodákat tesz, és elégedetten vették tudomásul, hogy őket is felhatalmazza arra, hogy hasonló csodákat vigyenek végbe.
Itt a megfelelő pillanat! Ég a szívük a Mesterért! Most olyat tehetnek, mint Illés - lehívhatják a tüzet az égből mindenkire, aki csak útjukat állja! Megmutathatják, mennyire szeretik Jézust.
Hasonlóképpen vagyunk mi is.
Amikor átadjuk az életünket Istennek, mindenünket elhagyjuk, és ég a szívünk Jézusért. Lehengerelnénk az egész világot. Főleg azokat, akik nehéz fejűek, és nem jönnek rá, hogy mi kísérhetnénk be az életükbe az igazságot!
Minden területen.
Jó az, hogyha ég a szívünk Jézusért. De innét - lehet, hogy hosszú út vezet még addig, amíg a bennünk levő tűz a Szentlélek tüzévé válik! Nem a hatalom, hanem a Szeretet tüzévé. Lehet, hogy ehhez még vissza van néhány próba.
Valaki azt mondta: ha nem mentél keresztül a kétségbeesés tesztjén, akkor valójában még semmit nem tudsz.
Jakab és János keresztülmentek rajta a Getszemáni kertben, meg a Koponyák hegyén. OTT - valóban - semmijük nem maradt. Némi várakozás után már alkalmasak voltak arra, hogy a szívükben levő "semmit" betöltse Isten Lelke.
Megjegyzem: Jakab nem sokkal később Jeruzsálem első püspöke lett. Néhány év múlva pedig Krisztus első vértanúja.
Ma megvizsgálhatjuk, hogy emberi kapcsolatainkban a hatalom és a mindentudás, vagy a Szeretet tüze ég-e a lelkünkben.
Amint mentek, valaki azt mondta neki az úton: - Követlek téged, ahová mész!
Ezt felelte: - A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs, ahová lehajtsa a fejét.
Egy másiknak ezt mondta: - Kövess engem!
De az így felelt: - Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!
Jézus ezt válaszolta neki: - Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!
Egy másik is szólt neki: - Követlek téged Uram; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!
Ezt mondta neki Jézus: - Aki kezét az ekére teszi és visszafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.
Követlek téged
Hát elég egyszerűnek tűnik! Ahová Jézus megy az úton, oda megyünk mi is.
HA! Nem kezdünk el meditálni, vagy engedni a visszahúzó erőknek!
A mai Ige három visszahúzó erőt említ, amivel számolnunk kell, ha Jézust akarjuk követni. Ezek mindegyike bennünk van.
Az első visszahúzó erő a félelem.
Ha Jézust követjük, nem biztos, hogy egy probléma vagy kérdés esetén a kényelmes, nekünk tetsző megoldást választhatjuk. Nem azt, ami a biztonságot jelentené. Nem azt, ami akkor, az adott élethelyzetben nekünk jó lenne.
Hanem azt, amit Jézus mutat. Ahová Ő megy, oda megyünk mi is. Ha védtelen lesz és kiszolgáltatott, akkor mi is.
Ez néha félelmetes tud lenni!
A második visszahúzó erő a halott múlt.
Halott az, amit nem lehet feltámasztani. Nem jön vissza. Csak kísért.
Ténylegesen meghalt, vagy csak számunkra halott személyek népesítik be az életünket. Mi is lehetünk mások számára halottak.
Velük együtt a múlt érzései és gondolatai, örömei és fájdalmai, megélt, vagy elmulasztott lehetőségei befolyásolnak bennünket.
A mi dolgunk az, hogy ne ragaszkodjunk hozzájuk. Engedjük el őket. Bocsássunk meg - és bocsássunk el! Mentsük fel - de ne mentsük el a halottainkat.
A harmadik visszahúzó erő az élő jelen.
Minden, ami befolyásol bennünket. Minden, ami eltereli a figyelmünket. Minden, ami megfoszt minket attól, hogy koncentrálni tudjunk arra, amit éppen tennünk kell.
Mindegy, hogyan szántottunk tegnap! Mindegy, hogy tökéletes volt-e, vagy kevésbé jó. Mindegy, hogyan szántanak a szomszédban mások! Mindegy, hogy süt-e a nap, vagy jön az eső.
Csak fogd az eke szarvát! Ne add át másnak! Ne engedd el! A cél legyen a szemed előtt. Mert azt a különleges földet, amit neked adott az Isten, egyedül csak te ismered. Szántani is csak te tudsz rajta. Végezd hát a munkát - úgy, ahogy tudod.
És ne aggódj az ökrök felől! :)
Ezek után az Úr kijelölt másik hetvenet, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és vidékre, ahova ő menni szándékozott.
Azt mondta nekik: - Az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat az Ő aratásába. Menjetek! Lám, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, senkit az úton ne köszöntsetek. Ha bementek egy házba, először ezt mondjátok: 'Békesség e háznak!' Ha a békesség fia van ott, megpihen rajta a ti békességetek; de ha nem, visszatér hozzátok.
Maradjatok abban a házban, egyétek és igyátok az övékét, mert megérdemli a munkás a maga bérét. Ne járjatok házról-házra.
Amelyik városba megérkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: 'Közel van hozzátok az Isten királysága'.
Ahová Ő menni szándékozik
Gyakorlati tanácsok arra az esetre, amikor Jézus küld...
Márpedig! Kisebb-nagyobb ügyek elintézésére Jézus sokszor küld bennünket maga előtt.
Amire pedig ez az Igeszakasz megtanít:
* mielőtt nagyon nekibuzdulnánk a ténykedésnek; kérjük munkánkhoz az aratás Urának segítségét, (Azt is jó tisztázni; egyáltalán Ő küld-e minket.)
* ha lehet, vegyünk magunk mellé egy társat,
* ne vigyünk magunkkal tarisznyát. Vagyis:
- ne morfondírozzunk azon, hogy biztonságos-e nekünk ez az út,
- ne gondoljuk, hogy minden csak rajtunk múlik, mert ez emberfeletti teher,
- de azt se gondoljuk, hogy helyettünk bárki el tudná látni a feladatot.
* Készüljünk fel arra, hogy harcolnunk kell. Ti.: a farkasok nem adják könnyen a zsákmányt!
* Ha ismerjük küldetésünk célját, nem engedhetjük meg, hogy annak elérésében bárki is megállítson minket:
- sem út közben azzal, hogy eltereli a figyelmünket,
- sem közvetlenül a cél előtt azzal, hogy békétlenségbe visz bennünket.
* Élő hittel cselekedjünk és beszéljünk.
Összefoglalva:
Isten azért küld, mert számít ránk. Sem több, sem kevesebb a feladatunk; mint hogy előkészítsük az Ő útját.
Tudnunk kell, hogy ezt a küldetést sem udvariaskodással, sem a másoknak való megfelelés vágyával nem tudjuk teljesíteni. Ezekkel a módszerekkel senkit nem fogunk megnyerni.
Csak akkor érünk célt, ha hiteles a magatartásunk, és bizonyítani tudjuk, hogy Isten közel van hozzánk, és cselekszik az életünkben.
Ne feledjük, sok múlik rajtunk! Mert...
... a teremtmények feszült várakozásban, sóvárogva várják
Isten fiainak megnyilvánulását.
Róm 8,19
Ezek után az Úr kiválasztott másokat is, hetvenet, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helyre, ahova menni készült. Azt mondta nekik: - Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek! Lám, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
- Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek.
Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: 'Békesség e háznak!' Ha a békesség fia lakik ott, a ti békességetek megpihen rajta. Ha nem, visszafordul rátok.
Ugyanabban a házban maradjatok, azt egyétek és igyátok, amit ők, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra.
- És amely városba bementek, és befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok az ott levő betegeket, és mondjátok nekik: 'Elközelgett az Isten országa.'
Kettesével menjetek
Valószínűleg gyakorlati oka volt annak, hogy Jézus kettesével küldte el a tanítványait. De a kettes számnak szimbolikus jelentése is van, mégpedig mély értelmű.
A szeretetközösség és a hű tanúbizonyság kifejezésére szolgál.
A kettéosztott, meggyengült embert az Ellenség könnyen megkísértheti.
Személyes életünk tapasztalata az az újra meg újra megismétlődő folyamat, hogy a gyengeséget erő, az erőt pedig gyengeség váltja fel. Gyengeségünk idején olyanok vagyunk, mint a harcosok páncél nélkül. Védtelenek és kiszolgáltatottak.
Az önmagunkban való megosztottságon felülemelkedve azonban ismét meghitt egységre jutunk saját lényünkkel. Közben pedig minden eddiginél mélyebb egységre jutunk más emberekkel, a teremtett világgal és Istennel.
Ugyanez játszódik le két ember között is, amikor szövetkeznek. Szövetségük arra irányul, hogy egymás mellé befogva, egy igában összefogva haladjanak a cél felé.
Ha az egyik gyenge, a másik erős. A kettősség csak átmeneti. Mert a kettő az Egyre törekszik.
Kölcsönös támogatásuk hozza létre a szeretetközösséget.
Minden szeretetközösség Isten országát jeleníti meg a földön. Mert egy pontba sűríti Isten felemelő és teljességre juttató szeretetét. Ezen a ponton bármi megtörténhet.
Ezen a ponton lesz két ember szövetségéből hű tanúbizonyság.
Ezek után az Úr kiválasztott más hetven tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült.
Azt mondta nekik: - Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: - Békesség e háznak!
Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességetek; ha pedig nem, visszaszáll rátok.
Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek.
Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: - Elközelgett hozzátok az Isten országa.
- Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: - Még a port is lerázzuk, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.
Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.
Gyógyítsátok meg a betegeket!
Lehet, hogy erősnek mutatja magát a világ, pedig beteg.
Lehet, hogy erősnek érzi magát egy ország, mégis beteg.
Lehet, hogy erősnek kell lennie egy embernek, közben majd belehal a betegségébe.
A világ sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását!*
A szó önmagában már nem sokat ér. Bizonyság kell. Példa és tett.
Imádkozzunk ma választott munkásokért! Akiknek Isten erőt ad és hatalmat. Akiket tanít.
Olyanokért, akiket Ő küld el, hogy meggyógyítsanak bennünket és azt mondják: - Isten közel van hozzád!
Különben belehalunk a betegségeinkbe!
---------------------------
* Róm 8,19
- Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot.
- De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz!
- Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.
Melyik város lakója vagy?
Korozain, Betszaida és Kafarnaum zsidó városok voltak a Galileai tenger mellett.
Jézus annyi csodát tett ezen a környéken, mint sehol máshol. Amikor azonban tanított, sokan - a tanítványai közül!! - így szóltak: - Kemény beszéd ez! Ki érti meg?
És elhagyták Őt.
Tirusz és Szidon két pogány város a Földközi-tenger partján.
Tiruszban Jézus halála után két évtizeddel már élettel teli, virágzó keresztény közösség található.
Ezek a tények sokat elmondanak arról, hogy kik azok, akik befogadják Jézus szavait a szívükbe. Kik azok, akikben e szavak dolgozni is tudnak.
Mi kell nekünk Jézusból? Ha a csodái, vagyis csak az, amit értünk tesz, akkor jobb, ha Korozainba, Betszaidába, esetleg Kafarnaumba költözünk. Ott kérhetünk bármit.
Ha teljes egészében az kell, aki Ő; ha azt is meg akarjuk hallani, amikor beismerésre, vagy változásra hív, akkor mehetünk akár Tiruszba is. Ott a Lélek vezette az embereket.
Ma eldönthetjük, hogy melyik városban akarunk lakni!
Amikor a hetven tanítvány visszatért, ujjongva mondták: - Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!
Ő azt felelte nekik: - Láttam a sátánt, mint a villámot lezuhanni az égből. Lám, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat nektek. De nehogy annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.
Abban az órában Jézus felujjongott lelkében, és így szólt: - Hálát adok neked Atyám, égnek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Bizony Atyám, így volt kedves előtted.
- Mindent nekem adott az én Atyám, és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és azt sem, kicsoda az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilvánítani.
Majd a tanítványaihoz fordulva, külön nekik ezt mondta: - Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek, hogy rengeteg próféta és király vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta; és hallani, amiket hallotok, de nem hallotta.
Együgyűek előnyben!
Hadd kezdjem egy rövid szómagyarázattal a mai gondolat-ébresztőt!
A "kicsiny" szó, amit Jézus használ a tanítványokra (tudniillik; hogy ők értik meg Isten titkait), azt jelenti, hogy: gyerekes, oktalan, naiv, együgyű.
Jézus azzal küldte el a tanítványokat, hogy legyenek okosak, mert úgy kell menniük, mint bárányoknak a farkasok közé. Olyan okosak legyenek, mint a kígyók.
Most pedig azért ad hálát Istennek, hogy van olyan titok, amit az okosok nem értenek meg, mert Isten csak azok előtt tárja fel, aki együgyű???
Nem meglepő ez?
Most akkor okosak legyünk, vagy együgyűek? Itt állunk a világban; látjuk, milyen eszementen rombol a sátán, sokszor szenvedői is vagyunk a pusztításának, hát nagyon nem mindegy, hogy okosan, vagy együgyűen viselkedünk! Persze az is kérdés, hogy van-e választási lehetőségünk, de ezt most hagyjuk. :)
A válasz abban rejlik, hogy kihez fordulunk.
Ha az emberekhez, akkor okosan, értelmesen és éles eszűen kell beszélnünk, és viselkednünk. Nem megalázkodva, és nem is aggódva, viszont óvatosan.
Ha Isten felé, akkor pedig azzal a lélekkel, hogy: - Atyám! Oktalan és naiv vagyok. Nem ismerem a Te titkaidat, sokszor az akaratodat sem. Együgyű a szívem, nagyon. De a Te ügyedért ég. Számodra egy-ügyű vagyok. Így harcolok a Te Országodért!
Feltehetően Istennek nagyon tetszik ez a hozzáállás. Mert Jézus azt mondja, hogy amikor Isten a mindenséget alkotta, az a vágy született meg benne, hogy azoknak adjon hatalmat a világ fölött, akik nem okoskodnak, hanem együgyűek Vele szemben és ezért teljesen Rá hagyatkoznak.
Nem képzetlen, nem műveletlen, nem tudatlan, nem ostoba, nem értelmetlen - hanem bizakodó és együgyű. Ugyanakkor: EGY-ÜGYŰ.
Abban az órában felujjongott Jézus a lelkében, és így szólt: - Hálát adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy titokban tartottad ezeket a bölcsek és okosak előtt, és az egyszerűek előtt nyilvánvalóvá tetted!
Igen Atyám, mert így lett kedves előtted.
Mindent átadott nekem az én Atyám, és senki sem ismeri, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és ki az Atya, csak a Fiú; és az, akinek a Fiú fel akarja tárni.
Tanítványaihoz fordulva pedig ezt mondta övéinek: - Boldogok a szemek, melyek meglátják, amit ti megláttok. Mert mondom nektek, hogy rengeteg próféta és király akarta látni, amiket ti megláttok, és nem látta; hallgatni, amiket ti hallotok, és nem hallotta.
Csak akinek a Fiú fel akarja tárni
72 tanítványt küldött ki Jézus maga előtt azokba a városokba és falvakba, ahová menni készült. 72 tanítvány ujjongva tért vissza hozzá. Mert 72 tanítvány látott bele az Isten titkaiba.
Nem mindenkinek mondja azt Jézus, hogy: - Menj el egy városba, és készítsd előttem az utat, mert be akarok oda menni.
Nem akárki beszélhet ott arról, hogy: - Közeledik, jön már az Isten uralma! Nincs messze. Mindjárt megérkezik.
Nem gyógyíthatja meg bárki a betegeket. És nem mindenki kap hatalmat arra, hogy abban a városban kígyókon és skorpiókon járjon.
De akiket kiválaszt, azok igen.
Nem kell, hogy sokan legyenek. Kettő egy városba elég.
Gondolkodtál már azon, hogy a te városodban Jézusnak készíted az utat? Nem tudom, hol élsz, de jó, ha tudod, hogy az a város, vagy falu: a tiéd! Téged küldött oda Jézus! Valakivel. Akit megmutat neked.
Lehet, hogy nem bízol magadban, vagy félsz a feladattól. De nézd meg, mit mond ma az Ige!
Nem kell okosnak lenned. Isten az egyszerűekben gyönyörködik. Előttük akarja feltárni magát. Ez a vágy született meg Benne.
Tudod, amikor Jézus nagy tettekre készül egy városban, akkor szamár hátára ül.
Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: - Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Ő ezt válaszolta neki: - Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?
Az így felelt: - Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből, felebarátodat pedig, mint önmagadat.
Erre ő így szólt: - Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.
De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: - De ki az én felebarátom?
Jézus akkor így kezdett beszélni: - Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette.
Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta.
Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: 'Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked'.
- Mit gondolsz, e három közül melyik volt a felebarátja annak, aki rablók kezébe került?
Az így felelt: - Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.
Jézus erre azt mondta neki: - Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!
Ki a felebarátod?
A történet annyira egyértelmű, hogy inkább játsszunk el egy kicsit azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha - kivételesen - a megvert ember bőrébe bújnánk!?
Hiszen néha mi is haldoklunk az út szélén. Néha segítségre lenne szükségünk, mert magunktól felállni sem tudunk. Lehet, hogy kiáltani sem.
Ki hát az igazi felebarátunk a szükség idején?
A kérdés izgalmas! De ígérem, a megválaszolásához nem teszek mást, csak behelyettesítem a szerepeket.
(Pap)
Aki benéz hozzád, aztán továbbáll, mert fontos dolga van?
Aki Isten akaratát látja a szenvedésedben?
Aki a bűneidet keresi a bajaid mögött?
Aki nem is közelít hozzád, mert fél, hogy 'tisztátalanná' válik?
(Levita)
Aki kioktat?
Aki úgy érzi, hogy hátráltatod a saját útján?
Aki elmegy melletted, de megígéri, hogy imádkozni fog érted?
(Szamaritánus)
Aki lehajol hozzád?
Aki meg meri érinteni a sebeidet?
Akinek arra is van gondja, hogy bekötözzön?
Aki elhordoz téged a gyógyulásig?
Aki maga is a sivatagot járja, mégis rád pazarolja az innivalóját?
Aki nem sajnálja tőled az értékes idejét?
Akinek nem vagy idegen?
Ugye tudjuk, kit választanánk?
Akkor most menjünk, és tegyünk hasonlóképpen.
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába.
Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt:
- Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!
Az Úr ezt válaszolta neki:
- Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.
Ki kinek szolgál?
Ha meglátogatjuk a legjobb barátainkat, mert valami nagyon fontos közlendőnk, vagy üzenetünk van a számukra, akkor azt szeretnénk, ha osztatlan figyelemmel hallgatnának minket. Ugye?
Ilyenkor minden más lényegtelen. Mindegy, mit fogunk enni, vagy hol alszunk. Csak egy a fontos; hogy átadjuk az üzenetet.
Hát Jézus is így volt ezzel!
Márta gondoskodni akart Jézusról. Jézus pedig gondoskodni akart Mártáról.
Mártához hasonlóan mi is azt gondoljuk néha, hogy Istennek szüksége van a szolgálatunkra. Pedig először Ő akar minket szolgálni. Szabadon dönthetünk, hogy elfogadjuk-e és feltöltekezünk, vagy sürgölődünk még egy darabig.
Azután így szólt hozzájuk: - Mondjuk, valamelyikteknek van egy barátja, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: 'Barátom! Adj nekem KÖLCSÖN három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról, és nincs mit adjak ennie'.
A másik viszont belülről ezt feleli: 'Ne fárassz engem, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is velem vannak az ágyban, nem kelhetek föl, és nem adhatok neked.'
- Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, tolakodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
- Ezért mondom: Kérjetek, és megadatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mert mindenki, aki kér - kap; aki keres - talál; és a zörgetőnek megnyílik.
- Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia kenyeret kér, követ ad neki? Vagy ha halat, talán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, haszontalan létetekre tudtok a gyermekeiteknek jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle!
Mondd el, mit szeretnél!
Máté evangélista is leírja ezt a történetet, de nagyon érdekes, hogy ő így fogalmaz:
"... mennyivel inkább ad mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle." (Mt 7,11)
Fogalmam sincs, miért változtatta Lukács a 'jókat' Szentlélekre, de én szívesebben maradnék Máté változatánál.
Talán azért, mert Isten Lelke nélkül ugyan semmink sincs, ám földrengés idején mégis inkább biztos talajra áhítozik az ember.
Hogy kinek mit jelentenek Jézus szavai, az tehát attól függ, hogy milyen állapotban van, aki olvassa. Ha jólétben él, akkor hümmög egyet, hogy igaz; Isten nagyon is jóságos.
Ha meg szűkölködik, akkor az egész lényét megrázzák ezek a mondatok. Mert neki minden betű egy ígérettel, magával az Élettel ér fel.
Nekünk Atyánk van az égben. Ezen a világon minden az Övé. Úgy osztogatja a jókat, ahogy akarja. Nem fog visszatartani semmit, amire egy gyermekének szüksége van.
Jézus jól ismeri Őt. Azonos vele. Amivel bíztat bennünket, az igaz beszéd.
Úgy tűnik, ma sorban állhatunk mennyei Atyánk ajtaja előtt. Én már felébresztettem, rajta hát!
Mondd el, mit szeretnél!
A nép közül néhányan így vélekedtek: - Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.
Mások próbára akarták tenni, ezért égi jelet követeltek tőle.
De ő átlátott rajtuk, azért ezt mondta nekik: - Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa?
Azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok.
- De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor már bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős ember fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, akkor elveszi összes fegyverét, amelyben bízott, és a zsákmányt szétosztja.
- Aki nincs velem, az ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór.
Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres. Mivel azonban nem talál, így szól: 'Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem'. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt, és feldíszítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbat. Behatolnak, és ott élnek. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.
Elveszi összes fegyverét
A pszichológusok szerint csak 21 napra van szükségünk ahhoz, hogy valamilyen magatartásunk - akár jó, akár rossz - szokásunkká váljék. Ha kedvünket leljük benne, vagy nagyon csábító, akkor ennél kevesebb idő is elég.
A nagy bűnök kis bűnökkel kezdődnek.
Mindössze néhány hét - és ami miatt addig furdalt bennünket a lelkiismeret; már nem is tűnik veszélyesnek. Újabb néhány hét múlva pedig nyakig benne lehetünk valamiben, amiről addig azt hittük, hogy mi sohasem tudnánk megtenni.
Szőjük-fonjuk a gondolatainkat, kavargó érzésekkel küszködünk, a vágyaink kielégülés után kiáltanak. Ha engedünk nekik, nemsokára már erős kötelek kötnek bennünket gúzsba. Ezek a kötelek pedig nem Istentől valók.
Isten sohasem kényszerít. Az Ő gondolatai sohasem bonyolultak. Izaiás próféta szerint Isten útja olyan egyszerű, hogy még a bolond sem téved el rajta!
Hogy jönnek ezek a gondolatok a mai Igéhez?
Úgy, hogy Jézus egy hasonlatot mond. A sátán olyan, mint az erős ember, aki fegyver-arzenállal védi a házát. Vagyis azt, amit megszerzett. De van nála erősebb Valaki, akinek nem okoz gondot, hogy legyőzze őt, és elvegye minden fegyverét, amiben bízott.
Mindnyájunk körül vannak olyan emberek, akik gúzsba kötve élnek. Nem elég, ha csak aggódunk értük! Lehet, hogy mi nem tudunk harcolni az őket megkötöző dolgok ellen, de Jézus igen. És akar is.
Valaki ezt mondta:
Csak két lehetőség áll előttünk. Vagy teljes szívvel hiszünk Jézus győzelmében, és vállaljuk szerepünket; vagy elherdáljuk örökségünket, és gyötrődésben hagyunk másokat.
Hallgatásunkkal azt üzenjük: - "Nincs remény."
Választhatunk.
Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony, és mondá neki: - Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, melyeket szoptál!
Erre ő azt válaszolta: - Inkább azok boldogok, akik meghallják az Isten beszédét, és megtartják azt!
Isten legmélyebb vágya
Úgy gondolom, nem az a nehéz - bár néha az is -, hogy Isten megszülessen bennünk, hanem az, hogy élhessen. Hogy szabadon élhessen.
Ha ember lenne, azt mondanám: az a vágya, hogy "emberszámba" vegyük.
Isten legmélyebb vágya, hogy jó legyen a kapcsolat közöttünk... hogy vegyük Őt számításba.... hogy figyeljünk rá. Isten legmélyebb vágya, hogy szólhasson hozzánk.
Isten legmélyebb vágya - irántunk való forró szeretetéből fakad.
Abból a szeretetből, amivel mindennél jobban óhajtotta a puszta létezésünket is.
Kiszakított bennünket önmagából, és szabadsággal ajándékozott meg minket, de a legmélyebb vágya, hogy része maradhasson az életünknek.
Nem azért, mert Neki szüksége van ránk. Hanem azért, mert nekünk szükségünk van Őrá.
Sokkal boldogabbak lehetnénk, ha sohasem zárnánk be a szívünket Előtte.
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: - Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét.
Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek.
Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál.
A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.
Ha semmilyen jel nem elég
Amikor Sába királynője meglátogatta Salamon királyt, elámult annak gazdagságán és bölcsességén. Neki ez elég jel volt arra, hogy elismerje Salamon Istenét.
Amikor Jónás figyelmeztette a ninivei férfiakat, hogy elpusztulhatnak a bűneik miatt, akkor az egész város zsákruhát öltött. Nekik Jónás üzenete elég jel volt arra, hogy megtérjenek.
De vannak, akiknek semmilyen jel nem elég ahhoz, hogy közeledjenek az Istenhez.
Nem szánnak rá időt és energiát, hogy valóban megismerjék Őt. Nem annyira okosak, hogy felfedezzék az áldásait. Nem hallgatnak azokra, akik a bűnről, vagy annak következményeiről beszélnek nekik.
Isten sehogy sem tud közel férkőzni hozzájuk. Vajon lemond róluk?
Szívesen hallanánk, hogy nem, de Jézus mást állít.
Ő azt mondja: nem kapnak végtelen lehetőséget. HACSAK!
Hacsak azt nem, amit Jónás.
Ismerjük Jónás történetét; ő az Istennel is szembeszegülő makacs ember mintapéldánya! Három napot és három éjszakát töltött egy hal gyomrában, mire szabadulásért tudott kiáltani.
Van, akit - Jónáshoz hasonlóan - csak a saját poklába való alámerülés ment meg a végleges pusztulástól.
Külső szemmel félelmetes látni, ahogy valaki egyre mélyebbre merül. Főként, ha szeretjük az illetőt. Ezért állandóan kiáltozunk utána, vagy dobáljuk neki a mentőöveket. Mindenképpen ki akarjuk húzni a bajból.
De Jézus ma másra tanít.
Néha el kell engednünk a jelekből nem értő, süllyedő embereket. Minél előbb tengerük mélyére kerülnek, annál előbb kívánják a felszínre jutást.
Sőt! Néha egyenesen ki kell lökni őket a hajóból. Mert olyanok, mint Jónás. Nyugodtan alszanak a hajó alján, míg mi hánykolódunk a miattuk támadt viharban.
Beszéd közben egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és leült enni. A farizeus pedig észrevette és csodálkozott, hogy először nem mosdott meg.
Ekkor az Úr azt mondta neki: - Ti farizeusok jóllehet megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de a bensőtök tele van mohósággal és romlottsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami belül van?
Csak adjátok adományul, ami benne van, és minden tiszta lesz nektek.
Farizeus a terítéken
Ha vendég érkezik hozzám, mindig elmondom, hogy szeretném, ha otthon érezné magát nálam. Tehet, amit akar. De azért azt zokon venném, ha mondjuk sáros lábbal menne be a szobába, vagy a koszos kezét beletörölné a fehér törölközőmbe.
Az meg végképp felháborítana, ha mindezek után még neki állna följebb, és ebéd előtti bevezetésként ócsárolni kezdene!
Pedig valami ilyesmi történt a farizeus házában is.
Szerencsétlenje felkínálta a vendégszeretetét, Jézus meg pillanatokon belül terítékre tette - őt! Az egyetemistáim erre azt mondanák, hogy biztosan nagyon éhes volt, vagy "felhúzták".
Legalább már tudjuk, mi az, amivel Jézust fel tudjuk húzni!
Többek között az, ha sokat adunk a külsőségekre, de nem tisztogatjuk a bensőnket. Meg az is, ha kritizáljuk a másik embert, anélkül, hogy igazán ismernénk. No meg az, ha értetlenek vagyunk, mert nem jövünk rá, hogy a másik ember nem, de Isten mindent tud rólunk.
Jó lenne, ha lemosnánk néha az igazi énünket! Annyi szenny rakódik rá. Azért lenne jó, mert akkor rájönnénk, hogy Isten mennyi szép és nemes gondolatot és érzést adott nekünk adományként. Ingyen. Akkor felfedeznénk a szabadság, a nagylelkűség, az irgalom és az öröm ajándékát a szívünkben.
Akkor már nem botránkoznánk meg azon, hogy mit csinál egy másik ember. Mert tudnánk, hogy nekünk az a feladatunk, hogy megőrizzük magunkban a tisztaságot. Hogy tisztaságunkkal tisztaságot vigyünk a világba.
- Jaj nektek, farizeusok! Mert megadjátok a tizedet mentából, rutából és minden veteményből, de figyelmen kívül hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét.
Pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhagyni.
Jaj nektek farizeusok! Mert szeretitek az első helyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon.
Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok! Mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok; az emberek, akik fölötte járkálnak, nem veszik észre.
Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: - Mester! Ha ezeket mondod, minket is megsértesz.
Ő ezt felelte neki: - Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terhekkel terhelitek meg az embereket, de magatok egy ujjatokkal sem érintitek azokat a terheket.
Törvénytudó a terítéken
Érdekes lakoma lehetett ez a farizeus házában! Nem kis élvezettel figyeltem volna az ajtó mögül! Feltéve persze, hogy nem kerülök sorra.
De a házban - úgy tűnik -, csak elöljárók vannak, én meg nem vagyok az. Hát hallgassák ők a szentenciát!
Végül is igaza van Jézusnak. Mert aki az első helyen ül, az másképp nézi a világot, mint az, aki hátrébb. Az első helyek valahogy meg vannak babonázva. Ott a legtöbb ember azt gondolja, hogy a pozíciója révén kijár neki a tisztelet. Mindent úgy kell tenni, ahogy ő mondja. Döntéseket hoz, de nem érzi át, amit a másik ember érez.
Vannak olyan emberek is, akik ténylegesen nem, csak a "fejükben" ülnek előttünk.
Na, ők tudnak igazán közönyösek lenni!
Észrevetted már, mennyire nem érdekli őket a sorsod? Milyen részvétlenek irántad?
Jó ez a mai nap arra, hogy élvezettel hallgassuk Jézus szavait, ahogy fejükre olvassa az igazságot!
Ha itt kuksolsz most velem az ajtó mögött, beszélgessünk egy kicsit.
Nem gondolod, hogy nem csak rajtunk kívül, hanem bennünk is van néhány elöljáró?
Pedig van. Mégpedig azok, aki befolyásolnak bennünket. Vagy akiknek meg akarunk felelni. Valaki, aki a lépéseinket szabályozza. Pedig lehet, hogy valójában nincs is jelen. Aki nehéz terhet tesz a vállunkra, és még hordozni sem segít.
Fantom-elöljárók vezetnek bennünket.
De van egy jó hírem! Megszabadulhatunk tőlük. Csak azonosítani kell őket! Talán eltart majd egy kis ideig, hogy újra önmagunk urai legyünk, de a véleményünket már ma megmondhatjuk nekik. Ez elég jó kezdet, nem?
- Jaj nektek, mert síremléket építetek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Tehát bizonyságot tesztek és jóvá hagyjátok atyáitok cselekedeteit, mert azok megölték őket, ti pedig építitek síremlékeiket.
Azért mondta Isten bölcsessége is: küldök hozzájuk prófétákat és követeket, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el.
Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől.
- Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályoztátok.
Mikor pedig ezeket mondta nekik, az írástudók és a farizeusok kezdtek mérhetetlenül haragudni rá, és sok dologról kezdték faggatni. Ólálkodtak utána, és igyekeztek valamit a szájából elkapni, azért, hogy kifogásolhassák.
Kompromisszum nélkül
Isten nagyon színesnek teremtette a világot, de a szavai vagy fehér, vagy fekete betűkkel vannak írva. Az igen: IGEN. A nem: NEM. Ezért olyan, mint a kétélű kard: elválaszt. Az Ő beszédében nincsen kompromisszum.
Aki Őt képviseli; két világ határán él. A szívében Isten országa van, kívüle pedig sokszor egészen más. Törvényszerű a szenvedése. Törvényszerű az összeütközése is azokkal, akik bebetonozták magukat valami egészen sajátos életmódba vagy elképzelésbe, ami hibás. A prófétának nincs választása - szólnia kell. Az igazat.
Zakariás próféta nem félt szembeszegülni Joás királlyal. Meg is lett a jutalma: a király megköveztette a templom udvarán.
Jézus nem félt szembeszegülni a farizeusokkal és a törvénytudókkal, pedig tudta, hogy ezzel a saját sírját ássa meg.
Mi sem félhetünk attól, hogy Isten szavát vagy akaratát közvetítsük mások felé. Mert mindegyikünk próféta valahol. Ott, ahová az Isten helyezte.
Szólnunk kell. Kompromisszumok nélkül. Egyértelműen. Egyszerűen és világosan. Nem kereshetjük mások kedvét. Nem félhetünk a következményektől.
Hogy mit kezd a szavainkkal a másik, az az ő dolga.
De ha mi nem ezt tesszük, ki vezeti majd az Embert? Ki mutatja meg, merre van az út a világosság felé?
Miközben olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy csaknem legázolták egymást, beszélni kezdett a tanítványaihoz: - Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás. Mert nincs olyan rejtett dolog, mely nyilvánvalóvá ne lenne, és titok, ami ki ne tudódna.
Amit sötétben mondtok, világosságban hallják majd, és amit fülbe súgtok a szobában, a háztetőkről fogják hírül adni.
- Mondom nektek, a barátaimnak: ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, és azután többet nem tehetnek.
- De megtanítom nektek, kitől féljetek: féljetek attól, aki, miután megöl, van lehetősége, hogy a kárhozatra vessen. Igen, mondom nektek, tőle féljetek!
- Nemde öt verebet két fillérért adnak? De egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. Nektek viszont még a fejetek hajszálai is mind meg vannak számolva. Csakugyan ne féljetek tehát! Rengeteg kisverebet felülmúltok.
Megtanítom nektek, kitől féljetek
Pillanatnyilag őszintén irigylem a tanítványokat és Jézus barátait! Szerencsések voltak, mert volt valaki, aki elmondta nekik, hogyan álljanak a világhoz.
A mai Ige az olyan naiv embereknek szól, amilyen én is vagyok. A többiek el se olvassák!
Mi pedig üljünk Jézus lábaihoz, hogy végre megtanuljuk felismerni, kiktől kell távol tartani magunkat.
Ugye azt mondja, hogy ne azoktól féljünk, akik nyíltan támadnak minket, vagy rossz dolgokat tesznek velünk. Ők felismerhetők, nagyon is világosan. Igaz, hogy fájdalmat okoznak, de legalább tudjuk, kivel/mivel állunk szemben. Védekezésre, vagy ellentámadásra is van lehetőségünk.
Azoktól féljünk, akiket nehezebben ismerünk fel, mert titokban rombolnak valamit bennünk! A lelkünket. Folyamatosan. Akár a pusztulásig.
És most nem kell ám legyinteni, hogy a mi lelkünket senki se tudja kárhozatba vinni! Mert van pokol ezen a földön is. Hétköznapi pokol.
Hát nézzük, kikről van szó!
Meglepő módon éppen azokról, akik fontos szerepet játszanak az életünkben. Vagy azért, mert tiszteljük őket, vagy azért, mert szeretjük.
Tudniillik, ők képesek leginkább befolyásolni bennünket. Ez persze nem mindig rossz, csak ha rossz akarattal, vagy önző szándékkal történik.
Vagy! Burkolt irányítás a célja.
Eme leírás éppen ráillik a képmutatókra. Nem? Akikről Jézus beszél. Ők azok, akik visszaélnek a bizalmunkkal.
Hogyan?
A hazugságaik által.
A hazugságnak sokféle arca van. Ezért nem mindig ismerhető fel.
Hazugság az ártatlannak tűnő elhallgatás. Hazugság az események szépítése. Egy apró csúsztatás. Vagy ha valaki azért hazudik, mert szeretne fenntartani magáról valamiféle látszatot. Például azt a látszatot, hogy ő jó.
Hatalmi harcaik által.
Ami abból áll, hogy minden áron arra törekszenek; nekik legyen igazuk.
Addig nem adják fel, amíg be nem bizonyosodik, hogy ők nyertek. A döntetlent nem ismerik.
Kritizálásuk által.
Ami által lassan elhisszük, hogy nem vagyunk elég jók. Elég ügyesek.
Lassan elhisszük, hogy gyengék vagyunk és rászorulók. Mégpedig: őrá szorulók.
Bűntudatkeltésük által.
A bűntudatkeltés nem fizikai erőszak - hanem lelki.
Ezt az erőszakot akkor követik el ellenünk, amikor a lelkiismeretünkre hatnak oly módon, hogy elérjék: azt tegyük, vagy gondoljuk, amit ők akarnak.
Jézus ma különösen fontos dologra figyelmeztet minket.
Arra, hogy bizonyos esetekben, vagy bizonyos személyektől óvakodnunk kell. És! Lépni velük szemben.
Tennivalónk:
1. Ismerjük fel a báránybőrbe bújt farkasokat!
2. A saját érdekünkben: tartsuk magunkat távol tőlük!
Valaki megszólította a tömegből: - Mester! Mondd a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!
Ő azt felelte neki: - Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?
Ezután így szólt hozzájuk: - Vigyázzatok és őrizkedjetek a telhetetlenségtől, mert nem a vagyonban való bővelkedésben van az ember élete.
Példabeszédet is mondott nekik: - Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így tanakodott magában: 'Mit tegyek? Mert nincs hová gyűjtsem a termésemet.' Majd azt mondta: 'Ezt fogom tenni: lebontom magtáraimat, nagyobbat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. És szólok az én lelkemnek: én lelkem! Sok javad van, sok esztendőre eltéve. Nyugodj meg, pihenj, egyél, igyál, örvendezzél!'
Mondá pedig neki az Isten: - Ostoba! Ez éjjel visszakérik tőled a lelkedet. Amit annyira készenlétbe helyeztél, kié lesz az?
- Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.
Mondd meg neki te!
Roppant érdekes ez a történet!
Háromszemélyes drámának, vagy más szóval játszmának vagyunk a tanúi.
Minden résztvevő magatartása nagyon tanulságos!
Főleg, ha szembe merünk nézni azzal a ténnyel, hogy mi is hasonló játszmákat játszunk - akár egy életen át.
Nézzük a színteret!
Valaki előlép a tömegből. Felnőtt férfi, de úgy viselkedik, mint egy kiszolgáltatott, védtelen kisgyerek: - Mondd meg neki... ! - szól Jézushoz.
Nyilván a testvére is jelen van, hiszen másképp Jézus nem tudna beszélni a fejével. De ő hallgat. Mit is tehetne mást? Hiszen ő már korábban eljátszotta az önző, erejét fitogtató gyereket. Legfeljebb védekezhetne, vagy magyarázhatná az előzményeket.
Jézus a dráma harmadik szereplője. Mint igazságot tevő bíró, vagy mint szülő lenne jelen, ha... ! Ha belemenne a játszmába.
De nem teszi. Viszont mindkét ember számára van üzenete.
És most vegyünk elő egy tükröt, és nézzünk bele! Melyik szerep néz vissza ránk? Melyiket szoktuk mi eljátszani?
A családban, a munkahelyen, vásárlás közben a boltban, vagy a barátainkkal, a közösségben, bárhol, ahol társakat találunk hozzá.
A szegény, gyenge, kisemmizett kisgyerekét? Akit állandóan igazságtalanság ér? Aki mindig a rövidebbet húzza? Akit mindenki elnyom és kihasznál?
A testvérét, aki gyűjtöget? Például: elismerést. Tekintélyt. Önigazolást. Valamiféle hatalmat mások fölött.
Vagy az igazságtevő bíró szerepét vettük magunkra? Akinek mindig van véleménye? Aki mindent átlát, mert olyan magasságokba emelkedett?
Bárhogy van is, tudnunk kell, hogy sem Jézus, sem maga a történet nem vádolni akar minket. Sokkal inkább felszabadítani! Felszabadítani: a felismerés által.
Hogy ki tudjunk jönni magunk építette kényszerű börtöneinkből - egy boldogabb életre. Ahol nem köt meg bennünket a másokkal vívott örökös küzdelem, hanem képesek vagyunk felnőttként viselkedni.
Egyikünknek ezt üzeni: - Ne panaszkodj, ne másokat vádolj! Ebben nem állok melléd. Nézz szembe a problémával, és oldd meg. Védd meg magadat, légy ügyes!
Másikunknak: - Engedd el, amihez annyira ragaszkodsz! Hidd el, nem igazi érték. Legalábbis számomra nem. Minek fáradozol érte?
Végül pedig az igazság bajnokaihoz: - Ne engedd, hogy mások belevonjanak abba, amihez nincs közöd. Játsszák nélküled a játszmáikat. Így megadod nekik az esélyt arra, hogy felnőtté váljanak.
- Legyen a csípőtök felövezve, és a fáklyátok meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor jön meg a menyegzőről. Hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki.
- Boldogok azok a szolgák, akiket az úr megérkezvén ébren talál. Bizony mondom nektek; felövezi magát, letelepíti őket, és minden mást mellőzve felszolgál nekik.
És ha a második őrváltáskor, vagy a harmadik őrváltáskor jön meg, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Asztalhoz telepíti őket
A történet egy gazdag emberről szól, aki elutazott egy menyegzőre, hogy a barátaival ünnepeljen. Nagy eseménynek számított a menyegző, meg is adták a módját, mert kereken hét napig tartott. Az első nap ünnepélyes ceremóniák között zajlott, a többit pedig evéssel, ivással, énekléssel, tánccal, játékokkal, találós kérdések megfejtésével töltötték.
Amint elteltek az öröm napjai, mindenki szedte a sátorfáját, és indult hazafelé. Több napig is eltarthatott az út, amíg megérkezett a saját házába.
Ezalatt az idő alatt szolgái gondoskodtak arról, hogy otthon minden rendben legyen.
Bizonyára voltak olyan szolgák, akik ugyanúgy rendezték a gazda ügyeit, mint máskor. Lelkiismeretesen, napra készen.
De bizonyára voltak olyanok is, akik közben-közben a saját dolgaikkal is törődtek. Akár el is mehettek egy kis időre, hiszen tudták, hogy uruk hosszú napok múlva fog csak megérkezni.
Amint azonban közelgett a gazda hazaérkezésének ideje, mindenki lázasan készülődött. Övükbe tűrték a ruhájuk sarkát, hogy ne akadályozza őket a mozgásban, aztán ételt-italt készítettek, vagy finom fürdőt. Éjszakára a házban és környékén fáklyákat gyújtottak, hogy gazdájuknak megkönnyítsék az utat. Nem aludtak. Vártak.
Nincs itthon a Gazda. Elment, hogy ünnepeljen. A mi Gazdánk a Fia menyegzőjét ünnepli a barátaival.
Kis időre egyedül maradtunk, ránk van bízva a háza. Bármit megtehetünk.
Lehetünk naponta hűségesek, végezhetjük ugyanazt a munkát, mint amikor velünk van.
De azt is megtehetjük, hogy közben a saját ügyeinkkel is törődünk egy kicsit. Az élvezeteinkkel és az érdekeinkkel. A szabadságunkkal, vagy a biztonságunkkal.
Még némi mellékjövedelemre is szert tehetünk, ha néhány napra egy másik gazda szolgálatába szegődünk.
Jézus ma azt mondja, hogy Gazdánk nemsokára hazaérkezik: jöjjön mindenki és álljon készenlétben! Mert nem fáradtan és törődötten fog megérkezni, hanem boldogan.
És olyan szeretettel fordul felénk, amilyet még soha nem tapasztaltunk.
- Legyen a csípőtök felövezve, és a fáklyátok meggyújtva!
Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor jön meg a menyegzőről. Hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket az úr megérkezvén ébren talál. Bizony mondom nektek; felövezi magát, letelepíti őket, és minden mást mellőzve felszolgál nekik.
És ha a második őrváltáskor, vagy a harmadik őrváltáskor jön meg, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.
- Ezt pedig jegyezzétek meg: hogy ha tisztában lenne vele a ház ura, hogy melyik órában jön el a tolvaj, őrködne, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ti is tehát legyetek készenlétben, mert amely órában nem gondolnátok, megérkezik az Emberfia.
Őrt állók az éjszakában
Szellemi értelemben 'körülnézve' a világban, kétségbeesve láthatjuk a sötétséget, és a sötétség fiainak cselekedeteit.
Szent Pál így fogalmazza meg ezt az állapotot: "A lusták tétlenkednek, a megrészegedettek pedig dőzsölnek." (1 Tessz 5,7)
A sötétség egyenlő a vaksággal, a szédülettel és a tudatlansággal.
Kétféle ember virraszt csak. Az, aki keresi az Urat; és az, aki várja Őt.
Az ő kezükben lámpás van. Olyanok, mint akik őrt állnak az éjszakában. Nem alhatnak. Ha elszunnyadnának, elveszítenék a reményt.
Hogyan maradhatnak ébren?
Úgy, hogy a legnagyobb sötétség közepette is a világosság cselekedeteit teszik.
1. Senkit semmiben meg nem botránkoztatnak.
2. Türelmesek a küzdésben.
3. Tisztaságban élnek.
4. Tettetés nélkül szeretnek.
5. Igazat mondanak.
6. Erejüket az Istentől kérik el.
7. Kitartanak az igazság mellett.
8. Nem változtat rajtuk sem a dicsőség, sem a gyalázkodás.
9. Békességre és jóra törekszenek.
10. Mindent megvizsgálnak; ami jó, azt megtartják, ami rossz, azt
elvetik maguktól.
11. Intik a rendetleneket, bátorítják a félőket, és támogatják az elesetteket.
12. Szüntelenül imádkoznak és mindig hálát adnak. *
A békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől!
----------------------------------------------------------------------
* 2 Kor 6,3-10 és 1 Tessz. 5,14-23
- Ezt viszont értsétek meg: ha tisztában lenne vele a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, virrasztana és nem engedné betörni a házába. Szóval legyetek készenlétben, mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az Emberfia.
Péter megkérdezte: - Uram! Nekünk mondod ezt a hasonlatot, vagy mindenkinek?
Az Úr így válaszolt: - Ki vajon a hű és okos intéző, akit az úr a háznép fölé rendel, hogy adja ki az élelmüket megfelelő időben? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik.
Igazán mondom nektek: minden tulajdona fölé rendeli őt.
Ellenben ha az a szolga azt mondja szívében: 'Késik az én uram', és elkezdi verni a szolgákat és a szolgálólányokat, eszik-iszik és részegeskedik: megérkezik annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és kegyetlenül megbünteti (kettévágatja), és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem hajtotta végre, és nem annak akarata szerint cselekedett, erős verést kap.
Aki pedig nem ismerte, de verésre méltó dolgot cselekedett, jelentéktelen verést kap.
Mindenkitől, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és akire sokat bíztak, rendkívülit kérnek tőle.
Kinek mondod ezt, Uram?
Hát igen, jó lenne tudni, mert ha csak egyszerű szolgák vagyunk, akkor ez a sok fenyegetés nem nekünk szól. Vegyék komolyan az intézők!
Nemde joggal várhatja el tőlük a Gazda, hogy felelősséget vállaljanak azért, amit rájuk bízott? Dehogynem!
Az a feladatuk, hogy gondoskodjanak a házról és a ház népéről. A szolgákról is.
Bánjanak velünk jól, adják meg, ami szükséges, etessenek, itassanak bennünket; hűségben és tisztességben pedig járjanak jó példával előttünk.
Különben kettévágják őket.
Nekünk, szolgáknak tehát nem sok felelősségünk van, elég, ha becsülettel elvégezzük a teendőinket. Hacsak az nem, hogy gondolkodjunk néha.
Min kéne gondolkodnunk?
Hát például azon, hogy mi lehet a ház Urának különleges akarata velünk kapcsolatban. Már csak azért is érdemes ezen elgondolkodni, mert mi nem közönséges szolgák vagyunk, hanem egyben a barátai is.
Látott bennünk valamit, ami miatt előléptetett minket. Valami különlegeset. Ezt a különlegeset kell felfedezni magunkban.
A kérdés tehát az:
- Mit tudnék én tenni a ház Uráért, ami csak tőlem telik?
- Mivel okozhatnék neki örömöt?
- Hogyan érhetném el, hogy mások jobban tiszteljék őt?
- Milyen képességet, adományt kaptam tőle, amit felhasználhatnék ennek érdekében?
Lehet, hogy nem tudtátok, de a ház Ura titokban figyel minket! Malakiás írja: "Beszélgettek egymással azok, akik az Urat félik, az Úr pedig figyelt és hallgatta őket. És egy könyvet írtak színe előtt azokról, akik tisztelik az Urat, és gondolnak a jó hírére."
Mal 3,16
Gondoljunk Isten jó hírére ma, és ötleteljünk azon; mivel tudnánk örömöt szerezni neki!
Ha szokássá tesszük ezt, nyugodtan alhatunk, felőlünk bármikor hazajöhet a ház Ura.
- Tüzet jöttem vetni a földre, és mennyire szeretném, ha már lángra lobbanna!
De keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, amíg beteljesedik!
- Gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak a földnek?
Semmiképpen! Mondom nektek: inkább széthúzást.
Mert mostantól, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen. Megoszlik az apa a fiával, és a fiú az apjával; az anya a lányával, és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával.
Tüzet jöttem vetni
A tűz mindenben kárt tud tenni. Csak a nemesfémekben nem! Azoknak hasznára van. Kiolvasztja belőlük a salakanyagot, színtisztává teszi őket.
Ha a pillanatot nézzük, akkor ez fájdalmas tapasztalat. Ha az eredményt, akkor csoda.
Onnét tudjuk megállapítani, hogy drága fémek vagyunk-e, hogy megnézzük a szívünket; mit művelt vele egy-egy szenvedés pokoli tüze. Tisztító tűz lett-e belőle? Ha nemesebb, jobb és több a lélek, mint előtte volt, akkor karátokban lehet mérni az értékét.
Ez az első tűz.
Jézus azért jött, hogy tüzet szórjon szét a földön.
Azt mondja, gyötrődve várja, hogy tüzet fogjunk, és lángra lobbanjon a szívünk!
A közöny, a fásultság, a beletörődés, és az egykedvűség helyett a szenvedély és a lelkesedés tüzét akarja meggyújtani bennünk. Mert csak ekkor vagyunk eleven, élő, szikrát szóró, Istent világító fény a föld homályában. Ekkor ragyogunk úgy, ahogy csillagok a Mindenségben.
Ez a második tűz.
A második tűz az első nélkül lehet szalmaláng is. De vele együtt: döntés és tanúságtétel.
Mi kell ahhoz, hogy égjen a tűz?
- Éghető anyag.
- Égést tápláló közeg.
- Gyulladási hőmérséklet.
Az éghető anyag: én magam vagyok, az ember -- mindenestől.
Az égést tápláló közeg: az, amivel és akikkel körülveszem magamat. Van, ami/aki kioltja bennem a tüzet. Van, ami/aki táplálja. Van ami/aki csak elvesz belőle, mert nincs saját tüze.
A gyulladási hőmérséklet: csak az Isten forró közelségében jöhet létre.
Ha meggyullad bennünk a tűz, amiről Jézus beszél, akkor nem félünk többé kockáztatni. Nem keressük többé az olcsó megoldásokat, a langyos kiegyezéseket és a gerinctelen megalkuvást. A minden áron való megértés, a hamis tolerancia nem vezeti el az embereket Őhozzá.
Amikor lángra kapunk az Isten Szeretetének tűzétől, akkor, attól a pillanattól fogva a Lélek által élünk. Ő vezet bennünket.
Általa, Benne, és Vele leszünk gyógyítói, tanítói, prófétái, és szabadítói ember-testvéreinknek és a világnak.
Ez a harmadik Tűz.
Ezután a tömeghez is szólt: - Amikor látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt azt mondjátok: 'Vihar jön', és úgy is lesz. És amikor déli szél fúj, azt mondjátok: 'Forróság lesz', és meglesz.
Képmutatók! Az ég és a föld jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?
- Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazságos? Amikor ellenségeddel a király elé mész, igyekezz az úton megszabadulni tőle, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló pedig börtönbe vessen. Mondom neked, nem jössz ki onnét, míg az utolsó fillért is meg nem fizeted.
Nyugaton felhő támad
Nem a görög nyelvi ismereteinket akarom bővíteni, mégis szükséges, hogy elöljáróban tisztázzunk valamit Jézus beszédével kapcsolatban.
Az idő fogalmáról van szó.
Jézus korában az idő fogalmával kapcsolatban kétféle kifejezést használtak.
Az egyik a kronosz, a másik a kairosz volt.
A kronosz a múló időt jelentette. Az elfolyó időt. A mérhető időt. Amikor az események egymást követik, de semmi rendkívüli nem történik. Ennek ellenére fontos, mert előkészít valamit.
A kairosz a döntő pillanat ideje!
A megfelelő idő. Az alkalmas óra. A kijelölt, az elrendelt idő. Amikor valami különleges történik. Ez egyúttal döntést igénylő helyzet is.
Erről a második időről beszél Jézus!
Vele elérkezett az Úr cselekvésének ideje. Jel volt Ő. Olyan jel, melyre vártak is, hitték is, mégsem akarták felismerni. Pedig egyértelmű volt, olyan, mintha nyugaton felhő támadt volna.
A mi életünkben is rendszeresen elérkezik az Úr cselekvésének ideje!
Jó lenne, ha felismernénk, mert különben drága alkalmakat szalaszthatunk el!
De miből lehet felismerni?
A jelekből.
Például abból, hogy - már hosszú ideje - egész lényünk változás után kiált.
Aztán abból, hogy egyszer csak furcsa események kezdenek történni körülöttünk. Nem hétköznapiak, nem megszokottak, hanem olyanok, amelyeken el kell gondolkodnunk.
Van, amikor ezekre az eseményekre úgy tekintünk, mint Jézusra a farizeusok. Nem értjük őket. Akadályozó tényezőt látunk bennük. Legszívesebben kiiktatnánk őket az életünkből.
Pedig jobb lenne, ha - a tanítványokhoz hasonlóan - rájönnénk, hogy valami nagy dolog van készülőben! Nyitva kell tartani a fülünket és a szívünket, hogy megértsük.
Végül pedig abból, hogy ha nyitva tartottuk a fülünket és a szívünket, akkor tényszerű változások történnek az életünkben. Újfajta örömöt, vagy gyógyulást tapasztalunk. Megértünk olyan dolgokat, melyek előtt korábban értetlenül álltunk.
Ekkor már biztosan tudhatjuk, hogy eljött hozzánk az Isten. Eljött az Örökkévalóval való találkozás nagy pillanata.
Megjelent abban az időben néhány ember, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az ő áldozatukéval vegyítette.
Ő ezt felelte nekik: - Úgy gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: nem!
De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.
Vagy az a tizennyolc, akire Siloéban rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: nem!
De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.
Azután ezt a példabeszédet mondta: - Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: 'Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja a földet?'
De az így felelt neki: 'Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom. Ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, akkor vágd ki.'
Miért foglalja a földet?
Jézus ma úgy viselkedik, mint a TV bemondó, aki a napi híreket kommentálja. Csak Ő a fejünkben rakja helyre a történéseket és a gondolatokat.
Mert mi is olyanok vagyunk, mint a kortársai; ha valami rossz dolog történik, mindjárt azt kérdezzük: - Miért? Miért pont velem? Miért éppen vele?
Nos, hát erre a kérdésre ad választ Jézus. A válasz meg röviden ennyi:
- Rossz kérdést tettél fel.
Mert a fájdalmas események, vagy a tragédiák nem büntetésből történnek. Ha így lenne, bármelyikünkre ezerszer rádőlhetett volna már a Siloe torony!
Ha tehát a "Mi okból történt?" kérdést tesszük fel, sohasem kapunk választ.
Igen, történnek velünk rossz dolgok. Nem büntetésből.
De figyelmeztetésnek azért elég jók! Mert néha csak a drámai események kényszeríthetnek bennünket arra, hogy elgondolkodjunk.
Ha a Gazda csak egy-egy ágat tartana rossznak rajtunk, akkor nem a fejszét, hanem a metszőollót venné a kezébe!
Fák vagyunk az Isten kertjében.
Csak néha tévedésben élünk. Azt gondoljuk; elég, ha díszítjük a kertet. Vagy árnyat adunk néha.
Nem, nem elég. Isten a terméseinket keresi. Az érettségünket. A rendeltetésünket kéri számon. Mire használtuk fel a napsütést? Az esőt és a szelet. A viharokat.
Előtte még a legszebb leveleinkkel sem tudjuk eltakarni a terméketlenséget!
Mert nem tesz le arról, hogy szakíthasson a gyümölcseinkből. Hiszen ezért ültetett.
Szerencsére nagyon jó intézője van! A világ legjobb Intézője pedig még akkor is ad egy utolsó esélyt, ha már minden reménytelennek látszik.
Használjuk ki! Éljünk minden egyes lehetőséggel, hogy pótoljuk a hiányt!
Különben csak foglaljuk a földet.
Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. És íme, volt ott egy asszony, akiben tizennyolc éve lakott a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni.
Amikor Jézus észrevette, megszólította, és azt mondta neki: - Asszony! Feloldattál a te betegségedből.
Rátette a kezét, mire az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette Istent.
Megszólalt ekkor a zsinagóga elöljárója, és bosszankodva, hogy szombaton gyógyított Jézus, ezt mondta a tömegnek: - Hat nap van, amelyen cselekedni kell, azokon jöjjetek tehát és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombaton!
Felelt neki tehát az Úr, és ezt mondta: - Képmutató! Szombaton nem oldja-e el mindenki az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Hát ezt, az Ábrahám lányát, akit már tizennyolc éve megkötözött a sátán, nem kell-e feloldani ettől a köteléktől szombaton?
Amikor ezeket mondta, megszégyenültek mindnyájan az ellenfelei, és az egész nép örvendezett mindazokon a ragyogó dolgokon, amik őáltala történtek.
Bármikor eloldalak
Ebben a történetben két embernek van szüksége arra, hogy feloldozást nyerjen. Egy megnyomorodott asszonynak és egy lelkileg nyomorúságos állapotban levő elöljárónak.
Mindkét ember megkaphatná a szabadságot, de csak egyikőjük tudja elfogadni. Az, amelyik meghajol.
Mindkét ember bennünk van.
Életünk minden egyes válsághelyzetében. Nem csak azokban, melyek egész személyiségünket veszélyeztetik, hanem azokban is, melyek csupán személyiségünk, vagy gondolkodásunk egyes részeit.
Ilyen esemény lehet például az, amikor összetűzünk valakivel, vagy megszégyenítenek bennünket. De akár saját cselekedetünk is, mely bűntudatot, vagy más negatív érzést kelt bennünk.
Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen külső történés felborítja (viszonylagos) belső egyensúlyunkat, krízis-állapotba kerülünk.
A krízis görög szó. Azt jelenti: fordulat.
Hogy megbillent egyensúlyunkat visszanyerjük, és saját magunk - illetve mások előtt is - ugyanazok maradhassunk, mint korábban, harcolni kezdünk identitásunkért.
Ebben a küzdelemben a düh, a lázadás és a tehetetlenség érzése vezet minket.
Szenvedésünk mélypontján; a teljes kiszolgáltatottságban és a kényszerű passzivitásban azonban beláthatjuk emberi erőlködésünk hiábavalóságát és értelmetlenségét.
Ekkor küzdelmünk véget ér. Bekövetkezik a fordulat.
Ezen a ponton már hajlandók vagyunk arra, hogy feladjuk, vagy újraértékeljük korábbi énképünket. Ezen a ponton már meg tudjuk tenni, hogy lemondjunk erőfeszítéseinkről, és teljes egészében Istenre hagyatkozzunk.
Csak az abszolút kiszolgáltatottságban válunk egészen szabaddá.
Városokon és falvakon haladt át, és tanított, Jeruzsálem felé haladva.
Közben valaki ezt kérdezte tőle: - Uram, kevesen vannak-e, akik megmenekülnek?
Ő ezt felelte nekik: - Küzdjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek; rengetegen törekszenek bemenni, és nincs erejük hozzá.
Amikor a ház ura felkel és bezárja az ajtót, és ti kezdetek kívül állni és zörgetni az ajtót, mondván: 'Uram! Uram! Nyisd meg nekünk!', ő ezt feleli majd: 'Nem tudom, honnan vagytok.'
Akkor ezt kezditek majd mondogatni: 'Szemed előtt ettünk és ittunk, és a mi utcánkon tanítottál.' De ő kijelenti: 'Mondom nektek, nem tudom, honnét vagytok. Távozzatok tőlem mindnyájan, gaztetteket művelők!'
Ott majd jajgatás és fogak csikorgatása lesz, amikor csak látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, és a prófétákat mind az Isten királyságában, magatokat pedig kirekesztve.
És jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és Isten királyságában asztalhoz telepszenek. Lám, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
Küzdjetek meg a szűk kapuért!
Ennél szemléletesebb képpel nem igen lehetett volna elmondani, hogy mit jelent: bár kegyelem, mégis csak harc árán lehet bejutni az Isten országába!
Képzeljük el, ahogy mi keresztények, egy keskeny kapu előtt tiporjuk egymást, és azon versengünk, hogy melyikünk tud beférkőzni rajta. Hogyne küzdenénk, hiszen világos, hogy az (örök) életünk függ attól, bejutunk-e!
Aki erős, az bejut. Aki gyenge, hátul marad. Akiben van küzdőszellem, az versenyez, akiben nincs, az önként feladja.
Ám amíg mi a kapunál tiporjuk egymást, addig emberek jönnek, olyanok, akikről még csak nem is hallottunk, akiket soha nem láttunk, és szépen besétálnak Isten terített asztalához.
Hogy is van ez?????
Mihez kell itt az erő?
Hát nem a versengéshez. Nem az egymás elleni harchoz. Nem ahhoz, hogy azon birkózzunk, ki az ügyesebb. Vagy kinek jobb a pozíciója. Ki tesz többet. Ki az, aki előrébb van, ki az, aki hátrább.
Egészen máshoz kell az erő!
Ha azt gondoljuk, hogy Isten majd emlékezni fog ránk, pusztán azért, mert mindig szem előtt voltunk, és ismertük a tanítását, nagyon tévedünk. Még azt sem fogja tudni, hogy honnét jöttünk. Bár Ő valóban járt a mi utcánkban, sajnos nem tettünk rá maradandó benyomást.
Az erő ahhoz kell, hogy megtegyük, amit személyesen tőlünk kér. Amire bennünket tanít. Nyugodtan hagyjunk fel a versengéssel, és az összehasonlítgatással! De a lustasággal is, meg a kifogásokkal!
Szedjük össze magunkat, és fektessünk be energiát abba, hogy kiderítsük, mit vár tőlünk - mindenki mástól függetlenül. Aztán kezdjük el megvalósítani. Akkor minden rendben lesz.
Akkor, ha majd egyszer Isten háza elé érkezünk, már nem kell harcolnunk semmiért. Mert a szemünkbe néz, és felismer bennünket. Látni fogja a tekintetünkben, hogy mi már megküzdöttünk a magunk szűk kapujáért.
Ugyanezen a napon odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: - Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar téged ölni.
Ő azt mondta nekik: - Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ördögöket űzök ki és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.
Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, mint tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad.
Íme, elhagyatott lesz a házatok, és bizony mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, amikor ezt mondjátok: "Áldott, aki jő az Úr nevében!"
Szárnyai alatt oltalmat találsz
Szóljon ez a rész azoknak, akiknek Isten Fia szánta. Én inkább azt olvasom ki belőle, amit nekünk hordoz - üzenetként - Őróla.
Ha valaki akarja, lapozza fel hozzá a 91. zsoltárt is, mert abban pontosan le van írva, hogyan védelmezi a Fölséges Isten azokat, akik nála keresnek menedéket.
Mindenki egészen biztosan meg fogja találni benne azt a mondatot, amire szüksége van, hogy erőt kapjon.
Kettőt azért hadd idézzek belőle, hátha nincsen kéznél a Bibliád!
"Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz."
"Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségében közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki."
Ez a néhány sor legyen kísérőnk és útravalónk a mai napon.
Történt pedig, hogy elment az egyik vezető farizeus házába szombaton étkezni, és azok figyelték őt.
Ott egy vízkóros ember került elé. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: - Szabad szombaton gyógyítani, vagy nem?
Azok csak hallgattak.
Erre megérintette a beteget, meggyógyította, és elbocsátotta. Aztán így szólt hozzájuk: - Ki az közületek, akinek a fia vagy az ökre kútba esik, és nem húzza ki rögtön, akár szombaton is?
Erre nem tudtak válaszolni.
Szabad szombaton gyógyítanom?
A te asztalodnál, és az én asztalomnál is helyet kapott Jézus. Le is telepedett.
A mai kérdése tulajdonképpen az, hogy mit engedünk meg neki a mi házunkban.
Azon kívül, hogy jókat eszünk-iszunk, és beszélgetünk vele.
Hogy egy hasonlattal éljek; ami ebben a történetben lejátszódik, az olyan, mint ha egy ember bemenne a börtön valamelyik cellájába, és megmutatná a fogolynak, hol van a cella kulcsa. Ezzel a kulccsal csak oda kell menni az ajtóhoz, és kisétálni rajta.
Íme, a szabadság!
Ha lehetőségem lenne megkérdezni - mivel nincs, ezért mindenki magának felel, ha akar -, hogy van-e gyenge pontja az életednek, vagy olyan, ami sok nehézséget okoz, bizonyára "igen"-nel válaszolnál.
Mindegyikünk így van ezzel. Igen, vannak gyenge pontjaink, nehéz küzdelmeink.
Talán a bizalom hiánya egy személy, vagy az Isten felé, talán valami félelem, vagy keserűség, vagy a megfelelni vágyás kényszere okoz vissza-visszatérő problémát. Talán a tehetetlenségünk, a gyávaságunk, vagy éppen az akarnokságunk zár börtönbe minket.
Jézus unos-untalan arra hív, hogy ne féljünk szabaddá válni.
Jól értjük mi ezt -- amíg csak mondja! De ha tenni kezd valamit.... !!! Ó, hogy meg tudunk ijedni! Szét akarja rombolni a biztonságunkat! Mit képzel magáról? Persze, meghívtam a házamba, de azért tudjon már viselkedni! Nem ismeri a házirendet?
De igen! Jézus ismeri a házirendünket. Csak az eddiginél sokkal jobbat kínál.
Fogjuk meg ma azt a börtönkulcsot, és essünk neki az ajtónak! Igaz, nem tudjuk, mi vár ránk odakint. De gondolom ugyanaz, mint ami a vízkórosra. Gyógyulás. Egy magasabb rendű élet. Legyünk bátrak! Kint is Ő van!
Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: - Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és a testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, nehogy ők is meghívjanak téged és viszonozzák neked.
- Inkább, amikor vendégséget rendezel, hívd a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat, és boldog leszel, mivelhogy nem tudják visszafizetni neked; hiszen visszafizetik neked az igazak feltámadásakor.
Mennyei üzletpolitika
Elevenbe vághat ez az Ige, ha arra gondolunk, hogy merrefelé tart a világ.
Üzletpolitika, válságstratégia, ügyfélmenedzsment - ezeket a szavakat néhány évtizeddel ezelőtt még csak nem is ismertük, ma pedig szinte naponta halljuk.
Nekem személy szerint egyikkel se lenne bajom - hiszen fejlődjünk csak, és okosodjunk -, ha józansággal, becsülettel, tiszta szándékkal, és etikus magatartással társulnának -- mások kihasználása, sőt felhasználása!, megrövidítése, vagy manipulálása helyett.
Persze, nem vagyok szakértő, biztosan lehet ezeket a dolgokat "keresztény módon" is csinálni.
Csak akkor van baj, ha ez a mentalitás beszippant bennünket. Mert lássuk be, elég nehéz ellenállni neki. Több okból is.
Egyrészt: mert a világ gondolkodása minden erejével azt sugallja, hogy lemaradunk, és sikertelenek, mi több!, élhetetlenek leszünk, ha nem vesszük át a módszereit.
Másrészt: ha nagy bajban vagyunk, amiből minél előbb szeretnénk kikeveredni, akkor utánozni kezdjük azokat, akik nálunk ügyesebbek, vagy sikeresebbek.
- Ha nekik bejött, nálunk is működnie kell! - gondoljuk.
Lehet, hogy így van, mindenkinek szíve-joga a saját életéről dönteni.
Mindenesetre Jézus ma nekünk - Őt követőknek - egészen másfajta üzletpolitikát javasol! És higgyétek el, nem vigasztalásnak szánta, hanem befektetésnek!
Az Ő üzletpolitikája pedig a helyezkedés, és az ügyeskedés helyett: a jóságon, az osztozáson és a bizalmon alapul.
- Amim van, abból adok neked. Nem azért, mert viszonozni tudod, hanem azért, mert szükséged van rá.
Lehet, hogy ételre, italra, pénzre, vagy ruhára van szükséged. De az is lehet, hogy jó szóra. Lehet, hogy arra, hogy hallgassak melletted. Vagy bátorítsalak. Lehet, hogy arra, hogy felemeljem a fejedet és a szívedet.
Biztos vagyok benne, hogy a világban a világ módszereivel gazdagságot és sikereket lehet elérni. Mert a világban a világ törvényszerűségei működnek.
De abban is biztos vagyok, hogy Isten módszereivel sokkal nagyobb és maradandóbb értékeket lehet szerezni. Vagy: kapni! Még gazdagságot és sikereket is.
Mert Isten világában -- az Ő törvényszerűségei alapján működnek a dolgok. És mi az, ami Neki nincs?
Hallotta ezt az egyik vendég s így szólt hozzá: - Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!
Ő pedig ezt válaszolta: - Egy ember nagy lakomát rendezett és sokakat meghívott. Elküldte szolgáját a lakoma idején, hogy szóljon a meghívottaknak: 'Jöjjetek, mert már minden kész!'
De mindegyikük ugyanúgy kezdett mentegetőzni. Az első azt mondta: 'Földet vettem, el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!' A másik azt mondta: 'Öt iga ökröt vettem, megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!' Egy másik azt mondta: 'Most nősültem, azért nem mehetek!'
Amikor a szolga visszatért, megmondta mindezt urának.
Erre megharagudott a ház ura, és ezt mondta szolgájának: 'Menj gyorsan a város tereire és utcáira, és a szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat hozd be!'
A szolga jelentette: 'Uram! Megtörtént, amit parancsoltál, és még mindig van hely.'
Ekkor ezt mondta az úr a szolgájának: 'Menj az utakra és a sövényekhez! Sürgess mindenkit bejönni, hogy megteljék a házam.'
- Mert mondom nektek; hogy senki a meghívott férfiak közül meg nem kóstolja az én lakomámat!
Még mindig van hely
Ez a történet azért érdekes, mert több oldalról is megközelíthető.
Gondolkodhatunk a meghívottak szempontjából, és gondolkodhatunk a szolga szempontjából is. Nyilván azzal fogunk azonosulni, akinek a szerepét éppen eljátsszuk az életünkben.
A könnyebbség kedvééért mégse magunkról beszéljünk, hanem az adott személyekről!
1. Meghívott
Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy ha nem mennek el az egyik lakomára, akkor majd rendeznek a kedvükért egy másikat.
Lehet, hogy nem kellene ezen csodálkozni, hiszen úton-útfélen azt hallják, hogy mennyire fontosak ők a ház urának.
- Nos - gondolhatják -, ha annyira fontos vagyok, akkor megérti, hogy pillanatnyilag nem érek rá. Majd ad másik lakomát. Másik megbízást, másik feladatot.
A történet rövid figyelmeztetése: nagy frászt Barátom.
Ha Istennek van egy meghívása számodra, és arra kér, hogy tégy meg valamit, ami neki fontos, akkor jó lesz, ha engedelmeskedsz. Mert másodszor nem kér meg rá.
Van más, akit megkérjen. De utólag ne siránkozz, hogy többé nem számít rád.
2. Szolga
Döbbenetes a viselkedése!
Először a kiválasztottakhoz kell mennie. Mit tesz?
Elmondja, hogy mit vár tőlük a ház ura, meghallgatja őket, aztán szó nélkül visszatér a gazdához, és beszámol neki a fejleményekről. Ezek után várja a további utasításokat.
Amit a szolgától tanulhatunk...
Ne győzködjük a meghívottakat! Egyszerűen csak menjünk vissza válaszukkal a Gazdához, és bízzuk rá a további lépéseket, valamint a döntést!
Isten ügye a fontos, nem a meghívottak.
Másodszor a szegényekhez, a bénákhoz és a vakokhoz küldi a ház ura. Tehát a látszólag alkalmatlanokhoz. Azokat kell meghívnia, akiknek nincs elég a tarsolyukban ahhoz, hogy betölthessenek egy fontos posztot. Vagy még gyógyulniuk kell, mert nem látnak mindent jól, esetleg bénáznak.
Amit a szolgától tanulhatunk...
Nem nekünk kell az alkalmasság kérdésével foglalkoznunk! Senkit nem kell megváltoztatnunk, vagy meggyógyítanunk ahhoz, hogy megjelenhessen a Gazdával való találkozáson.
Bízzunk a ház Urában, hogy - ha akarja - majd Ő 'menet közben' felruházza és meggyógyítja azokat, akiket meghívott.
Harmadik alkalommal azt a feladatot kapja a szolga, hogy hívjon, akit csak talál.
Ha belegondolunk, hogy milyen embereket találhatott az utakon, vagy az elágazásoknál, hát lehet, hogy borsózik a hátunk!
- Honnét jöttek? - Hogyan kerültek az útelágazáshoz? - Merrefelé tartanak? - Egyáltalán felfogják-e a meghívás jelentőségét?
Amit a szolgától tanulhatunk...
Nem azt a feladatot kaptuk, hogy válogassunk az emberek között, vagy leellenőrizzük őket, hanem csak azt, hogy meghívjuk!
Lám, ahogy a meghívottaknak, úgy a szolgáknak is van mit tanulniuk.
Közeledtek pedig hozzá a vámosok és a bűnösök is mind, hogy hallgassák őt. És zúgolódtak egymás között a farizeusok és az írástudók, mondván:
- Ez bűnösöket fogad magához és velük eszik.
Ő pedig ezt a hasonlatot beszélte el nekik: - Melyik ember az közületek, akinek ha száz báránya van, és egyet elveszít, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és megy az elveszett után, amíg megtalálja?
És ha megtalálta, ráveti a vállára és örvendezik. És hazaérkezvén összehívja a barátait és a szomszédait, és azt mondja nekik: 'Örüljetek velem, mert megtaláltam bárányomat, amely elveszett!'
- Mondom nektek, hogy ily módon /nagyobb/ ujjongás lesz a mennyben is egy megbánó bűnös fölött, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.
- Vagy ha valamelyik asszonynak tíz drachmája van, és egy drachmát elveszít, nem gyújt-e lámpát, és söpri-e ki a házat, és keresi-e gondosan, amíg megtalálja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, mondván:
'Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, melyet elvesztettem!'
- Következésképpen, mondom nektek: ujjongás támad az Isten angyalainak szeme láttára egyetlen bűnös megtérésén.
Mit látnak az angyalok?
Gyönyörű és magával ragadó képet fest Jézus arról, hogy mi történik a mennyben, amikor egy bűnben élő ember megváltoztatja a gondolkodását, és Istenhez tér.
Ujjongás támad az Isten angyalainak szeme láttára.
El tudjátok képzelni?
El tudjátok képzelni Isten arcát? El tudjátok képzelni Jézust? El tudjátok képzelni az üdvözülteket, akik az Emberfiával együtt ujjonganak???
- Igen!!! Ez az!!!! Megmenekült!
Az angyalok mindent látnak, ami a mennyben történik.
És azt is, ami a földön.
Mert bennünket is szolgálnak. Hűségesen védelmeznek - Isten olyanokká teszi őket, mint a szelet, vagy mint a tűz lángját. Vezetnek minket és üzenetet hoznak Istentől. Néha pedig megmagyarázzák azt, amit nem értünk. Tanácsot adnak, gyógyítanak és segítenek, ha kérjük.
Ha kérjük.... mert nem gondolatolvasók!
Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: - Apám! Add nekem a rám eső részt a vagyonból!
Az szétosztotta köztük a megélhetését.
Néhány nappal ezután a fiatalabb fiú összegyűjtött mindent, egy távoli országba utazott, és ott kicsapongó élettel szétszórta a vagyonát.
De miután elpazarolta mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és ő elkezdett nélkülözni.
Elment és elszegődött annak a vidéknek az egyik polgárához, az pedig elküldte őt a tanyájára, disznókat legeltetni. Arra vágyott, hogy megtöltse a gyomrát a szentjánoskenyérfa termésével, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki.
Akkor magába szállt, és így szólt: - Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt belepusztulok az éhségbe. Felállok, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: 'Apám, bűnt követtem el az éggel és veled szemben, többé nem vagyok érdemes arra, hogy fiadnak szólíts! Tégy engem a béreseid közül az egyikké.'
És felállván elindult az apjához. De még messze távol volt, amikor megpillantotta őt az apja, és megszánta. Odarohant, ráborult a vállára, és csókolgatta őt.
A fiú így szólt hozzá: - Apám! Bűnt követtem el az éggel és veled szemben. Már nem vagyok érdemes arra, hogy fiadnak nevezz.
De az apa így szólt a szolgáihoz: - Hozzátok hamar a legdrágább köntöst és öltöztessétek fel őt, adjatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Hozzátok a hizlalt borjút, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, de életre kelt, elveszett, de megtaláltatott.
És elkezdtek vigadozni.
Idősebb fia a mezőn volt. Amikor közel érkezett a házhoz, meghallotta a zenét és a táncot. Magához hívott egy szolgálót, és kérdezősködött, hogy mi ez. Ő pedig elmondta neki: - Megérkezett a testvéred, és apád levágatta a hizlalt borjút, mert egészségesen kapta őt vissza.
Erre az megharagudott és nem akart bemenni. Az apja kiment és kérlelte.
De ő így válaszolt az apjának: - Nézd, olyan sok éven át szolgáltalak téged, és sohasem hagytam figyelmen kívül a parancsaidat, de nekem soha nem adtál egy kecskegidát sem, hogy mulassak a barátaimmal! De amikor megjött ez a te fiad, aki felemésztette a megélhetésedet a parázna nők között, levágod neki a hizlalt borjút.
Ő azonban ezt mondta neki: - Gyermekem! Te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De örvendezni és vigadozni kellett, mert a te testvéred halott volt, de életre kelt, elveszett, de megtaláltatott.
Az apai szeretet
Zsidó családokban az volt a szokás, hogy amikor elérkezett az ideje, az apa minden megélhetését szétosztotta a gyermekei között. Attól kezdve a gyermekek feladata volt, hogy gondoskodjanak a szüleikről.
A fiatalabb fiú azonban hihetetlen dolgot tesz! Elkéri a részét, aztán csapot-papot hátrahagy, és éli az életét. Nem törődik senkivel és semmivel, amíg csak el nem veri mindenét.
Eközben az idősebb fiú egyedül marad a szüleivel, és helytáll - kettejük helyett is.
Róluk szólna ez a történet? Ó, dehogy! Arról szól, hogy milyen az apai szeretet.
Nem lehetne ennél szebben elmondani, milyen a mi Atyánk szeretete!
Ki ismerhetne bennünket mélyebben, mint Ő, aki teremtett? Ki tudná nála jobban, hogy milyen a jellemünk? Mégis ezerféle gazdagsággal tölti meg az életünket. Tisztasággal, szépséggel, jósággal, becsülettel, igazsággal....
Amikor pedig azt látja, hogy kivetkőzünk önmagunkból, és érthetetlen módon eldobáljuk az értékeinket - utánunk jön-e? Figyelmeztet-e unos-untalan?
Pedig Ő látja! Mégis vár.
Mert nem csak annyira szeret minket, hogy odaadja nekünk az élet legdrágább kincseit, hanem annyira is, hogy nem hal ki belőle egy pillanatra sem a remény: egyszer majd magunkba szállunk.
Amikor pedig ez megtörténik, csak mi érezzük, hogy minden emberi közösségből, és az Atyai szeretetből is kirekesztett bennünket az, amit tettünk. Ő nem.
Az Ő szíve-lelke, egész lénye másfajta érzelmekkel van tele. Megkönnyebbüléssel és boldogsággal. Amilyen hihetetlenül ostoba volt a mi viselkedésünk, olyan hihetetlen az Ő megbocsátása és öröme.
A tanítványoknak pedig ezt mondta: - Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: 'Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!'
Az intéző ezt mondta magában: 'Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből!'
Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: 'Mennyivel tartozol uramnak?'
Az így felelt: 'Száz korsó olajjal.'
Erre azt mondta neki: 'Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!'
Azután megkérdezte a másikat: 'Hát te mennyivel tartozol?'
Az így válaszolt: 'Száz véka búzával.'
Erre azt mondta neki: 'Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!'
És megdicsérte az úr a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert e világnak fiai okosabbak a világosság fiainál a maguk nemében.
Isten vagyonának intézőihez
Fiatal koromban mindig felháborodtam ezen a példabeszéden. A gazda helyében én egészen biztosan szétaprítottam volna az intézőmet, ha még akkor is megkárosít, amikor már lebukott.
Az idő múlásával azonban - ahogy egyre inkább az intéző oldalára kerültem -, már más szemmel néztem a történetre. Azt láttam meg benne, amit mondani akar.
Ez az intéző - ha már egyszer jó alaposan elszúrta a becsületét - két dologra építhetett. Az emberek jóindulatára, vagy!... (bár a történet ezt nem említi) egy szikrányi eséllyel arra, hogy visszanyeri a gazda elismerését valahogy. De ehhez nagyon tisztában kellett lennie a gazda tulajdonságaival!
Az eseményekből az derül ki, hogy tisztában is volt. Vagy az, hogy a ravaszkodás jobban bejött neki, mint ahogy gondolta.
Mi késztette elismerésre a gazdát? Az előrelátás, és az okosság.
Talán az is, hogy az intézője nem esett kétségbe, hanem töprengett a megoldáson. Talán a jótékonyság. Nem tudjuk.
Mindnyájan intézők vagyunk valahol. Megkaptuk a feladatunkat.
Nagyon okos, vagy nagyon szerencsés az - adjon is érte hálát! -, aki mindig helyt tud állni, és a legnehezebb helyzetben is kitart a becsület mellett. Mert nem mindenki ilyen okos, vagy szerencsés.
Vagyunk néhányan, akik inkább azt mondhatjuk el magunkról, hogy néha fel sem fogjuk a felelősségünket! Van, amikor nagyon jól, néha meg csapnivalóan teljesítünk. Bizony még az is előfordul, hogy ebek harmincadjára hagyjuk a házat.
Sokszor nagyon önző és rossz intézők vagyunk.
Ezeknek az önző, rossz intézőknek üzeni ma Jézus:
- Nem akarsz egy életen át szégyenkezni, ugye? Hát akkor kapd össze magadat! Találj ki valamit, amivel helyrehozhatod a becsületedet!
Legyen az bármi!
Ha egy kicsit is ismersz engem, akkor tudod, mit értékelek. Tedd azt!
- Mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy ha az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
Aki megbízható a legkisebben, az a bőségesben is megbízható; és aki a legkisebben hamis, az a bőségesben is hamis.
Ha tehát a hamis mammonban megbízhatók nem lettetek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban megbízhatóak nem lettetek, ki adja nektek a tiéteket?
- Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
Hallották mindezt a farizeusok is, kik kapzsiak voltak, és kigúnyolták őt.
Azt mondta nekik:
- Ti igaznak mondjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt tekintélyes, az az Isten szemében utálat tárgya.
Ne higgy a mammonnak!
A mammon: vagyont megszemélyesítő arám szó. Jézus hamisnak nevezi, mert jónak mutatja magát, de valójában gonosz. Tőrbe csalja és rászedi az embert. Azt ígéri, hogy biztonságot és örömöt ad, de a célja nem más, mint hogy rabszolgává tegyen.
A vagyon és a gazdagság csak akkor nem tud becsapni minket, ha úgy tekintünk rá, mint eszközre. Olyan eszközre, amit Istennek rendeltünk alá. Ha a Mindenek Urát kérdezzük meg arról, hogy hol a helye és mit kezdjünk vele, akkor a mammonnak nincs hatalma fölöttünk. Szolgává lesz. A szolgánkká lesz.
Barátokat szerezhetünk vele, azaz jót tehetünk másokkal.
Pazarló bőkezűséggel építhetjük belőle az Isten Országát.
Bebizonyíthatjuk vele a hűségünket és a ragaszkodásunkat.
Megmutathatjuk általa Istennek, hogy jóval nagyobb és jelentősebb feladatokra is készen állunk.
Isten szemében utálat tárgya minden, ami elvesz Tőle, és a hatalmába kerít minket.
De elismerést szerezhetünk Előtte, ha urai vagyunk a szívünknek, és nem engedjük, hogy bármi megtévessze, vagy eltorzítsa. Ha soha semmi nem igázhatja le az igazi értékeket bennünk.
Volt pedig egy gazdag ember, aki bíbor színű ruhába és finom lenvászonba öltözködött, minden nap dúsan vigadozván.
Volt egy Lázár nevű koldus a kapujához vetve, fekélyekkel borítva. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit.
Történt pedig, hogy meghalt a koldus és az angyalok Ábrahám ölébe vitték.
Meghalt a gazdag is, és eltemették.
Amikor a pokolban kínok közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és Lázárt az ő ölében. Felkiáltott és ezt mondta: - Atyám, Ábrahám! Könyörülj meg rajtam és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártsa és lehűtse nyelvemet, mert gyötrődök ebben a tűzben.
Ábrahám így szólt: - Gyermekem! Emlékezz vissza; te életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a bajait; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak; se onnan hozzánk ne jöhessen senki.
De az ezt mondta: - Akkor hát arra kérlek Atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is a szenvedésnek erre a helyére jussanak.
Ábrahám így válaszolt: - Van Mózesük és prófétáik. Hallgassanak azokra!
Az erre így könyörgött: - Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valaki hozzájuk, meg fogják bánni a bűneiket.
Erre ő azt felelte: - Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor ha a halottak közül támad fel valaki, arra sem fognak odafigyelni.
Vedd elő a bíbor színű ruhádat!
Döbbenetes lehetett Jézus tanítványainak hallani ezt a példabeszédet! Hiszen jól ismerték a törvényt és a hagyományokat, melyek előírták a szegényekről való gondoskodás mindenkire nézve kötelező szabályait.
Hogy is volt ez abban az időben?
* A legkisebb település elöljárói is - külön erre a célra adományozott pénzből - gondoskodtak a szegényekről. Még azokról is, akik idegenként érkeztek a városba!
* Nem csak a törvény és a próféták, hanem a rabbinikus hagyomány is előírta, hogy minden gazdag "kapujában", vagyis látóterében, lennie kellett egy vagy két szegény embernek, akiről az a saját vagyonából gondoskodott.
* Semmiféle ünnepi lakomát nem tartottak anélkül, hogy arra meg ne hívták volna a szegényeket, akiknek alamizsnát osztottak. Ez, hogy úgy mondjam: presztízs-kérdés volt a gazdagok között.
No mármost. Több kérdésünk is lehet a történettel kapcsolatban. De hogy ne nyújtsuk túl hosszúra eszmefuttatásunkat, csak egyet választunk ki. /Amit persze mindjárt magunkra is alkalmazunk./
- Hogyan fordulhat elő, hogy egy ember, akit gazdagsággal áldott meg az Isten, nem gondoskodik a szegényről, akit viszont rábízott?
Lehet, hogy szívesebben azonosulnánk Lázárral, de koncentráljunk most az áldásainkra!
Vegyük elő a szekrényből a bíbor színű ruhánkat! Ami eszünkbe juttatja; milyen tehetősek vagyunk. Mert egészen biztosan kaptunk valami gazdagságot, áldott adományt, vagy lehetőséget Istentől. Örvendezzünk neki! Ne rejtegessük! Éljünk vele és élvezzük.
Csak vegyük észre a kapunkban ülő 'szegényt', akinek juttatnunk kell belőle. Akinek arra nagy szüksége van.
Mert ha önzésünk miatt szakadék támad köztünk és aközött az ember között, akit Isten ránk bízott, nagy bajba kerülünk. A lassú felfogásnak nehéz következményei vannak. A magunk építette szakadékot az örökkévalóságban megszüntetni már nem lehet.
Nem mindegy, hogy halálunk után Ábrahám ölébe visznek-e bennünket az angyalok - vagy egyszerűen csak eltemetnek minket.
Öröklétünk előtörténetét írjuk itt a földön.
Így szólt a tanítványokhoz: - Elképzelhetetlen, hogy botránkozások ne történjenek, de jaj annak, aki által történnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára és a tengerbe vetik, mint egyet is e kicsinyek közül bűnre csábítson. Vigyázzatok magatokra!
Ha pedig testvéred vétkezik ellened, fedd meg őt; de ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha egy napon hétszer vétkezik is ellened, és naponta hétszer tér vissza hozzád, mondván: 'Megbántam' -- bocsáss meg neki.
Az apostolok ezt mondták az Úrnak: - Gyarapítsd a mi hitünket!
De az Úr ezt felelte: - Ha csak akkora hitetek van, mint a mustármag, és azt mondjátok a fügefának: 'Szakadj ki gyökerestől és verj gyökeret a tengerben!', szót fogad nektek.
Szakadj ki gyökerestől!
Ma érdekes napunk lesz!
Háromféle magatartással kapcsolatban kell szemléletet változtatnunk, vagyis gyökerestől kiszakadni egy gondolkodásmódból, illetve adott esetben állapotból.
Az első szemléletváltás a bűnre csábítással kapcsolatos.
Jézus nem tesz különbséget kis és nagy bűn között, nem lelkizik, nem keresi az okokat, egyszerűen elmondja, hogyan gondolkodik az ilyen emberről.
Ha valaki, bárki; egy másik embert, különösen, ha az védtelen és kiszolgáltatott, olyan dologra vesz rá, ami bűn, vagy a legcsekélyebb okot is adja a felháborodásra -- már megírta az ítéletét.
Vagy kitépi a szívéből a csábításnak még a gondolatát is, vagy Isten őt tépi ki a szívéből örökre.
Mi sem vélekedhetünk erről a bűnről másképpen, mint az Isten:
"Távolítsd el utálatosságaidat színem elől,
akkor nem kell futnod előlem."
Jer 4,1
A második szemléletváltás.
Azokkal kapcsolatban kell végrehajtanunk, akik hibáznak velünk szemben, vagy elmulasztanak valamit.
Míg az előbbi bűnre úgy kell tekintenünk, mint egy óriásira nőtt fára, erre csak úgy, mint egy aprócska mustármagra. Nem érdemes sokáig mérgelődni fölötte, hiszen valójában lényegtelen. Fújjuk el magunktól, könnyedén, ahogy a kicsi magot elfújnánk a tenyerünkről, és lépjünk tovább! Ne akadályozzon bennünket.
Mert fontosabb dolgunk is van!
Mint például.....
A harmadik szemléletváltás.
Nem jó megoldás, ha irigykedünk mások hitére, és azt mondogatjuk:
- Ó, neki azért sikerül valami, mert nagy hite van!
Nem jó megoldás. Mert nem kell nagy hit. Csak azt a picit, ami van, el kell szórni!
Jézus nem véletlenül használja ezt a hasonlatot. Minden alkalommal, amikor a Holt-tenger környékén járt, látta ezt a növényt. Látta, ahogy hatalmas, dús bokorrá terebélyesedik, és minden területet elfoglal. Látta, hogy egyetlen mustármag több ezer másikat terem.
Mákszemnél is kisebb hit; minden területet el tud foglalni!
Bennünk és kívülünk.
- Ki az pedig közületek, ha szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjön: 'Gyere, ülj asztalhoz?' Inkább nem ezt mondja-e neki: 'Készíts vacsorát, övezd fel magadat, szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután egyél és igyál te.'? Avagy megköszöni-e annak a szolgának, hogy azt tette, amit parancsolt?
- Így ti is, amikor mindazt megcselekedtétek, amire parancsot kaptatok, mondjátok: 'Haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kötelesek voltunk megtenni, csak azt tettük.
Ki az úr a házban?
Könnyű elképzelnem ezt a jelenetet, mert nagyapám sokat mesélt arról az időről, amikor szántók és aratók dolgoztak a földjén. Mindenki tudta, hogy mi a dolga. Nagyapámnak is megvolt a magáé, meg a munkásoknak is. A termésnek viszont egyformán örültek, mert Isten áldását látták benne.
Olyat azonban sohase hallottam, hogy nagyapám összehívta volna az aratókat, hogy megköszönje nekik a munkát! A bérük volt a köszönet.
Viszont a nagylelkűségéről hallottam egy történetet.
Hazafelé tartott valahonnét, amikor egy 12 éves fiúcska szegődött a kocsija mellé. A fiúnak meghaltak a szülei, és munkát keresett.
Nagyapámnak nem igazán volt szüksége rá, de a gyerek addig könyörgött neki, míg végül felvette. Ott is nőtt fel a házában. Amit tudott, dolgozott szorgalmasan. 18 éves korára annyi pénzt gyűjtött össze, hogy önálló életet tudott kezdeni, és saját házat vehetett.
Ma sok ember hiszi magáról, hogy kisebb vagy nagyobb dolgokban teljhatalma van. Ezek az emberek úgy viselkednek, és úgy cselekszenek, mint akik fölött nincsen úr, aki parancsolhatna nekik. Nagy lesz a meglepetésük, ha majd kiderül, hogy van, csak nem ismerték. Vagy nem ismerték el.
Nekünk viszont minden pillanatban tudnunk kell, hogy ki az úr a házban! Tisztában kell lennünk azzal, hogy felelősséggel tartozunk Valakinek. Ezen kívül: bíznunk kell abban, hogy Ő, és egyedül Ő látja át a tennivalókat, és felelősen gondolkodik.
Sőt! Rólunk is gondoskodik. A gyarapodásunk is az Ő érdeme.
A mi munkánk csak részfeladat. Ám ha jó a termés, annak egyformán örülhetünk!
Akkor azt érezhetjük, hogy együtt tettünk valami nagyszerűt. A világ rendben van. Ez a 'köszönöm'.
Történt pedig, hogy úton Jeruzsálem felé, Szamarián és Galileán ment át. Egy faluba beérve, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: - Jézus, Mester! Szánj meg minket!
Amikor meglátta őket, azt mondta: - Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!
És történt, hogy amíg odamentek, megtisztultak.
Egyikőjük, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszafordult, dicsőítette az Istent nagy szóval, és arcra borulva (Jézus) lábainál hálát adott neki; s ez szamariai volt.
Megszólalt pedig Jézus, mondván: - Nem tízen tisztultak meg? Kilenc hol van? Nem volt más, aki visszafordult volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?
Hozzá pedig így szólt: - Kelj föl, menj, a hited téged megtartott.
Szánj meg minket!
Most azt művelem, amit Jézus szokott; felteszem a költői kérdést:
- Van-e köztünk valaki, akinek nincsen kiáltozni-valója Istenhez?
................................................
Hát én is ezt gondolom.
Akkor ma tanuljunk valamit egy idegentől! Bár tudom, hogy Jézus ezerféleképpen betöltheti a szükségeinket, mégis érdemes ellesni a szamaritánus módszereit. Legalább arra az esetre, ha nincs más a tarsolyunkban. Ne feledjük, ő sikerrel járt!
Ha tehát kérünk valamit Istentől, akkor a kiáltozás után az első dolgunk feltétlenül az legyen, hogy csendben maradunk. Mert csak így halljuk meg, mit válaszol Jézus.
Itt álljunk meg egy pillanatra, mert tudom, hogy sokaknak probléma; hogyan hallhatjuk meg az Isten szavát.
Például úgy, hogy semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy Őelőtte állunk; rászorulóan, de bizalommal és nyitott szívvel.
Akkor előbb vigaszt szokott adni, aztán pedig nagy bizonyossággal megérezzük, hogy vár-e tőlünk valamit. Amit nekünk kell megtenni.
Vagy például eszünkbe jut - és semmiképpen se tudjuk kiverni a fejünkből - egy Bibliai mondat, amely továbbvisz bennünket a megoldás felé.
Ha pedig a bajaink mellé még süketek, vagy tapasztalatlanok is vagyunk ezen a téren, akkor legjobban tesszük, ha a lelkivezetőnk véleményét is meghallgatjuk az üggyel kapcsolatban.
Nem kis kárörömmel szoktam ilyenkor mondogatni: - Ettől kezdve övé a felelősség. Azt teszem, amire rábólint. (Eddig bejött. :))
Második tennivalónk az elindulás. Ha a leprások nem indultak volna el a 'nagy semmire', sohasem gyógyultak volna meg! Mi is így érezhetjük sokszor. Semmi bizonyosságunk nincsen. Csak a szó, amit kaptunk. Fikció? Álom? A saját elménk szüleménye?
Lehet. De egyik sem számít! Csak a hit számít és a bizalom.
Hányszor mondja Jézus? - Legyen a te hited szerint! Ugye elég gyakran?
Akkor - legyen az az emberek szemében bármilyen eszement ötlet is: induljunk el!
Harmadik lépésként: figyeljünk a változásokra! A legapróbbra is.
És! Rohanjunk vissza Jézushoz! Részben azért, hogy hálát adjunk, részben pedig azért, hogy - ha még nem értük el a célt - újabb megbeszélést tartsunk vele.
Tudom én, hogy a gyakorlatban nem könnyű végigjárni ezt az utat!
Hiszen számtalanszor tapasztaltam, hogy az emberek változásokra és csodákra várnak, de semmit sem hajlandók tenni érte. Vagy ha elindulnak is, gyorsan feladják.
Inkább csak kiáltoznak: - Szánj meg engem! Szánj meg engem! - de az életükben semmi változás nem történik.
Velünk ez ne így legyen! Mutassuk meg Jézusnak, hogy képesek vagyunk elővenni a jobbik énünket, és módszeresen tenni egyik lépést a másik után. Kitartóan. Vagy ha kell, makacsul.
Egészen biztosan süllyedni fogunk néha, ahogy Péter a Galileai-tavon. Lehet, hogy senki sem támogat minket. Az is előfordulhat, hogy még a saját józan eszünkben is kételkedünk.
Mindez nem állíthat meg bennünket!
Az a mondat lebegjen a szemünk előtt, amit Jézus mondott a szamariai férfinak: - A te hited téged megtartott.
A hit (pisztisz) szó azt jelenti: meggyőződés, bizonyosság, bizalom. Hűség. Ígéret és biztosíték. Oltalom és fennhatóság.
A megtart (szódzó) pedig ezt: biztonságban megőriz. Megment, elrejt, kiszabadít. Meggyógyít. Üdvözít. Életben tart.
Megmenekül. Szerencsésen eljut valahová.
Hát ennyi biztatás mára elég lesz, ugye?
Megkérdezték tőle a farizeusok, hogy mikor jön el az Isten országa.
Ezt válaszolta nekik: - Isten országa nem szemmel láthatóan jön el.
Sem azt nem mondják: 'Íme itt van!', vagy 'Íme ott!', mert lám, az Isten országa tibennetek van.
A tanítványoknak pedig ezt mondta: - Eljön a nap, amikor vágyakoztok majd látni egyet az Emberfiának napjai közül, és nem jelenik meg. Ezt mondják majd nektek: 'Íme, itt van!', 'Íme, ott!'; de ne menjetek el, ne fussatok oda.
Mert miként a felvillanó villám az ég aljától az ég aljáig világít, olyan lesz az Emberfia is az ő napján.
De előbb rengeteget kell szenvednie, és el kell utasíttatnia ettől a nemzedéktől.
Íme itt van! Vagy íme ott?
Gyorsan tisztázzuk, mit is jelent az Isten országa kifejezés.
Számunkra valamiféle mozdulatlan valóságot jelöl, ahová majd 'bemegyünk' egyszer. De ez nagyon rossz elképzelés.
Mert amiről Jézus beszél, az nagyon is dinamikus, élő, és cselekvő létezése Istennek. Sokkal jobb lenne, ha úgy gondolnánk rá, mint Isten tevékeny életterére. Ott van, ahol megnyilvánul az uralma. Ott van, ahol megmutatja királyi hatalmát.
Ezért lehet bennünk is. Mindegyikünkben. Minden alkalommal, amikor átragyog a fénye a cselekedeteinken. Minden emberben, aki alárendeli magát Neki.
Ehhez elég, ha azt mondjuk: - Uram, nem a magam vágyai és kívánságai szerint akarok élni, hanem a Te parancsaid szerint.
Amikor ezt kijelentjük és elkezdjük megvalósítani, Isten királysága növekedni kezd bennünk. Egyre több áldás formájában. Mert Isten jó király.
Nagyon érdekes, hogy Isten uralma és a bennünk élő hit milyen szoros kapcsolatban van egymással! A hitünk először csak aprócska, kisebb, mint a mustármag. Így Isten uralma alatt élünk ugyan, de a hatalma még nem tud megnyilvánulni rajtunk keresztül.
Pedig ezt szeretné, mert így lehetünk élő bizonyítékai az Ő létezésének. Az emberek ugyanis nem a teológiai diplománkat kérik, hanem bizonyítékot arra, hogy Isten van!
Sohasem felejtem el azt a napot, amikor egyetemista koromban - egy nagyon mély és több évig tartó válság után - visszataláltam Istenhez. Nem volt nálam boldogabb ember a földön! Éjszaka felébredtem és ugráltam az ágyamon, miközben azt éreztem, hogy olyan tiszta vagyok, mint egy újszülött.
Az ezt követő időben mégis előfordult, hogy délután 4-kor jutott eszembe, hogy aznap még nem imádkoztam. A helyre is emlékszem; éppen leszálltam a hetes buszról a Tétényi úton. Na, gondoltam, ennyi az én hitem. Még imára se futja belőle.
Ahogy azonban egyre jobban megismertem Istent, és a hitem is növekedésnek indult, sokszor megtapasztaltam azt a hatalmat, amiről Jézus beszél. A közösségben például, amelyet 22 évig vezettem, több rákos beteg is volt. De egyet se temettünk! Volt, aki egyetlen ima alatt gyógyult meg.
Isten hatalma és királysága annál nyilvánvalóbb lesz bennünk, és rajtunk keresztül a világban, minél inkább ápoljuk és gyakoroljuk a hitünket.
Gondoljatok a tengerbe 'küldött' fügefa hasonlatára!
Akkor majd az emberek nem tétováznak, és nem azt mondogatják, hogy 'Itt van az Isten országa', vagy 'Lehet, hogy ott van?'; hanem ujjongva döbbennek rá, hogy egészen közel ért hozzájuk! Akár részesei is lehetnek, mert jó Isten uralma alatt élni.
Ne felejtsük:
"A világ sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását."
Róm 8,19
- Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is.
Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé a bárkába ment, és jött az özönvíz, és mindenkit elpusztított.
Hasonlóképpen mint Lót napjaiban történt: ettek, ittak, vettek, adtak, ültettek, építettek, de amely napon Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elpusztított.
- Ugyanígy lesz azon a napon, melyen az Emberfia megjelenik.
Azon a napon aki a háztetőn lesz, és vagyontárgyai a házban, ne szálljon le, hogy magával vigye; és aki a mezőn, hasonlóképpen ne forduljon vissza.
Emlékezzetek Lót feleségére!
- Ha valaki igyekszik az életét megmenteni, elveszíti azt; ha valaki elveszíti, megeleveníti azt.
Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.
Erre megkérdezték tőle:
- Hol lesz ez, Uram?
Ő azt felelte nekik:
- Ahol a test, oda gyűlnek a sasok.
Azon a napon...
Van, aki egy életen át a test cselekedeteit teszi. Mert az fontos neki.
A test cselekedetei pedig - mint tudjuk - a bűnök. Például az örökös viszálykodás, az irigykedés, más emberek gyilkolászása, az önzés, az olthatatlan harag, a tisztátalanság, a kicsapongás, a paráznaság, a bálványimádás. Ez utóbbiról csak annyit, hogy bármi lehet, amit oltárra emel valaki. Lehet önmaga, lehet a pénze, a hatalma, az érdekei, a kívánságai, stb...
A test cselekedete tehát: az istentelen magatartás.
A test szerint élőkről mondja Pál apostol:
"Aki test szerint vet, az a testből is arat majd romlást."
Gal 6,8
Ezzel őket el is intéztük.
Mert ránk, akik Jézust követjük - remélhetőleg, vagy legalábbis szándékaink szerint - a lélek cselekedetei jellemzőek.
A lélek cselekedetei pedig megelevenítik, vagyis élővé teszik az embert.
Ezért, amikor döntések elé kerülünk, fő szempontunk, hogy a következmények élőbbé tesznek-e minket, vagy elsorvasztanak. Nem a nehézségi fokok szerint választunk, hanem a következmények alapján.
Mert amikor Jézus eljön, nem a halottakkal foglalkozik majd, hanem az élőkkel. Az élőket gyűjti össze. Élőkből áll az Ő népe.
Számunkra Jézus eljövetele az öröm és a mélységes hála ünnepe lesz! Hiszen:
"Királyod érkezik hozzád, igaz és győzelmes Ő."
Zak 9,9
Mondott nekik egy példázatot arról, hogy mindig imádkozni kell, és nem elcsüggedni. Így szólt: - Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem félt, és embert nem tisztelt.
Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá, mondván: 'Szolgáltass nekem igazságot ellenségemmel szemben!'
Az pedig nem akarta egy ideig, de azután ezt mondta magában: 'Bár Istent nem félek, és embert nem tisztelek, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül idejöjjön és arcul üssön engem.'
Azután így szólt az Úr:
- Halljátok, mit mond az istentelen bíró?
Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot az ő választottainak, akik hozzá kiáltoznak éjjel és nappal? Megvárakoztatja őket? Mondom nektek: igazságot szolgáltat nekik hamarosan.
Csakhogy amikor az Emberfia eljön, vajon talál-e bizalmat a földön?
Hozzá kiáltoznak éjjel és nappal
Egy szép tavaszi estén alig kezdtük el közösségünk szokásos heti találkozóját, amikor egy leányzó sírni kezdett az ima alatt. Megijedtem, hogy valami nagy baj történt vele, és amint befejeztük az imát, megkérdeztem, hogy mi bántja.
Abban a pillanatban kitört belőle a zokogás, és elmondta, hogy ő úgy vágyik már családra, de akárhogy szeretné is, Isten csak nem hallgatja meg a kérését.
Tudni kell, hogy több éve imádkoztunk már azokért a lányokért, akik szerettek volna férjhez menni, de sehogy sem találták a párjukat.
Majd a szívem szakadt érte.
Sem én, sem a többiek nem tudtunk már azzal törődni, hogy mit terveztünk arra az alkalomra. Így hát; félretettünk mindent, leültünk a szőnyegre, eltökélt szándékkal, hogy most 'leimádkozzuk az eget' - ahogy szoktuk volt mondani.
Hát, olyan buzgó könyörgést régen hallott tőlünk a jó Isten! Mindent beleadtunk.
A végére a leány is megnyugodott, és újra felébredt benne a remény.
Pontosan két hét múlva egy fiatalember állt a Székesegyház előtt.
Azon gondolkodott, hogy milyen feleséget is szeretne ő magának. Végül arra a megállapításra jutott, hogy... mosolygósat. (Hiába, a férfiak tőmondatokban tudnak fogalmazni.)
Ekkor érkezett leányzónk a térre! Vidáman mosolyogva! Mondanom sem kell ugye, hogy megismerkedtek és ma már boldog házasságban élnek.
Mi pedig megtanultuk, hogy mit takar; szívvel-lélekkel, minden szenvedélyünkkel Istenhez kiáltani.
Mert erről beszél Jézus.
Az igazságszolgáltatás pedig azt jelenti, hogy Isten hallja a könyörgésünket. És nem hiszem, hogy neki kisebb lenne a szíve, mint a miénk! Ha kiáltozásunkba belerezdül a világegyetem - hogyne érne el őhozzá!
Hogy ne akarna segíteni és megvédelmezni minket? Hogyan tudná tétlenül nézni, ha szorult helyzetbe kerülünk? Hiszen az Atyánk. Igen, Isten minden szorult helyzetből ki akar szabadítani.
Tegyünk úgy, mint a vak koldus a jerikói út szélén! Lehet, hogy mi sem látunk semmit, ami kivezetne a gyötrelemből. Lehet, hogy mások csitítanak bennünket. Ne törődjünk velük! Mi csak kiáltozzunk Jézus után! Egyfolytában, és jó hangosan.
Ne vádoljuk Őt, ne sértődjünk meg, ne gubózzunk vissza lemondóan a fájdalmunkba, ha úgy tűnik, hogy elmegy mellettünk! Mert hamarosan visszafordul és szólítani fog.
Hamarosan...
Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út mellet és koldult.
De amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.
Erre felkiáltott, mondván:
- Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!
Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltozott: - Dávid fia! Könyörülj rajtam!
Erre Jézus megállt, és felszólította őket, hogy vezessék hozzá, és amikor odaért, megkérdezte tőle: - Mit akarsz, hogy cselekedjek veled?
Az így szólt: - Uram! Hogy lássak!
Jézus azt mondta neki: - Láss! A hited megmentett téged.
Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva.
Ezt látván az egész tömeg dicsőséget adott az Istennek.
Mit akarsz, hogy cselekedjek veled?
Szeretem ezt a történetet, mert lényeges mondanivalója van általa Istennek.
Vágjunk a közepébe!
Szerintetek nem látta Jézus, hogy vak ez az ember? Akkor miért kérdezi meg tőle, hogy mit cselekedjen vele?
Ez akkor derül ki, ha belegondoljuk magunkat a vak koldus helyzetébe.
Addig, amíg ő az út szélére került, valószínűleg hosszú utat járt be. Nem fizikailag, hanem a lelkében.
Senki ezen a földön nem tud úgy fogadni egy szenvedést, főleg, ha az az egész életét megváltoztatja, hogy ne zavarodjon össze.
Istenhez, emberhez, önmagához ez az első kérdése: - Miért? Hogyan történhetett meg ez? Mi van most? Amikor pedig valamennyire elmúlik a döbbenete és levegőhöz jut, akkor azt fogalmazgatja magában, hogy másnak mit kellene tennie ahhoz, hogy neki helyreálljon az élete. Vagy legalábbis könnyebb legyen.
És lehet, hogy ez a folyamat nem egy-két nap, vagy hónap ám! Lehet, hogy eltart évekig is.
Kínok és vívódások árán jutunk el odáig, hogy elfogadjunk valamiféle rossz helyzetet, amin nem tudunk változtatni. Sok próbálkozás után tudjuk csak belátni, hogy a másik ember nem akar, vagy nem tud segíteni. Mert vannak határai.
Így érkezünk el a saját határainkhoz. Ekkor ülünk le az út szélére. Az út szélén, vagy végén, már képesek vagyunk elfogadni szegénységünket és tehetetlenségünket.
És azt, hogy az emberek szabad akaratukból ajándékozzanak meg minket. Azzal, amijük van.
Csak ebben a szegénységben üresedünk ki annyira, hogy egyetlen mondatban meg tudjuk fogalmazni, mit akarunk, hogy velünk cselekedjen az Isten.
Csak ebben a tehetetlenségben sóvárgunk oly mértékben Ő utána, hogy végre meg tud szabadítani.
Csak a saját semmiségünk megtapasztalása vezet el a Benne való bizalomhoz.
Amikor elérkezünk a határainkhoz, már nem akarunk megfelelni senkinek. Már nem őrizgetjük az önmagunkról kialakított képet sem.
Amikor elérkezünk a határainkhoz -- megrendítő találkozásunk lehet Istennel.
Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. És íme, egy férfi, akit Zakeusnak hívtak, és fővámszedő volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt.
Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett, meglátta őt, és ezt mondta neki: - Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma nekem a te házadnál kell időznöm.
Erre az sietve lemászott, és örömmel fogadta őt.
Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, mondván:
- Bűnös emberhez ment be megpihenni.
De Zakeus előállt és azt mondta az Úrnak: - Uram, íme, összes vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit pereskedéssel elvettem, négyszeresét fizetem vissza.
Jézus ezt mondta neki: - Ezen a napon lett üdvössége ennek a háznak! Hiszen ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy felkutassa és biztonságban megőrizze, ami elveszett.
Ma nekem a te házadnál kell időznöm
Igen, ma a Zakeusokhoz megy be Jézus.
Nem azokhoz, akik rajongva követik, nem a jó barátaihoz, nem az ismerőseihez, nem a tiszteletre méltókhoz, nem a mindenki által megbecsült keresztényekhez.
Ma azok után kutat a szeme, akiket nem engedtek előre ezek az emberek.
Igen, ma a Zakeusokhoz megy be Jézus.
Azokhoz, akik hallottak már róla, de közelről még soha nem látták. Akik valamilyen oknál fogva azt hiszik, hogy nem is lennének méltók arra, hogy betérjen hozzájuk.
Ma ezek az emberek készüljenek!
Nem baj, ha nem tudják, mit kell tenniük! Csak az a fontos, hogy ne mondjanak nemet. Amikor bezárják maguk mögött az ajtót, és egyedül maradnak Jézussal... minden elrendeződik majd.
Mert az Emberfia azért jött, hogy felkutassa és biztonságban megőrizze őket.
Azok is lehetőséget kapnak ma, akik eddig 'szoros nyomkövetésben' voltak. Táguljanak. És keressék meg a maguk Zakeusát!
Amikor közeledett és meglátta a várost, zokogott fölötte s ezt mondta:
- Bárcsak felismerted volna te is, legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál, de most el van rejtve a szemeid elől.
Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülötted sáncot építenek, és bekerítenek téged, és szorongatnak mindenfelől. Földig rombolnak, és gyermekeidet is benned; nem hagynak követ kövön, mivelhogy nem ismerted fel meglátogatásod idejét.
Jeruzsálem, Jeruzsálem!
Zokog fölötted az Isten. Nem hallgattál rá, pedig mindent megtett érted.
Nem szabad elfelejtenünk ezt a zokogást! Mert Jézus ott áll a mi városaink és falvaink fölött is. Mindegy, hogy azt a helyet New Yorknak, Budapestnek, Pécsnek, Szegednek hívják-e, vagy bármely más nevet visel, egyszer mindet meglátogatja az Isten.
Még van időnk. Még cselekedhetünk. Még ezer dolgot tehetünk a városainkért.
Bánkódhatunk a bűnei miatt, mert van okunk rá. Könyöröghetünk érte. De ültethetünk is a földjébe! Ültethetünk jóságot, szépséget, tisztaságot, és békét. Elültethetjük benne az Isten szavát. Szórhatjuk a segítőkészség magvait.
És ha Jézus felövez rá, ha erőt érzünk a tagjainkban, harcolhatunk is a démonai ellen.
Csak tegyünk valamit! Ne várjuk ölbe tett kézzel a pusztulását!
Melyikünknek elég az, ha megmenekül, de a gyermekei odavesznek?
Megérkezett a templomba, és elkezdte kidobni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: - Írva van: az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.
Minden nap tanított a templomban.
A főpapok pedig, és az írástudók, és a nép vezetői igyekeztek őt elveszteni, de nem tudták, mit tegyenek, mert az egész nép rajta csüngött és hallgatta őt.
Mire való a pogányok udvara?
A zsidók minden évben megünnepelték az Egyiptomból való szabadulást. Hét napon át. Ez volt a húsvét, vagyis a pászka ünnepe.
Az ünnep első napján megemlékeztek a tíz csapás legutolsó eseményéről, melynek hatására a fáraó szabadon engedte az addig rabszolgasorban élő zsidókat. A tizedik csapás során minden elsőszülött fiúgyermek meghalt Egyiptomban. De a zsidó fiúgyermekek közül egy sem, mert házaikat megjelölték a bárány vérével.
Az ünnep utolsó napján a kettényílt Sás tengeren való átkelésre emlékeztek, mert ez volt szabadságuk első órája.
Az ünnep napjai alatt sokszor elénekelték az Énekek énekét (zsidó címe szerint: Sir hásirím = שיר השירים). Ez a gyönyörű költemény a szerelemről és az újjászületésről szól. Átvitt értelemben az Isten és népe közötti eltéphetetlen kötelékről.
Minden egyes áldozat, amit az állatok vére árán bemutattak, a hála áldozata volt.
Hogyan tudtak erről a célról megfeledkezni a kereskedők?
Hogyan foglalhatta el szívükben az első helyet az "adok-veszek", és a haszon láza? Mi lehet fontosabb az Isten felmagasztalásánál ezen a szent helyen?
Talán volt a kereskedők között egy, aki elgondolkodott a fenti kérdéseken, miután Jézus kizavarta a templomból.
Nekünk meg azért jó ez a történet, mert tudatosítja bennünk, hogy mit kell tennünk, amikor Isten elé járulunk. Igen, létezik a "pogányok udvara", ahol a kufárok vannak. Bennünk is létezik. De nem arra való, hogy elfeledtesse velünk az igazi céljainkat, hanem hogy ráhangoljon bennünket. Ráhangoljon a nagy Találkozásra.
Arra való, hogy megszabaduljunk a terheinktől. Letenni kell ott a dolgokat, nem felvenni. Mert így leszünk szabadok, és jutunk el az újjászületésig. Közben pedig eltéphetetlen kötelék szövődik köztünk az Istennel.
Odamentek hozzá a szadduceusok közül néhányan, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték őt: - Mester, Mózes leírta nekünk: ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, és gyermektelenül hal meg, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első feleséget vett, aztán meghalt gyermektelenül. A következő vette el azért annak feleségét, és az is gyermektelenül halt meg. Akkor a harmadik vette el, és hasonlóképpen mind a heten, de gyermeket nem hagytak, és meghaltak. Végül meghalt az asszony is.
A feltámadáskor kinek a felesége lesz közülük, hiszen mind a hétnek felesége volt?
Így felelt nekik Jézus: - E világ idejének fiai házasodnak és férjhez mennek. De akik méltók rá, hogy az örökkévalóságot megkapják, és a halálból való feltámadást, nem házasodnak és férjhez sem mennek. Meg sem halhatnak, mert olyanok, mint az angyalok, és Isten fiai, a feltámadás fiai.
Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta.
Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.
Felelt neki ekkor valamelyik írástudó, mondván: - Mester, helyesen beszéltél.
Többé semmit sem mertek tőle kérdezni.
Hiszen mindenki neki él
Minden létezés forrása és célja Isten.
Mindnyájan az Ő szeretetéből születtünk. Földi életünk Őbenne van elrejtve. A halál után pedig Vele leszünk... egy egész örökkévalóságon át. Csak valami egészen új létállapotban. Nem a lényegünk változik meg, hiszen saját magunkat "visszük át", inkább megnyílik a szemünk. Látjuk majd az Istent - és saját magunkat is. Azt hiszem, az lesz a legnagyobb meglepetés számunkra, hogy minden történés, amit megéltünk, egy pillanat alatt értelmet nyer.
Álljon itt erről példaként egy tanmese.
A három fa története
Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak az álmaikat és a vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:
- Belőlem kincsesláda lesz. Teletöltenek majd arannyal, ezüsttel, és sok sok drágakővel. A külsőmet is megfaragják, és mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta a vágyát:
- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni. Császárok és királyok utaznak majd rajtam, hogy bejárják a föld minden zeg-zugát. Szilárd leszek, és így biztonságban érzik majd magukat az emberek.
A harmadik fa is beszélni kezdett:
- Szeretnék magasra nőni, hogy az erdő legnagyobb fája legyek, hogy mindenhonnan lássanak az emberek, és örökre emlékezzenek rám. Akkor majd arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az Istenhez.
Elmúlt néhány év, amikor favágók jöttek a dombra. Megnézték az első fát, és egyikük ezt mondta:
- Ez a fa nagyon szép, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos.
És nekifogott, hogy kivágja. A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos kincsesládát fog készíteni belőle.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon erős fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt adnak majd érte.
A második fa is boldog volt, mert érezte, hogy álma beteljesült, hajót ácsolnak belőle az emberek.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte, hogy szertefoszlottak reményei. Mert így szólt az egyik favágó:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és az anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos jászolt készített. Betették egy istállóba és megtöltötték szalmával. A második fából egy kis halászcsónakot faragtak. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, semmivé lettek. A harmadik fát szálfákká vágták, és darabjai egy sötét helyre kerültek.
Sok év telt el, és a fák már régen megfeledkeztek álmaikról.
Egy napon szegény házaspár jött az istállóba, ahol az asszony gyermeknek adott életet. A kisdedet a szalmával telt jászolba helyezte. A fának eszébe jutott egykori álma, és rájött, hogy a világ legnagyobb kincsét fogadta magába.
Múltak az évek, amikor néhány ember beült egy csónakba. Egyikük olyan fáradt volt, hogy rögtön elaludt. Nagy vihar tört ki, és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek ijedten ébresztették fel alvó társukat. Az felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: "Csendesedj!" A vihar egy csapásra megszűnt. A fa, melynek anyagából a csónak készült, ekkor rádöbbent, hogy fedélzetén a királyok királya utazik.
Ismét eltelt néhány év. Jött valaki, akinek vállára tettek egy gerendát, amit a harmadik fa szálfáiból készítettek. Terhét egy város utcáin vitte, ahol sokan szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszegezték a gerendára, aztán felállították a dombon. A harmadik fa rádöbbent, hogy álmai valóra váltak: erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került az Istenhez.
/Ismeretlen szerző/
Amikor feltekintett, meglátta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a perselybe.
De észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor ezt mondta: - Igazán mondom nektek, hogy ez a nincstelen özvegy mindenkinél többet dobott be. Mert mindenki a feleslegéből adott adományokat; ő ellenben az ínségéből az összes megélhetését, amije csak volt, odaadta.
Nobilitas obligat /A nemesség kötelez
Élt a 18. században egy fiatalember, Franciaország marsalljának a fia. De Lévis (ejtsd: dö Lévisz) hercegnek hívták. Apja gondosan ügyelt arra, hogy a fiú kiváló nevelésben részesüljön, ezért udvari nevelőt fogadott mellé.
Ennek a nevelőnek nem ismerjük a nevét, pedig megérdemelné, mert tőle származik a fenti mondás: a nemesség kötelez.
Így foglalta össze az ifjú de Lévis számára, hogy az embert társadalmi hovatartozása arra kötelezi, hogy felelősségteljesen viselkedjen és minden tettével példát mutasson.
Aki a csúcson áll, az messzire látszik. Akár akarja, akár nem, megmutatja, miként gondolkodik és hogyan él.
Mi a Király gyermekei vagyunk. Nem csak a nevét adta nekünk, hogy "krisztusi", hanem szép fokozatosan a vérét is átömleszti a szívünkbe. Ettől új lélek és új szív támad bennünk. A nemes vér pedig kötelez.
Ma egy özvegyasszonytól tanulhatjuk meg, hogy mire.
Van olyan helyzet az életünkben, amikor bőven el vagyunk látva pénzzel, idővel, energiával. Belátásunk szerint adhatunk belőle másoknak. Adunk is, mert akkor lesz nyugodt a lelkiismeretünk. Valójában: megvesszük a békénket. Mert pontosan tudjuk, hogy annak ára van.
A kérdés az; merek-e kockázatot vállalni, ha mindez nincs!? Nincs erőm, nincs időm, nincs 'valamim', amit adnom kellene. Nagyon nehéz megválni attól, aminek magam is szűkében vagyok!
Ez az özvegyasszony hősiességre tanít minket.
Nemesi sarjak vagyunk, és rangunk arra kötelez, hogy ezt érezzük, és mutassuk is. Nem kényszerből, nem fanyalogva, hanem mert nagy lélek lakik bennünk.
Mondhatnám úgy is, hogy: a Lélek lakik bennünk.
Amikor néhányan megjegyezték a templomról; milyen szép kövekkel és ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: - Jönnek napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, kő kövön nem marad, melyet le ne rombolnának.
Erre megkérdezték őt: - Mester! Mikor lesznek hát ezek, és mi lesz a jel, amikor ezek megtörténnek?
Ő pedig ezt mondta: - Vigyázzatok, nehogy becsapjanak benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ne menjetek utánuk. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; mert ezeknek előbb meg kell történniük; de ez még nem a befejeződés.
Azután ezt mondta nekik: - Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Mindenfelé hatalmas földrengések lesznek, éhínség és járványok, rémisztő események és nagy jelek az égből.
Milyen szép kövekkel van díszítve!
Ha a felszínét nézzük a világnak, akkor borzalmas dolgokat látunk.
Esztelen háborúk, gyógyíthatatlan betegségek, éhezés és szenvedés, kizsákmányolás, erkölcstelenség, egymás pusztítása jellemzi az emberiséget. Már régen nem az a kérdés, hogy ki dobja az első követ, mert mindenki dobálózik.
Valaki egyszer összeszámolta; az emberiség eddigi: kb. 30 ezer éves történelme során csupán 350 év telt el békében. Ennyi idő az, amikor a földön sehol nem volt háború.
És ha már a köveknél tartunk; azokból leginkább az igazságtalanság házai épülnek. Ugyanis a föld javainak 98 %-a a népesség 2 %-ának kezében van!
Hát ezek a tények nagy reményekre nem adnak okot!
Okunk inkább arra lenne, mégpedig alapos, hogy elkeseredjünk, vagy nagyon várjuk az időt, amikor meglátjuk az Emberfiát. Egyénileg, vagy 'összességében' is. Mert akkor igazság és rend lesz végre.
Jézus azonban ma azt mondja nekünk, hogy ezek az események: csak látszat. Nem csaphatnak be bennünket, nem vezethetnek félre, és nem téríthetnek le minket megkezdett utunkról.
Mert Isten más házat épít. Mégpedig élő kövekből. Drágakövekből. A szegletkövet már kiválasztotta - Ő tartja össze az épületet - és tökéletes úgy, ahogy van. A többit pedig faragja hozzá.
Mi vagyunk Isten drága kövei. Te és én.
Még akkor is, ha nem tartjuk rá méltónak magunkat! Senki sem tarthatja rá méltónak magát, mégis belőlünk fog felépülni az Isten temploma! Ott fogunk ragyogni a falán! Különbözők leszünk, de mindegyikünk az Ő arcát tükrözi majd vissza.
Néha csiszol bennünket, ahogy a gyémántot szokás. De egyetlen mozdulatot sem azért tesz, hogy fájdalmat okozzon. Hanem azért, hogy tökéletesen illeszkedjünk a helyünkre.
Minden alkalommal, amikor helytállsz ott, ahol kell; minden alkalommal, amikor jót teszel; minden alkalommal, amikor meg tudsz bocsátani; minden alkalommal, amikor egyetértésre törekszel valakivel -- már most építed ezt a templomot!
Akár hiszed magadról, akár nem; ha tiszta szándék, vágy, és jóra való törekvés van a szívedben, ha győzni tudsz a rossz felett: helyed van benne.
Nagyon meg fogsz lepődni, amikor megérkezel Isten színe elé!
Mert Jézus odalép hozzád, és egy fehér követ ad majd a kezedbe. Ezen a kövön egy név lesz. A te új neved. Nem úgy fognak szólítani többé, ahogyan a földön. Nem úgy, ahogy mások ismertek. Nem azzal a névvel illetnek, mint te saját magadat.
Az a név lesz ráírva, ahogyan Isten ismer téged. És ezt egyedül csak te fogod érteni. Senki más, egyedül te tudod majd, hogy mi mindent jelent.
- De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért.
De ebből lesz nektek tanúbizonyságotok.
- Tegyétek hát a szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, hogyan védekezzetek. Mert én adok nektek szájat és bölcsességet, melynek nem tudnak ellentmondani, sem harcolni mindazok, akik nektek ellenségetek.
Kiszolgáltatnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok. és megölnek némelyeket közületek.
És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.
- De fejetek hajszála sem vész el. Kitartásotok megőrzi lelketeket.
Amikor a világosság behatol a sötétségbe
Sokféle szenvedés ér bennünket az életünk folyamán. Van, amelyikről tehetünk, van, amelyikről nem. Ezért aztán sokféle szempontból tekinthetünk a szenvedéseinkre. Nehezebb annak értelmet adni, amelyik nem a mi hibánkból következett be.
Néhány évtizeddel ezelőtt egy alkalommal Olofsson Placid atyát hallgattam erről a témáról. Olyan hatással volt rám, hogy a mai napig emlékszem arra, amit mondott. Az élete volt rá a garancia, hogy igazat beszél.
Fiatalon bencés szerzetes és tanár lett. Budapesten tanított, amikor 1946-ban részt vett a választási kampányban, ezért baloldali újságírók sajtóhadjáratot indítottak ellene. A főapát áthelyezte Pannonhalmára, remélve, hogy így kevesebb figyelem irányul rá. Itt tartóztatták le 1946. június 5-én. Először az Andrássy út 60-ba vitték, de rövidesen átadták a szovjet kihallgatóknak. A bíróság összeesküvés vádjával tíz évnyi szabadságvesztésre ítélte, amit Szibériában kellett letöltenie.
Sajátos humorával így beszél erről:
"1946-ban a magyar rendőrhatóság letartóztatott. Akkor nekem az volt a problémám, hogy nem a főapát tartóztatott le. Mert ha a főapát tartóztat le, akkor az az Úristen akarata."
Amikor a rabszállító vonat megérkezett vele a Gulágra, már tisztában volt azzal, hogy őt Isten nem mártíromságra, hanem szolgálatra hívja.
„Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz éven át."
A lágerben fogalmazta meg a túlélés négy alapszabályát.
1. A szenvedést nem szabad dramatizálni, mert az meggyengíti az embert. Nekünk pedig szükségünk van az összes erőnkre.
2. Nem szabad panaszkodni, helyette KERESNI kell az élet apró örömeit.
3. Mutassuk meg, hogy különbek vagyunk! Ez megőrzi bennünk az önbecsülést.
4. Kapaszkodjunk Istenbe, úgy könnyebb elviselni a szenvedést.
Ennél többet a mai Igéhez nem tudok mondani.
- Amikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor ismerjétek fel, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek be oda.
Mert ezek az igazságszolgáltatás napjai, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva.
Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen.
Elhullanak kardnak éle által, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet megtapossák az idegen nemzetek, egészen addig, míg beteljesedik a nemzetek ideje.
- Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek rettegése, a bizonytalanság miatt, a tenger és a hullámok dörgése miatt.
Az emberek eszméletüket vesztik a félelemtől, és azok várásától, amik a földkerekségre jönnek, mert az egek erői megrendülnek.
Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, hatalommal és teljes dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdenek megtörténni, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok.
Nem fenyegetések, tények
Jézus jövendölésének első része Jeruzsálem pusztulásáról szól.
Halála és feltámadása után nem telik el több, mint 40 év, és a szavai beteljesednek.
Az ókor egyik legnagyobb történetírója, a zsidó származású Josephus Flavius (i. sz. 37-100) szemtanúja volt az eseményeknek.
I. u. 70-ben a zsidók több évig tartó lázadásának következményeként - Titus római hadvezér körülzárta a várost. A heves harcok alatt a nép a templom falai közé vonult vissza, és - a rettenetes éhezés és köztük dúló járványok ellenére - öt hónapon át kitartott!
Végül a római seregek porig rombolták Jeruzsálemet.
A katonákat annyira felbőszítette a zsidók ellenállása, hogy szörnyű pusztítást vittek végbe, nem kíméltek se öreget, se gyereket. Azokat is megölték, akik könyörögtek az életükért. Majd - Titus parancsa ellenére - felgyújtották a Templomot, a kincstárat pedig kirabolták. A felkelés vezetőit Rómába vitték, és miután egyiküket kivégezték, a többit arra kényszerítették, hogy részt vegyen Titus diadalmas bevonulásában.
Jézus nem fenyegetni akart a szavaival, hanem tényeket közölt.
A jövendölés második része egy kozmikus katasztrófa leírása.
Erőteljes mondanivalója van!
Mégpedig az, hogy az Emberfia eljövetelével nemcsak a zsidók, hanem az emberiség is válaszút elé érkezett. Jeruzsálem krízise a föld népeinek válságát vetíti előre.
Ez sem fenyegetés akar lenni, hanem tény.
Ami mindebből ránk vonatkozik...
Jelenbeli döntéseinktől függ, hogy az Istennel való elkerülhetetlen találkozás mit vált ki belőlünk.
Szorongást és aggodalmat, zavart, bizonytalanságot, rémületet és félelmet; vagy felszabadult örömöt és boldog várakozást.
No comment...
(De csak azért, mert nem akarom ismételni, hogy ez sem fenyegetés, hanem tény.)
Mindenkinek legyen szép napja! És... amolyan gondolkodós. :)
- Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik. Mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltásotok.
- Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a mámorban és tobzódásban, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.
Emeljétek fel fejeteket!
Nem e világ gyermekei vagyunk. Mert a világ fiai függetlenedni akarnak Istentől. Mi pedig függeni Tőle. Az életünk örök harc - sokszor önmagunkkal is.
Néha döntenünk kell a tények, és Isten ígéretei között. Néha előnyösebb lenne úgy cselekedni, ahogy emberi természetünkből fakad. Máskor pedig nagy a csábítás arra, hogy elfeledjük a parancsait.
De Isten ma ezt üzeni nekünk:
Kedveseim! Vigyázzatok magatokra!
Ne engedjétek, hogy a hétköznapi gondok elvegyék belőletek a reményt és megnehezítsék a szíveteket. Forduljatok hozzám minden időben, minden körülmények között, minden gondotokkal. Itt vagyok, jövök már - ne féljetek!
Aki nem számít rá, annak csapda lesz az én érkezésem. De azt akarom, hogy számotokra a felszabadulás és az üdvösség napja legyen.
Emeljétek fel fejeteket, nézzetek rám és bízzatok bennem!
Példabeszédet is mondott nekik: - Nézzétek meg a fügefát és a többi fát. Amikor már hajtanak, és ezt látjátok, magatoktól tudjátok, hogy közel van a nyár.
Így ti is, amikor csak észreveszitek, hogy ezek megtörténnek, értsétek meg, hogy közel van az Isten országa.
Bizony, mondom nektek, hogy ez a nemzedék el nem múlik, amíg mindezek meg nem történnek.
Ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim el nem múlnak.
Az én beszédeim el nem múlnak
Megnéztem a statisztikát, bolygónkon jelenleg 7,2 milliárd ember él. Képzeld el, mit látnánk és hallanánk, ha felemelkednénk a földről! Mindenki nyüzsög, beszél, alszik... nyüzsög, beszél, alszik... vég nélkül. Micsoda hangzavar. Hiszen állandóan beszélünk.
Kimondjuk a gondolatainkat és az érzéseinket, hangot adunk az akaratunknak, az örömeinknek, és a fájdalmainknak. Naponta (!) életet és halált osztunk a szavainkkal.
Kevésszer gondolunk arra, hogy amit mondunk, az milyen hatással van másokra. A Biblia azonban egyértelműen fogalmaz:
"Halál és élet van a nyelv hatalmában."
Péld 18,21
ÉLET:
- bölcs
- azt mondja, ami helyes
- okos
- jóságos
- fegyelmezett
- ékesszóló
- épít, buzdít, vigasztal
- békességet ad
- felemel
HALÁL:
- keserű
- álnok
- hazug
- kritizáló
- elbizakodott
- gőgös, fennhéjázó
- hamis, manipulatív
- gúnyolódó, cinikus
- veszekedő
Nézzünk magunkba egy pillanatra!
Mi mit osztogatunk a szavainkkal? Életet, vagy halált?
Minden elhangzott szó a világban elvégzi a maga munkáját, azután visszatér ahhoz, aki kimondta.
Az ember beszéde változhat. Megbánhatja amit mondott, vagy helyeselheti. Az Isten szava azonban soha nem változik. És el sem múlik soha. Mert az Ő szavai megfontoltságból, bölcsességből, jóságból, és szeretetből fakadnak.
Isten szava Teremtő Szó! Életet adó szó. Vigyázó szó. Áldást hordoz és gyógyulást. Úgy hangzik el, hogy magához vonjon. Megnyugtasson. Békét adjon. Dédelgessen és szeretgessen. Ha kell: figyelmeztessen.
Legyünk ma Isten teremtő-társai a világban!
Amikor munkába indulsz, vagy visszaérkezel a családodhoz, jusson eszedbe, hogy meg kell állnod egy percre! Hogy legyen időd megtisztítani a szívedet, és beengedni az Isten megnyugtató, gyógyító szavát. Hogy te is életet adj tovább.
- Nagyon figyeljetek magatokra, hogy sohase terheljétek meg a szíveteket tobzódással és részegséggel, és a megélhetés gondjai miatt, és váratlanul meg ne lepjen titeket az a nap.
- Mert mint egy csapda, úgy lep meg mindenkit, akik az egész föld színén laknak. Legyetek ezért éberek minden időben, könyörögve, hogy méltónak találtassatok arra, hogy megmeneküljetek mindattól, amik meg fognak történni, és megállhassatok az Emberfia előtt.
Nagyon figyeljetek magatokra!
Életmódbeli tanácsokat hallunk ma Jézustól: vigyázzunk magunkra, legyünk óvatosak; odaadással foglalkozzunk az életünkkel, és őrködjünk a szívünk felett.
Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy egyszer majd meg kell állnunk az Emberfia előtt.
Tehát nagyon fontos, hogy figyeljünk a lelkünk állapotára. Senkinek és semminek nem engedhetjük meg, hogy eltávolítson bennünket "jó önmagunktól" és Istentől. Még a saját vágyainknak sem.
Talán ez utóbbi visz bennünket legtöbbször kísértésbe, ezért beszéljünk most a vágyainkról. Amit megtanultam, az a következő.
A vágyainkat nem tudjuk megölni.
Mert az érzések és a vágyak - legyenek bár jók, vagy rosszak - élni akarnak. Lapátolhatjuk rájuk a földet garmadával; egyszer megelégelik, és lerázzák magukról. Hatalmas erővel támadnak fel!
Félreállítani sem érdemes őket, mert akkor meg nem tettünk mást, mint becsuktuk a szemünket előttük. Ha nem foglalkozunk velük, váratlan helyzetekben azt tesznek, amit akarnak.
Össze-vissza rángatnak bennünket.
Napfényre kell hoznunk őket ahhoz, hogy megláthassuk teljes valójukat! De nem azért, hogy tápláljuk, hanem hogy alaposan megvizsgáljuk a jogosságukat.
Azt kell megvizsgálnunk, hogy mit eredményezhetnek, ha kielégítjük őket. Örömöt, vagy a fájdalmat... boldogságot, vagy boldogtalanságot... sikert, vagy kudarcot... békességet vagy megszégyenülést...
Ha a vágyainkat őszintén Isten elé tesszük, az Ő fényében kikristályosodnak a jók, és elégnek azok, melyek kárunkra lennének.
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek.
Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni.
Megszólította őket: - Miről beszélgettetek itt az úton?
Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: - Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.
- Micsoda? – kérdezte.
- A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, és hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.
Erre így szólt: - Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?
Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: - Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.
Betért hát, és velük maradt. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.
- Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?
Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Jézus csatlakozott hozzájuk
Nagyon szép ez a történet. Egy azok közül, ahol megláthatjuk, hogy Jézus mennyire szereti azokat, akik valamikor csatlakoztak hozzá.
Kleofás és a társa megy Emmausz felé. El attól a helytől, ahol csalódás érte őket. Mert nem bírnak ott maradni. Új utat keresnek fájdalmukban. Ekkor! Jézus melléjük szegődik. Csatlakozik azokhoz, akik korábban csatlakoztak Őhozzá.
Addig 'ügyeskedik', míg végül felismerik Őt.
Isten ma, tegnap, és holnap is -- ugyanaz. Ő nem változik.
Megismertük Őt, néha mégsem ismerjük fel! Miért? Legtöbbször azért, mert nem azt teszi, amit elvártunk volna Tőle. Ilyenkor mi is menekülünk. Valahová.... valamilyen módon....
Nagyon vigasztaló ez az elbeszélés. Mert azt mondja el nekünk, hogy Isten nem veszi zokon a viselkedésünket, az eltávolodásunkat. Hanem utánunk jön. És addig fog 'ügyeskedni', ameddig fel nem ismerjük. Ameddig meg nem értjük, hogy nem Ő hagyott el bennünket. Ő nem hagyott el bennünket. Nekünk kell fordítani egyet a gondolkodásunkon. Nekünk kell felfogni valami újat. Valami mást.
Ha felfogjuk, újra lángol a szívünk!
Ez a történet sokszor előfordul az életünk folyamán. De nem baj! Minden egyes Emmausz: új és új felismerés! Haladás a hitben. Mélyülés saját magunkban, és közeledés Istenhez.
Ha egyszer Istenhez szegődtél, Ő nem fog elhagyni. Tudja, hol vagy. Tudja, merrefelé tartasz, és meddig jutottál. Ne félj! Segíteni fog, hogy felismerd.
Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Amíg ezekről beszéltek, egyszer csak megjelent közöttük (Jézus) és köszöntötte őket: - Békesség nektek!
Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.
De ő így szólt hozzájuk: - Miért rémültetek meg, s miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy én vagyok az. Érintsetek meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.
Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak, ezért így szólt hozzájuk: - Van itt valami ennivalótok?
Adtak neki egy darab sült halat. Elvette és a szemük láttára evett.
Aztán így szólt hozzájuk: - Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.
Ekkor megnyitotta az értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: - Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.
Ti tanúi vagytok ezeknek.
Érintsetek meg és lássatok!
Nem tudom, kitől féltek jobban a tanítványok; a zsidóktól, akik elöl bezárkóztak, vagy Jézustól, aki megjelent nekik. Mindenesetre: Jézusnak csak fokozatosan sikerül megnyugtatni őket, és elhitetni velük, hogy Ő az, aki jelen van.
Mindezek után - megnyitja az értelmüket, és amikor felfogják, hogy minden úgy jó, ahogy van, minden úgy történt, ahogy történnie kellett, akkor jöhet a kinevezés.
Már nem tanítványoknak hívja őket, hanem tanúknak, vagy bizonyítékoknak.
A múlt összeomlott - a jelen csupa rettegés - a jövő félelmetes. Ugye ismerős helyzet?
De ez az elbeszélés - csakúgy, mint a legtöbb, amely a Jézussal való találkozásról szól - megvilágosíthat bennünk valamit.
Ha Jézusnak volt türelme az apostolokat eljuttatni A-ból B-be, és nem sajnálta erre az időt, akkor ahhoz is van türelme, hogy velünk megtegye ugyanezt.
Szabad rémüldözni, szabad kételkedni, és szabad bizonyítékot kérni Tőle. Sőt! Maga ajánlja fel ezt - minden összetört szívű embernek.
Kézzelfogható bizonyítékot szeretne adni arra, hogy él, hogy ott van veled. Szeretne megnyugtatni, és lecsendesíteni benned a háborgást. De ehhez ki kell nyújtani a kezedet! Vagyis: figyelni kell a jeleket. Jel akárhonnét jöhet. Úgy ismered fel, hogy örülni kezd a szíved.
Mindezek után - Jézus az elmédet is meg fogja nyitni, és képes leszel összefüggést látni az eseményekben. Képes leszel megérteni, hogy csak változást élsz meg, és az összeomlás nem más, mint valami újnak a kezdete. Minden úgy jó, ahogy van.
Aki bele mer menni ebbe a folyamatba, az előtt nagy lehetőségek nyílnak meg. Átértékelődnek és elrendeződnek benne, és körülötte a dolgok.
Istentől pedig új kinevezést kap. Mert már nem csak tanítványa Jézusnak, hanem tanúja is. Élő bizonyítéka Isten örök tervének, amit Jézus hirdetett.